- Van egy jó hírem - töröm meg a monoton némaságot köztünk, mit csak a motor egyenletes moraja tölt be.
- És pedig? - figyeli ugyanúgy az utat, ujjaival feszülten dobolva a kormányon. Aggódik a találkozó miatt?
- Két hét múlva kezdek a közeli kisboltban, mint rakodó - erőltetek hangomba némi vidámságot, hátha ez feldobja, azonban tekintetéből pont nem ezt veszem le.
- Ez mitől jó hír?
- Visszafizetek neked mindent és gazdag lehetsz - tárom szét a karjaimat - már, amennyire a tér engedi.
- Így is az vagyok…
- Akkor az is maradsz.
Egy mély sóhajt megeresztve benyomja a rádiót, ezzel szerintem le is zárva a kettőnk közt folyt beszélgetést, ami nem kifejezetten enged jó benyomásra következtetni. Bíztató…
Az út legalább három óra volt, ezalatt pedig csak az én hangom hallatszott, mi néha azért megmosolyogtatta, de több reakciót nem sikerült kiváltanom. Azt mondta, nem lesz baj, mégis ő viselkedik úgy, mint aki karót nyelt, és nem tudom, hogy miért. Így hogy ne legyek ijedt?
Egy méretes ház - az épülethez képest - kicsiny és gyönyörűen gondozott kertjének alacsony kerítéses kapuja előtt megáll, kiszáll, kinyitja a kaput, visszajön, behajt, megint kiszáll, becsukja, és végül egy hátsó részbe vezet, ahol áll már két - szintén elég drága - autó.
- Noonaék még nincsenek itt - vágja be maga mögött az ajtót. Pár pillanatig várok, hogy összeszedhessem a gondolataimat, ám ő az én oldalamon terem és még mielőtt kicsatolhatnám magam, behajol hozzám. - Nem akarom, hogy több munkát vállalj. Nem számít a pénz, ha bármire szükséged van, csak szólj nekem, de így is túlerőlteted magad - suttogja érzelmesen, s egy heves csókot nyomva ajkaimra elhúzódik, hogy kipakolhasson hátulról. Nem tudok lépést tartani vele.
- Adj valamit - nyújtom a kezem, hogy ha az én csomagomat nem is adja oda, akkor az övéi közül egyet legalább. De nem, ehelyett megfogja a kezemet. - Ya, nem! - rántom vissza, mert az aztán feltenné az i-re a pontot, ha így mennénk be.
- Miért vagy durci? - vigyorog le rám fölényesen.
- Én vagyok a durci?! - hitetlenkedek, elvégre ki morogta végig az egész utat?!
- Még szép - vezeti ujjait tincseim közé, és egyszerűen csak összeborzolja a hajamat.
- Chanyeol! - nyúlok oda rögtön, hogy visszarendezzem, hisz nem két perc volt megcsinálni.
- Cuki vagy - veszi elő a legszebb mosolyát, de most még az sem tud meghatni.
- Kapd be.
- Oké~.
- Aish, hagyj - fordítok neki hátat, s már épp készülnék elmenni, de nincs hova! Hosszú két napnak nézünk elébe.
- Na, gyere, te pöttöm - igazítja meg az egyik vállán lévő táska pántját, és már útnak is indul a nem mellesleg üvegajtós ház felé. Az egyetlen szerencsénk, hogy ott jelenleg nincs senki.
- Nem akarok… - gyökeredznek földbe a lábaim.
- Dehogynem - hátrál vissza két lépést és megfogja a csuklómat, hogy úgy húzzon maga után.
Felérve a világos, talán mályva -?- színű teraszra, lerázom magamról, mert hogy nézne már ki? Beérve valami nappali félébe toppanunk, ami a villany feloltása után igazolódni látszik, de nem állunk itt meg, célirányosan követjük a zaj forrását, ami végül a konyháig vezet.
- Sziasztok! - köszön Chanyeol, ezzel felhívva ránk mind a két serényen dolgozó személy figyelmét.
- Chanyeollie - érzékenyül el a még valószínűleg nálam is alacsonyabb, vékonyka nő, és rögtön hozzánk siet, hogy karjába zárja a gyermekét.
- Sziasztok - mosolyog ránk kedvesen a nagyjából velem egymagas, pocakos férfi. - Hosszú volt az út, fiúk?
- Olyan szokásosan - vigyorog ezerrel, s csak úgy süt róla a boldogság.
- Jó estét, Byun Baekhyun vagyok - hajolok meg mélyen, mikor a nő elém áll, azonban amint kiegyenesedek, rögtön átölel engem is, ami nem kicsit lep meg.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Chanyeol már nagyon sokat mesélt rólad - simogatja a hátamat. Nagyon kényelmetlen ez a helyzet, mégis jó érzéssel tölt el.
- Ajjaj - nyögök fel halkan, pechemre mégis mindenki meghallotta.
- Semmi rosszat, te bolond - bokszol vállba nevetve, de édesanyja rögtön elkapja a kezét, eltolja, és arra a részre nyúl, ahol az előbb még Chan ökle volt.
- Ne bántsd!
Erre már nekem is felfelé görbül a szám széle, de hamar megbánom a durcás colos láttán, ki most egészen megsértve érezheti magát.
- Anyjuk, hagyd a srácokat, még le is kell pakolniuk, neked meg főzni - “dorgálja” szórakozottan az apuka. - Lesz még elég időtök.
Ennek köszönhetően megszabadultunk, hogy folytassuk utunkat a nem éppen kicsi beltérben, egy ajtóig, min benyitva, egy teljesen más világ tárul elénk. A falak színe az eddig megszokott fehér helyett világoskék, ezzel ellenben az ágynemű fehér, vörös csíkokkal. Egy méretes ablak terül el az ágy felett, és mellette meg nekem van letéve - gondolom - egy futon, hogy tudjak min aludni. A szekrények világosbarnák, és legalább négy féle gitár van idebent. Egész kellemes…
- Ruhákat abban találsz, biztos akad olyan is, ami jó rád, de bátran nézz körül, és használhatsz bármit - nyújtja át a cuccaimat, hogy le tudjak pakolni. Elhelyezkedem a kis fekhelyemen, és túrni kezdem a táskám, de Chan elégedetlen hangja hamar megállít ebben is. - Mi lenne, ha feljönnél az ágyra? - hajol fölém és elnyúlva a vállam mellet, megragadja a pántot, és magához húzza, hogy már okom se legyen lent lenni.
- Miért? - mászok mellé.
- Ugye, nem gondolod, hogy nélkülem fogsz aludni?
- De…
- Biztos, hogy nem.
Míg én csendben pakolászok, ő az íróasztalnál matat valamit, meg kivesz pár dolgot az én táskámból, hogy elhelyezze őket, mindent gondosan elmutogatva és mondva, hogy hova kerültek, én azonban nemhogy nem jegyeztem meg, nem is nagyon figyeltem. Ezt egészen addig csináljuk, míg Chanyeol meghallja kobold füleivel, hogy a nővére megérkezett, mitől újra görcsbe rándul a gyomrom. Félek, hogy nem leszek neki szimpatikus, vagy akármi, és, ha ez megtörténik, talán Chan is eltávolodik tőlem.
Megragadva a karomat, időt sem hagy, hogy rendezzem magam, könnyedén kirángat a folyosóra, onnan pedig a hátsó nagy előtérbe, ahol az ajtóban várjuk a többiek megérkezését. Egy szép, alacsony lány és mellette egy elég magas fiú szállnak ki egy piros kocsiból, s amint a két testvér meglátja egymást, rögtön össze is ölelkeznek.
- Örvendek, Byun Baekhyun vagyok - hajolok meg előttük.
- Kim Jisoo - mutatkozik be a srác is. Ugyan nincs túl hideg, ennek ellenére rajta csak egy póló van, pedig már javában besötétedett, és én innen is fázom, hát még kint milyen lehet… Elég komolyan méreget engem, szerintem kezdhetem ásni a síromat.
- Jaj, ne légy ilyen kis komoly - csap finoman a vállamra Chanyeol nővére, mitől nem kicsit lepődök meg. - Amúgy Yoora vagyok - nyújt kezet. - Kérlek, vigyázz az én idióta öcsémre, mert nem ismeri azt a szót, hogy pihenés - csíp a nála jelentősen magasabb tesója arcába.
- Ya, noona, nemár! - hátrál panaszosan a testvéri szeretet elől, én meg lényegesen megkönnyebbülök, hogy ilyen könnyen ment a bemutatkozás.
Vacsora közben alkalmam nyílik jobban megismerni ezt a kedves kis családot, akik végig szerencsétlen Chan vérét szívják, ki az enyémet próbálja, csak engem bevédenek a többiek, min jót nevetek, vele ellentétben. Hihetetlen, hogy mennyire összetartó és szerető közösség, még azokkal is, akik nem tartoznak ide olyan szinten, mint mondjuk én, vagy Yoora párja.
Ezt bizonyítván, az evés befejeztével együtt megyünk a nappaliba, hogy ott négyen kényelmesen elhelyezkedjünk a kanapén, míg a szülők egy-egy fotelban, és együtt kiválasztva egy filmet, megnézzük azt. A két testvér ül középen, Chanyeol mégis az én vállamat átkarolva tehénkedik rám, ami külső szemmel elég baráti, de engem zavarba hoz a többiek előtt, ám inkább nem teszem szóvá.
Csakhamar azt is megtudom, hogy honnan örökölte a beszélőkéjét. Könnyedén végigtárgyaljuk a filmet, anélkül, hogy tudnánk, mi is történik benne. Hamar feloldódok, főleg a kobold védelmét élvezve, bár szerintem a többiek előbb mellém állnának, vagy legalábbis ezt bizonyította az elmúlt pár óra.
A film végeztével a szülők nyugovóra térnek, ezért csendesen mi is visszavonulunk a szobába, hogy elfoglaljuk magunkat. Chanyeol nem hagyja, hogy lent aludjak, én meg nem szeretnék mellette, mert mi van, ha valaki reggel benyit, és meglát minket? Őt viszont ez kicsit sem érdekli, ezért bevackol maga mellé, és elém téve a laptopot, kivételesen most egy mesébe kezdünk bele. Mivel még mindig azon a véleményen vagyok, hogy nem lenne szerencsés együtt aludni, kitartóan erőlködöm, hogy ébren tudjak maradni, míg ő be nem dobja a szunyát, ami azért elég nehéz, mert én szoktam előbb kidőlni.
Elérve a célomat, lecsukom a gépet, óvatosan kimászok mellőle, elviszem az asztalra, leoltom a villanyt, és lefekszem a futonra. Kényelmes, puha és tényleg jó érzés, de közel sem annyira, mint mellette lenni, mégsem engedek a csábításnak, inkább hagyom, hogy végre elnyomjon az álom.
Reggel tompa csörömpölésre ébredek, így még némi alvás reményében közelebb bújok Chanhoz, és arcomat a mellkasába temetve húzom feljebb a takarót, mikor leesik, hogy nagyon nem ez volt a felállás még pár órával ezelőtt. Kinyitva a szemem, látom, hogy én jó helyen vagyok, csak őnagysága mászott le hozzám. Nem tudok rá haragudni, túl aranyos…
- Kelj fel! - rántom le róla a paplant, hogy rásegítsek a magához térésére. Mert ilyen jó fej vagyok.
- Aaaa, ne már - nyúlkál lefelé, de mikor már két perce nem fog semmit, átkarolja a nyakam, és egyszerűen csak magára húz.
- Chan~ - próbálok lemászni, de jelenleg erősebbnek bizonyul, mit érezvén, csukott szemmel vigyorog. - Ne örülj, inkább ébredj fel - váltok taktikát és orron pöckölöm, mire azért rögtön elenged.
- Ya, olyan gonosz vagy - ül fel nehézkesen, duzzogva dörzsölgetve a sérült részt.
- Tudom - mászok ki, hogy elkezdjek felöltözni.
- Azt biztos, hogy nem - mutat a kezemben lévő farmeremre. - Valami kényelmeset vegyél fel, itthon vagyunk.
- Csak te vagy itthon - emlékeztetem egy igen fontos dologra.
- Nem érdekel, akkor is. Azt akarod, hogy én keressek neked?
- Ehh, inkább ne - túrok a táskám aljára, hogy kivegyek egy lazább, fekete térdnadrágot, meg egy világos pólót, míg Chan rövidgatyát és trikót vesz, hogy úgy induljon útnak kifelé, velem a nyomában. A konyhában egy szendvicset készítő srácba botlunk, kit kikerülve, Chanyeol szinte a hűtőbe bújik.
- Soo, van még felvágott? - pillant hátra a válla fölött. Soo az nem Mogyi neve? Őt ideje lenne megjegyeznem, de az újfiúnak még ki kéne találnom valamit, csak éppen semmi nem illik rá.
- Milyen?
- Szalámi.
- Az még akad.
- És a vaj meg a többi kint van?
- Aha. Kávét főztem, Yoora meg este fürdeni akar, és örülnénk, ha csatlakoznátok - karolja fel a tálcát meg a két bögrét. Kicsit nyúzottnak néz ki, de ő is sokat mosolyog, ezért már korántsem olyan ijesztő, mint tegnap, mikor megérkeztek.
- Köszi, és mindenképp - int felé, s nekiáll ő is szendvicseket csinálni.
A délelőtt elég lazán telik. Chan szenved az unalomtól, fel s alá járkál a házban, vagy engem ölelget a szobában, netán gépezik, vagy a többieket zaklatja telefonon, én meg elvagyok, miközben Luval beszélgetünk. Ki akar menni sétálni, de akkor dementorruhát kéne öltenie, mert hiába vagyunk a világ végén, nem lenne jó, ha kiderülne, hogy a szülei itt laknak, én meg nem akarom, hogy megsüljön, ezért maradunk bent.
- Hogy van Hunnie? - kérdi a laptopján ügyködve.
- Honnan kéne tudnom? - pillantok fel rá a telefonomból.
- Nem kérdezted hyungot?
- Sehun Luhannal lóg nálunk? - lepődök meg, elvégre ezt elfelejtette velem közölni Lu.
- Aham.
- Nem megy haza?
- De, majd, ha visszaértünk.
- Miért csak akkor?
- Az ő szülei elég közel élnek, így sokat látogatja őket, bár inkább a kutyáját, mert halálosan odavan érte, amit meg is értek, de két napot túlél nélküle.
- Nem is tudtam, hogy van kutyája… - révedek a távolba pár pillanatig, majd elkezdek gyorsan pötyögni - már, ami tőlem telik - Luhannak, hogy megtudjam, mi folyik otthon.
Ebéd után még van egy kevés pihenőnk, amit én kihasználva a nyitott ablak alatt szundizok egyet, már csak megszokásból is, mert kifejezetten szeretek délután aludni. Ezt viszont Chanyeol is követi, így bár eddig is egy ágyban voltunk, megint mellém fészkelte magát, ami kelletlen ébredéshez vezetett.
- Srácok - nyit be Yoora párja, Soo - mint Mogyi -, és halkan ébresztgetni kezd minket. - Gyertek úszni, aztán sütögetünk, de ha végigalusszátok a napot, este nem fogtok tudni.
Meghallva őt, olyan hirtelen fordulok, hogy kis híján leesek az ágyról. Még szerencse, hogy nem voltunk annyira összegabalyodva.
- Mindjárt… - nyűglődik Chan, hatalmas kezével engem keresve.
- Kint leszünk - hagy magunkra a fiú, én meg már kellően éber vagyok.
- Nem hoztam fürdőgatyát - vallom be, elvégre nem szólt, hogy kellene.
- Én viszont igen - tolja fel magát, hogy fel tudjon kelni, és nagyokat pislogva dörzsöli az arcát, miközben alaposan végignéz, valamit keresve. - Odaadod, légyszi? - mutat le mellém a táskájára, mit az ölébe emelek.
Egy egész jól kinéző, mintás, térdig érő úszónadrágot kapok, míg ő majdnem ugyanilyet vesz fel, csak sötétebben, s így indulunk meg kifelé. Csak hova? Ezen felül rajta más nincsen, míg rám azért kerül egy trikós is, ha nem az összes, de legalább a hegek nagyját eltakarja, mert kissé aggódunk az esetleges kérdések miatt, mikre úgysincs jó válasz.
A teraszra érve balra megyünk, majd ott még egyszer balra a ház sarkánál, honnan egy újabb kiülős rész terül el, bár nem ez az első, ami felkelti a figyelmem. Egy hatalmas medence kapott mellette helyet, minek tetején a Nap sugarai megtörve csillannak felénk, ezzel hívogatva egyre közelebb. Yooráék már vizesek, a szülők meg a székekből figyelnek, ezért mi is megkíséreljük a mártózást. Egészen a szélére állva, bal lábamra támaszkodom teljes súlyommal, és a jobbot bedugva csekkolom a hőmérsékletet, azonban, mikor húznám ki, valaki a hátamba tenyerel, amitől egyenesen a medencében landolok. Lefelé mélyül, ezért itt még pont leér a lábam, de az ijedség így sem marad el, nem is beszélve róla, hogy mennyire hideg!
- Jisoo! - szólal fel Chanyeol, a hangosan nevető srácra meredve. - És, ha nem tud úszni?!
- Nyugi, nem történt semmi - mutat rám, hogy maga is megbizonyosodhasson róla.
- Te jössz öcsi - lép mellé Yoora, és még mielőtt hevesebb tiltakozásba kezdhetne, mindketten elkapják a karját és tolni kezdik.
- Ne már! Én nem akarok! - ellenkezik, mi nővére ellen még menne is, de Jisooval szemben nem sokat ér.
- Dehogynem - vigyorog, még rántva rajta párat, hogy egészen a szélére kerüljön. - Te biztosan tudsz úszni - lökik el mindketten egyszerre, mitől hatalmas csobbanással mellém érkezik, majd a srác követi, ahogy majdhogynem ráugrik.
Míg ők vízibunyót kezdenek, Yoora leül a csempére, lábait a vízbe lógatva, én meg kihátrálok mellé, mielőtt engem is bevonnának egymás lenyomkodásába.
- Örülök, hogy eljöttél - szólal meg halkan, tekintetét végig a fiúkon tartva.
- Miért? - bukik ki belőlem őszinte érdeklődésem.
- Chanyeol már sokat mesélt rólad, meg az életedről, ami alapján teljesen másnak képzeltelek el, de kellemesen csalódtam, mert sokkal kedvesebb és figyelmesebb vagy, mint ahogyan leírt téged. Ugyan, most boldognak tűnik, de sosem tudni, hogy mi nyomja a szívét. Érzékeny lelkű művészgyerek. Szoktatok beszélgetni?
- Hogy érted? - vetem hátamat a medence falának, felsőtestem végig a vízben tartva, mert már jócskán szeptember van és kint hűvösebb is.
- Azt tudom, hogy ő mindig csak magyaráz és be nem áll a szája, de úgy őszintén ritkán hozza fel a problémáit, és mióta nekem itt van Soo, már nem keres fel ilyenek miatt.
- Ohh… Szoktunk, de szerintem a bandának jobban megnyílik.
- Nem hiszem, mert közülük még nem volt itt egyik sem - pillant rám mosolyogva.
- Tényleg?
- Mikor mi megyünk fel, mindig meglátogatjuk őket is, de ide még nem hozott senkit.
Szívesen folytattam volna a Yoorával való beszélgetést, mert kezdett érdekessé válni, de valaki megragadta a lábam és lehúzott a víz alá, ami újabb bunyót szült, csak ezúttal kereszttűzbe kerültem. Kellett egy jó óra, mire Jisoo és Chan kifáradnak annyira, hogy békét hirdessenek ki, de csak azután jött az én pesztrálásom. Egy nagy matracon pihengettem, mikor a kobold gondolt egyet és megpróbált felülni mellém, amiből bizony esés lett.
Tetszik nekem, hogy Chanyeol ilyen jól szórakozik, s ezért hajlandó vagyok eltűrni azt is, hogy folyton engem nyúz, meg néha random a hátamra mászik és hasonlók, mert szeretném, ha tényleg boldog lenne. Na, meg, nekem sincs ellenemre, míg…
- Ya, ne már - tolom el az illetlen helyen turkáló mancsát.
- Nem néz erre senki - áll úgy, hogy pont takarja előlem a többiekre való kilátást, de a kezét akkor sem venné el.
- Nem érdekel, ne csináld! - veszem elő határozott hangnemem, majd inkább otthagyom, mielőtt bármi olyat tenne.
Természetesen, lerázni nem tudom, de a későbbiekben nem kísérel meg több ilyen akciót, sőt, még egy kevés pihenés is jut nekem, mikor visszajön Jisoo és újra egymásnak esnek. De, hogy minden passzoljon, minket is bevonnak, ráadásul egy páros csatára, ahol a másik nyakába ülve kell lelökni az ellenfelet. Én és Yoora vagyunk felül, ezért próbálok nagyon óvatosnak lenni, nehogy véletlen megsértsem, de a harmadik landolásom után belátom, hogy erre semmi szükség, könnyedén megver minket. Teljes erőbedobással is éppen csak nyerünk, mert ezek ketten még lent egymást fröcskölik.
Sötétedésre én már mozogni is alig bírok, ezért csak lebegek, töretlenül a vízben maradva, mert amúgy imádok úszni, csak otthon nem sűrűn adódik rá lehetőség. Chanyeol a széléről figyel engem, a többiek meg épp pakolnak ki az asztalra, hogy nekilássanak a sütögetésnek.
- Menjetek be kicsit lepihenni, hogy bírjátok szusszal, aztán szólunk, ha kész vagyunk - hoz oda nekünk két törülközőt Jisoo, miket Chan átvesz, és amint kiérek, az egyiket rám is teríti. Befelé végig dörgöljük magunkat, főleg én, valamint megszabadulok a felsőmtől, hogy mire a szobába érünk, már szárazan terülhessek el az ágyon.
- Most aludni akarsz? - ül be mellém.
- Lehet - nyújtózok el és a takarót felhúzva, átölelem, készen állva egy kevés - sok - szundizásra.
- Akkor én segítek nekik egy kicsit, te addig ne aludj el, mert utána csak álmosabb leszel. Itt a gépem, nézelődj - tolja elém a laptopot és a fejemre nyomva egy puszit, magamra is hagy. Eszem ágában sincs most semmit sem nézelődni.
Mikor visszajön, én már javában alszom, amit természetesen meg is zavar, bár így nem bánom. Mellém feküdve, finoman kóstolgatja ajkaimat, míg ujjaival az oldalamon vándorolva cirógat, ezzel igen hamar elérve, hogy magamhoz térjek. Egy lágy csókba invitálva, tenyere a fenekemre csúszik, mitől rögtön fel is nyögök. Még túl álmos vagyok, hogy visszafogjam, de látszólag ennek felettébb örül. Ismeri már a gyengepontjaimat, így hamar eléri, hogy szűkös legyen a hely a nadrágomban. Feltérdel és lejjebb húzva engem, szinte keresztbe fektet az ágyon, majd mászik fölém és hajol nyakamra, arrébb lökve pár útban lévő párnát. Nyelvét végighúzva a fülem tövéig, minden figyelmzetetés nélkül nyúl a nadrágomba és veszi elő immár fájdalmasan lüktető nemességemet, hogy még több gyönyörhöz juttasson. Vörös tincseibe nyúlva simogatom, hátravetett fejjel szuszogva, azonban az ajtó nyitódására mindketten megmerevedünk. Chan még mentve a menthetőt, tagomat szinte a hasfalamba préseli, hogy lehetőleg ne látsszon, de nem mozdul rólam, amitől csak még kényelmetlenebb a helyzet.
- Kész a kaja - torpan meg Yoora a küszöbön.
Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése