Visszaérve hozzánk, Chan az összes csomagot felmarkolva követ engem a szobába, hol már várt ránk Lu meg Sehun, hogy mehessenek haza. Vagy ahova akarnak.
- Köszönök mindent - hajolok meg kettejük előtt. Még rosszul vagyok kicsit, a fáradtságról nem is beszélve, ezért a megszokottnál nyűgösebb, engedékenyebb és rosszabb is. Alapesetben egy kösz haver lett volna hálám minden jele.
- Nincs mit, Baci.
- Ya! A Bacon egy fokkal jobb volt, ne kezdj el Bacizni.
- Tök egészséges vagyok, úgyhogy nincs mitől félned. Ellenben veled, mert ritka szarul festesz - méri végig megrogyott testem, míg Chanyeol mindent elkezd kipakolni, valamint a szennyest és a még tiszta ruhákat válogatni.
- Neked nincs dolgod valahol? - rogyok le a székre, hogy kifújhassam magam.
- Most, hogy így mondod… Gyere, Hunnie, még nincs vége a napnak - inti maga felé az ágy szélén - hozzám hasonló állapotban - ücsörgő srácot.
- Igazad van, két teljes óra hátra van éjfélig.
- Neeee, fáradt vagyok - tápászkodik fel a maknae, és ingatag léptekkel Chanhoz lép, hogy vele kezet fogjon, majd hozzám, hogy ugyanezt megismételve, megtörve követhesse zsarnok barátomat. Van egy olyan érzésem, hogy ma rendesen megdolgoztatta.
- Sziasztok - int még nekik a kobold, és elterülve az ágyon, hosszasan kinyújtózik.
- Sehunos lett a kezem - emelem fel jobb karomat, hogy alaposan szemügyre vehessem.
- Mosd meg gyorsan!
- Biztos, hogy nem! Soha többet nem érheti víz - ámulok, szándékosan húzva ezzel Chan agyát. - Egy világsztár nyúlt hozzám~
- Akkor többé nem is fürdesz?
- Már miért ne tenném? - pillantok felé értetlenül, pedig pontosan, tudom hova akar kilyukadni.
- Mert én mindenhol hozzád értem…
- És? Te nem vagy Oh Sehun - rántok vállat, tekintetemet visszavezetve a még mindig feltartott kezemre. - Mellesleg… biztos, hogy ott akarsz fetrengeni?
- Mért?
- Én nem ágyaztam meg, mikor elmentünk, de most kétségkívül megvan.
- És az miért baj? - támaszkodik fel alkarjaira.
- Te tudod - állok fel, hogy a szekrényemhez lépve, szigorúan csak bal kézzel kivegyek minden pizsamának valót. - Én viszont megyek, és keresek zacskót, meg gumit.
- Minek az neked?
- Hogy ne érje víz a kacsómat - mutatom fel szórakozottan, s még mielőtt reagálhatna rá, már el is hagyom a szobát. A konyhában ténylegesen megszerzem ezeket, hogy lefedve azt a részt, gyorsan megzuhanyozhassak. Visszaérve Chanyeolhoz, szándékosan nem veszem le, csak, mikor száz százalékig magamon érezhetem a figyelmét, ezzel biztosan tudtára adva kezem épségét.
- Én is megyek - lép hozzám, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra, ám még mielőtt ez bekövetkezhetne, balommal gyorsan eltolom.
- Majdnem hozzáértél!
- Baek, ne már…
- Sehunos, érted?! Sehunos!
- Ezért már amputálni kellene, de mivel rólad van szó, hatalmas dilemma árán elfogadtam, hogy elég egy nagyon alapos kézmosás is.
- Mégis, hogy lehetsz ilyen?! Hallod magad?! Tudod, mit?! Ne szólj hozzám! - kerülöm ki, és mű sértődöttséggel az ágyra vetődöm, hogy a falhoz simulva hisztizzek tovább. Az ajtó csukódása jelzi, miszerint Chanyeol belefáradt a színjátékomba, s ezzel szabad utat adva nekem veszem elő a telefonom, hogy míg vissza nem ér, megnézzem, történt-e valami az elmúlt két napban. Ha vele vagyok, egyáltalán nem érdekel semmi rajta kívül, ezért a mobilomra sem figyeltem, ami most meg is látszik a rengeteg értesítés miatt, miket egyszerűen ignorálva teszem vissza, még mielőtt visszaérne.
- Mit nézzünk? - dörgöli haját a szokásos mosolyával, mit annyira imádok.
- Nekem mindegy - mászok ki a helyemre, hogy befekhessen mögém.
- Akció?
- Nem.
- Horror?
- Nem.
- Romantikus?
- Nem.
- Ezek szerint mégsem olyan mindegy - vigyorog rám, közben elővéve a laptopját.
- Lehet - térek ki az elém ülő alakja elől, mielőtt össze találna nyomni. - Ya, megint majdnem hozzáértél!
- Baekhyun…
- Nincs Baekhyun! Ne érj hozzá a szent kezemhez!
- Nézd - nyúl a másikhoz, hogy alaposan összetaperolja.
- Fúj - törlöm hevesen a takaróba, mire egy elégedetlen fintor a válasz.
- Miért nem vele jársz? - kérdi, közben a monitort nézve, valamiféle film után keresve.
- Mivel nem járok senkivel, a kérdés úgy helyes, hogy miért nem járok vele? És a válaszom? Jó is lenne, de nem vagyok az esete - szontyolodok el, nem mintha valaha kérdeztem volna, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem érdekel.
- Mi az, hogy nem jársz senkivel?! Én mi vagyok? - kezd már kicsit ideges lenni.
- Nem tudom, mi vagy? - meresztek rá nagy, ártatlan szemeket.
- A párod, Baekhyun, a párod!
- És mióta?
- Június huszonegyedike óta…
- Mert mi volt akkor? - kérdezem, már őszinte meglepettséggel.
- Akkor láttalak meg először - néz rám kissé elérzékenyülve, mintha minimum a gyermeke születéséről beszélne. Lehetne őt nem szeretni?
- És mi azóta járunk??
- Nem mondtam? - vigyorodik el összezárt fogakkal, mitől elég idétlen kinézetet kap az egész arca.
- Öhm… nem.
- Mostmár tudod - hajol le egy puszit nyomni az arcomra, de közben hozzáér a mutatóujjamhoz, mire rögtön felülök.
- Ya!
- Én ya! Hagyd már abba - kel fel, letéve az ágyra a laptopot, és elkapva a csuklómat, húzni kezd kifelé, egyenesen a fürdőig, hol a tarkómra markolva nyom finoman lejjebb, hogy a csap alá tartva a kezemet, meg tudja mosni. Nem ellenkezek, nem mondok semmit, csupán jókedvűen figyelem, ahogy minden lehető módon próbál megszabadítani Sehun emlékétől is. Komolyan, még az olajlemosót is beveti, amit én csak zöld vajnak hívok, lévén a vajas doboz féle, kerek tartójának. Miután negyedjére is végigsikálta az egész karom, az akasztóhoz von, hogy szépen megtörölje. Ilyenkor olyan gondoskodó… Szeretem, ha így viselkedik velem. - Szeretlek, jó? - ölel szorosan magához, mibe belesimulva élvezem Chanyeol közelségét.
- Jó.
- Jó, mint jó, csak hagyjalak már, vagy jó, mint jó, értetted?
- Szeretgess - nyújtózom felfelé, mire ő az ölébe kapva ölel még szorosabban. A megilletődöttségtől szóhoz sem jutok, mit csak tetéz, hogy velem együtt indul vissza a szobába. Mindennemű erőlködés nélkül cipel, akár egy majom a kicsinyét, mi igen ciki lenne, ha a szüleim látnák, de szerencsére, ők már ilyenkor alszanak, így nincs gond.
- Ilyenkor nagyon aranyos vagy - puszil meg, közben becsukva mögöttünk az ajtót, s az ágyra leülve, az ölébe húz.
- Te meg mama majom - fúrom arcomat nyakhajlatába.
Végül úgy döntött, hogy nem nézünk semmit, hiszen én amúgy is elég fáradt vagyok, ő meg az a típus, aki lefekszik, alszik, tehát neki nincs gondja vele. Leoltva a villanyt, bebújtunk az ágyba, ő pedig végig engem simogatott és kérésemre dúdolt nekem, míg el nem nyomott az álom.
Másnap reggel szokásosan apa kelt, tudván, hogy hazajöttem, és mától újra nekikezdhetek dolgozni. Chanyeolt a szokottnál is nehezebb volt összekaparni az ágyból, de a “fenyegetés”, miszerint itthagyom, olyannyira bevált, hogy rögtön összekapta magát, pedig a szobámba semmi olyan nincsen, amitől félnie kellene. Hiába mondom, hogy neki nem kötelessége velem jönni, pihenjen nyugodtan, ha már szünete van, nem, neki a seggembe kell ragadnia. Persze, nem szó szerint. Vagyis… aish. Tehát a lerázhatatlan koboldot megetettem és neki is láthattam utána az udvarban szerelni, amiben segíteni nem tud, így lefoglalhatja magát azzal, amit éppen talál. Egy ideig még el is van a bikák meg a kutyák pesztrálásával, de aztán már csak szenved.
- Mit csinálsz azzal a szerencsétlen állattal? - pillantok a lépcsőn üldögélő Chanra, kinek az ölében egy fekete szőrpamacs fekszik.
- Simizem.
- De ez egy nyúl…
- És, akkor nem lehet simizni?
- De - hagyom rá, elvégre igaza van, csak nem értem, minek. Mindegy, ő Chanyeol, felesleges benne logikát keresni, ha egyszer nincsen.
Egy jó órán keresztül szereltem, közben ő a nyulával játszott, rávéve a kutyákat, hogy az bizony nem kaja és nemhogy megenni, bántani sem szabad. Attól függetlenül Koboldtól kapott pár pofont, ahogy játszani akart vele, de lényegében elérte, hogy élve visszakerülhessen a ketrecbe.
A következő feladatom a silózás lett volna, csakhogy a gép motorja bedöglött, így az még várat magára, illetve vár rám, de egyenlőre nincs időnk, ezért talajlazítózni küldtek, ami a tanyán van, a hozzá szükséges traktorral együtt.
- Nem akarok sétálni…. - vergődöm le magam, kis híján átesve Kormoson.
- Van egy ötletem - szólal fel vidáman Koboldnál is hűségesebb koboldom.
- Nincs.
- Ne légy gonosz~. Legalább csak hallgasd meg - fog a vállamra, ezzel megállásra késztetve engem.
- Na, mondd…
- Menjünk ki motorral. - S ezt meghallva, szó nélkül hátat fordítok, hogy tovább folytassam az utamat lefelé, természetesen, gyalog. - Baek! - húz vissza. - Múltkor se volt baj, ráadásul most csak a tanyára kell, nem? Akkor nincs gond. És tudnánk menni akár külön.
- Nem is tudsz vezetni - jegyzek meg egy igen fontos tényt.
- Van robogóra jogsim.
- A robogó és a motor ég és föld! A robogó nem motor…
- Ez is gonosz volt - vigyorodik el, de közben mélyen legbelül egészen biztos belátta, hogy nekem van igazam. - Tényleg menjünk ki azzal.
- De nincs kedvem most beöltözni - hozom fel az első olyan okot, ami ezt számomra teherré teszi.
- Csak sisak és kabát, jó?
- Csak sisak?
- Nem!
- Jó, jó…
Végül belemenve abba az őrültségbe, miszerint pár perc alatt megtanítom Chanyeolt cross motort vezetni, mind a ketten magunkra aggatjuk a védőfelszereléseket, ami az ő esetében fontosabbak, csak ezt nem képes belátni. Előrángatva a két monstrumot, én ülök arra, amit múltkor Luék vezettek, és Chan arra, amit mi, hogy ne legyen olyan ismeretlen neki a dolog.
- Először teljesen lenyomkodod a pedált üresbe, majd éppen csak egy kicsit feltolsz rajta - mutogatom el neki, direkt azon az oldalán helyezkedve, ahol láthatja a bal oldalamat. - Majd behúzva a kuplungot, ezt a gombot nyomod meg - mutatok a kormányon az önindítóra. - Aztán rögtön húzol rajta és annyin tartod, hogy ne rúgjon ki, de ne is fulladjon le, közben felengedve a kart. Fék a túloldalt, vagy lent lábnál. A kettőt ne húzd egyszerre, mert elszakad a bowden. Tapasztalat… Érzed, ha váltani kell, de ennek a típusnak nem jó a hármasa, afelé meg nem szeretném, ha mennél, ezért lassan haladunk.
- Nem vagyok már gyerek, minden rendben lesz…
- Még jó hogy, hisz én irányítok. Szóval… Ha baj van, és esel, lökd el magadtól a motort, mert, ha rádborul, eltörheti bármidet. Többszáz kiló, vedd légyszives komolyan.
- Komolyan veszem - biztosít felőle, ezzel némileg megnyugtatva engem
- Hússzal fogunk menni…
- Szólhattál volna, hogy biciklit hozzak, de ilyen tempóba még az is leelőz.
- Akkor mehetünk? - húzom le a szemüveget, ugyanis az én sisakomról direkt leszedtem a plexit, mert zavar, töri a fényt, és nem enged be elég levegőt. Bólintással válaszolt, majd figyelve, hogy helyesen indítja be a motort, megcsinálom ezt az ő idejének negyede alatt, és elé vágva megyek el lefelé a bokrok mellett, vigyázva, bele ne csússzak a keréknyomba.
Viszonylag sűrűn hátrapillantva konstatálom, hogy Chan még egyben van, de nem tűnik boldognak, hogy tényleg olyan tempóban vánszorgunk, amivel még a kutyák is könnyedén ügetnek mellettünk, s ezt jelezvén, szinte fél méter sincs az én hátsó és az ő első kereke közt. Erről is beszélnem kellett volna, de már mindegy.
Leérve az udvarba, mellém helyezkedik, de csak a kijáratig, mert ott megint keskenyedik az út, kezdve a kis híddal, aztán az újabb traktornyommal, minek most nem tudunk a szélén menni, ugyanis egyik oldalt valaki más földje van, a másikon meg árok, ezért vagy középen, vagy benne kell egyensúlyozni. Az a legveszélyesebb rész, de meg kell lennie a kellő lendületnek, amihez elengedhetetlen a nagyobb sebesség, így váltva engedem meg a gázt, ezzel jelentősen lehagyva Chanyeolt, de csak, hogy a végére érve figyelni tudjam, hogyan veszi az akadályt. Akadt pár pillanat, mikor azt hittem, hogy felborul, de a végén büszkén mosolyogva indulok el újra, ezúttal olyan tempóban, ami élvezhető is, elvégre már lényegesen simább a talaj.
Kicsit megugrik a pulzusom, mikor mindenféle figyelmeztetés nélkül leelőz, és sürgősen utánaeredve hajtok be féloldalasan elé, de mindannyiszor kikerül, ahányszor próbálom visszavenni az irányítást. Ugyan, nincs sok hátra, de ennyi is bőven elég, hogy valami baja történjen, azt meg már biztosan nem viselném el.
Egy ponton rájőve, hogy nagyon nem vicces ez a játék, visszább vesz és engedi, hogy beérjem, de én addigra már olyan ideges vagyok, hogy leszarva az egészet hagyom ott, és húzódok be a traktorok közé, ahol leállítva a motort, az ülésre teszem a sisakot, valamint a kabátot, majd teljesen ignorálva az érkezését, a kérdéses géphez megyek. Mivel elég nagy masináról van szó, majdnem kényelmesen el fogunk férni. Azaz csak én. Az ülés mögött van egy kisebb rész, ami az ülőke magasságát pont eléri, s mondhatni az valamiféle ablakperem, hisz onnantól a tetejéig üveg kapott helyet.
- Baekkie - éri be kutakodó mivoltomat. Továbbra is levegőnek nézve őt, a többi gépet feltárva szedek össze minél több szivacs lapot, hogy utána visszatérve a nagy fehér-kék döghöz, kipárnázzam a hátsó részét. - Baek, bocsánat - mászik fel az első fokra, de mivel a harmadikon én állok, tovább nem jut, de innen is csupán a fenekemhez tud beszélni. - Sajnálom, csak azt akartam, hogy jobb kedved legyen. Tudom, nem volt vicces, büntess meg, vagy bánom is én, de ne légy ilyen - lép le, helyet adva nekem a kiszálláshoz.
- Ha tudod, hogy nem volt vicces, miért csináltad? - vezetem rá tekintetem, a lehető legcsúnyább nézésemet elővéve.
- Hülye voltam…
- Mindig az vagy.
- Ne haragudj rám - karol át, én azonban nem reagálok rá, csupán tűröm. - Naaa~ - ráz meg.
- Mi lett volna, ha bajod esik?
- Meggyógyulok.
- És, ha nem? Ha úgy törik valamid, amitől örök életedre nyomorék maradsz? Hogy tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel? És most jöhetsz azzal, hogy nem az én hibám, meg hasonlók, de igenis az enyém.
- De nem történt semmi…
- De történhetett volna.
- Jól vagyok, látod?
- Még mindig nem érted - bontakozok ki az öleléséből, hogy visszavánszorogjak a traktor mellé. - És most szállj szépen be oda hátra. Fogalmam sincs, hogyan oldod meg, de nem is érdekel - mutatok befelé az új helyére.
Bizonytalanul fellépkedve, egészen lehajol, hogy egyáltalán be tudjon szállni, majd hosszú lábait átpakolva az ülés mellett bekucorodik a szűk kis helyre, hátát a vasnak vetve, s térdeit teljesen a mellkasához passzírozza. Egy utolsó sóhajt megejtve mászok az ülésbe és beindítva a motort, felemelem a hátsó tartóját, mert a földig vezető utat jobb nem tönkretenni.
A munka nagyjából csendben megy, ám ettől a rettenetes zajtól nem is lehetne beszélgetni, amiért most az egyszer hálát adok az égnek. Chanyeol nyugodtan nézelődik, figyeli, ahogy dolgozik a gép, én meg az útra, valamint a sávokra koncentrálok. Elég lassan megy, a talaj nem épp a legjobb, és talán kicsit mélyebbre is engedtem, mint kellene, de nem sietünk sehová. Néha azért hallom koppanni a fejét az ablakon, bár ennyi kell, hülyébb úgysem lesz.
Már legalább negyven perce csináljuk, mikor feltámaszkodva, egyik kezét előrevezeti a hasamra, majd egy csókot nyom a fejem hátuljára. Kíváncsian pillantok rá hátra, ő azonban nem rám figyel. Finoman simogat a vékony pulóveren keresztül, ami egyszerre kellemes és izgató, de igyekszem továbbra is a feladatomra koncentrálni.
Két rész van rajtam, ahol rögtön fel tud húzni, ami a hasam és a fenekem. Nem hiszem, hogy ő ezzel tisztában van, ezért egyik tenyeremet kézfejére simítva állítom meg, ugyanis már eleve szűkebb odalent a hely, mint kellene.
- Mi a baj? - hajol fülemhez.
- Semmi.
- Akkor?
- Csak ne…
- De miért? - erősködik tovább, de mégis, hogy mondhatnám el az okát? Elengedve őt, inkább hallgatok, maximum kicsit nehezebb lesz, de még mindig könnyebb, mint magyarázkodni. Ezúttal lejjebb vándorolva téved illetlen helyre a keze, mibe egész testem beleremeg. - Ohh~ - markol meg finoman.
- Chanh - nyelek egy nagyot.
- Rossz? - kérdi teljesen ártatlan hangon, pontosan tudva a választ, de rátéve még egy lapáttal, immár tagomat kezdi simogatni. - Naugye - búgja, mikor már második perce nem mondtam semmit.
Körmei élét végighúzva az anyagon, könnyedén eléri, hogy pulzusom szinte az egeket verje, minek köszönhetően légzésem is megszaporodik, csak szerencsére ő azt nem hallhatja, hiába hajol szörnyen közel hozzám. Egy kanyarnál kicsit vétek, de szerencsére, helyre tudom hozni, viszont sokkal lassabbra veszem a tempót, így ugyanis csak elrontanám és kétszer mennék egy helyen, vagy rosszul soroznék, ami felborítaná az egész rendszert.
Mikor már azt hiszem, hogy ezt nem tudja fokozni, felsimítva nadrágom korcáig, egyszerűen csak benyúl alá, hogy a bokszeren is átjutva, tagomra tapassza kissé hideg tenyerét. Felé fordulok, hogy megkérjem ennek abbahagyására, ám ő egy puszit nyomva a számra másítja meg döntésemet. Ujjait nemességemre fonva kezdi el eleinte csak lassan húzogatni a bőrt, de ahogy elfojtott nyögéseim elérik őt, úgy gyorsít a tempóján, ezzel könnyedén őrületbe kergetve engem. Mindkét kezemet a kormányon tartva nézem végig a tájat, de hiába, szinte semmit nem fogok fel abból, amit látok.
- Állj meg - súgja nekem, s okosabbnak látva ezt, teljesítem kérését. A motort ugyan nem állítom le és a pozíciómon sem változtatok, de ő ennyivel is elégedettnek tűnik, és másik karjával is átnyúlva felettem, előre tolja a nadrágom, hogy több helyet biztosítson ezzel magának.
- Elh fhogokh - vetem hátra a fejem.
- Van nálad zsepi? - puszil az arcomra.
- Ah… zsebembe.
Egy pillanatra megállva előtúr egyet, hogy újfent teljes erővel nekikezdhessen, s bár érződik, hogy fárad a kényelmetlen helyzet miatt, de kitartóan folytatja. A karom már remeg, ahogy izomból szorítom a kormányt, s egyre feszítve hátamat nyomom ki mellkasom.
- Tartsd meg - rángatja meg kicsit a gatyám, jelezvén, hogy arról van szó, én azonban vonakodok. - Baek, kérlek, kell a kezem.
Végül beakasztva hüvelykujjam tartom el magamtól, hogy ő kirázva a zsebkendőt, makkomhoz tudja tartani. Egy nagyobb nyögést kieresztve engedem élvezetem az anyagba, közben egyik lábamat felhúzva az ülésre. Még véget sem ér a hullám, de Chan a lehető legjobban feltámaszkodva hajol hozzám, hogy át tudjam ölelni és így is marad, míg úgy érzi, hogy szükségem van rá.
- Ügyes voltál - gyűri össze a zsepit, majd egy csókot adva a számra, visszaül hátra, csak ezúttal hónom alatt átnyúlva, a túlsó vállamat simogatva. Úgy sejtem, hogy végig tudta, mit vált ki belőlem tettével…
Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése