50. Vihar

- Szép kis vihar jön, azt hiszem bele kéne húzni - mondja Chan előrébb hajolva, hogy fellásson a kocsi feletti felhőkre is, ám az kezd lehetetlen feladatnak bizonyulni az esőcseppek sűrűsége miatt.

- Szerintem meg inkább lassítani, mielőtt belemegyünk valamibe, vagy valakibe…

- Lehet igazad van - váltogatja a lámpákat, hogy melyikkel lát jobban.

- Itt elméletileg van egy szarvas tábla, csak ugye az sem látszik - bökök magam mellé, de komolyan, vicc, hogy nem látjuk a maximum másfél méterre lévő táblát.

- Hazáig még csak kibírjuk - lassít harmincig, már másodjára lecsúszva az út széléről, ami minduntalan megdobja a kocsi oldalát.

Az autópályán még nem esett ennyire, ráadásul a sok fényjelzés és a kocsik kellő megvilágítást adtak, itt azonban erdővel körbevéve, ahonnan bármikor kijöhet egy vadállat, nekem kezd túlontúl veszélyes lenni. Hiszek Chanyeolnak, biztos jól is ismeri a környéket, de már szinte a kocsi lámpáját is alig látni, nemhogy magát az utat…

- Chan…

- Jólvan, húzódjunk le - válaszol, mintha erre várt volna, s a minimumra víve a sebességet, szép lassan legurul a betonozott részről, hogyha jönne valami mögöttünk akár a későbbiekben, ne ütközzön belénk. Az elakadásjelzőt benyomva lekapcsolja a motort, majd egy gondterhelt sóhaj kíséretében hátra dől. - Akkor, most várunk, míg nem csillapodik a dolog - simítja hatalmas tenyerét a combomra, mire én közelebb húzódva hozzá, a vállára dőlök. - Baj van? - karolja át a nyakamat, puszit nyomva a homlokomra.

- Nincsen. Nem vagy fáradt? Nem sokat alhattál mostanában…

- Nem igazán, de te pihenj nyugodtan - dönti fejét az enyémre, ujjaival a felkaromat cirógatva.

- Várj - egyenesedek ki, s kikapcsolom az övem, hogy levehessem a kabátomat, illetve, a cipőimet, majd felhúzott lábakkal visszadőlök rá.

Az eső szüntelen kopogása, a rengeteg mennydörgés és villám kitölti a rádió elmenetele miatt keletkezett csendet, még ha nem is a legkellemesebb formában. Máskor mélységesen zavarna ez az állapot, elvégre ki tudja mikor fog csillapodni a vihar, mi meg itt rekedtünk az autópálya és a falut összekötő út mellett, de jelenleg egyáltalán nem érdekel, csak az, hogy Chanyeollal lehetek. Négy borzalmasan hosszú nap nélküle, ami alaposan megtépázta az idegeimet.

- Mesélj nekem, mi is volt az a dolog a zsepikkel? - búgja halkan, továbbra is megtartva a pózt.

- Ezt komolyan most? - egyenesednék fel, de ő gyorsan kapcsol és magához szorít.

- Komolyan.

- Mondtam, hogy csak sokat fújtam az orromat…

- Oké, elhiszem, ám azt is mondtad, hogy mivel azt feltételezem, miszerint te nem szoktad magadnak… nem ismerlek eléggé. Tehát, hogy is van ez? - sandít rám a szeme sarkából, igencsak mosolyogva.

- Ugye nem gondolod, hogy erről fogok veled beszélgetni?

- De, pontosan ezt gondolom. Velem fekszel le, állításod szerint én vagyok neked eddig az első és az egyetlen, úgyhogy nem értem a problémát.

- Chan, ez rohadt ciki - bújok a mellkasába, már teljesen kicsavarva szerencsétlen gerincemet.

- Ne legyen az - mondja kedvesen, de hát basszus, mi az már, hogy “ne legyen az”?! Az, és kész! - Csak érdekel, hogy mikor csináltad - öleli át a fejemet a bal karjával. - Látod, még el is takarlak.

Nagyon érdekelheti, ha ennyire kitartó. Ahh, ezt jól elszúrtam magamnak… Mindegy, végül is bajom nem származhat belőle, max porig égek itt szégyenemben.

- A múltkor… - kezdek bele nagyon halkan, de ő máris közbevág.

- Mikor múltkor?

- Talán két hónapja, vagy másfél.

- Ohh… - Remélem leesett neki, mert nem fogom kimondani, így is elég egyértelműnek kell lennie, hogy akkor, mikor nem voltunk együtt.

- Ennyi - bújnék ki a keze alól, ám nagyon úgy fest, a kínzásom még nem ért véget.

- Nem ennyi - puszil a hajamba. - Mit néztél közben?

- Semmit.

- Baek…

- Tényleg semmit.

- És akkor mire gondoltál?

- Na, azt nem fogom elmondani!

- Rám? - találja el egyből, mintha nem lenne elég egyértelmű, de nagy tiltakozásom ellenére bólintok. - Jó volt?

- Sírtam…

- Na, miért?

- Mert nem voltál ott.

- Aaaaa, annyira aranyos vagy - ölelget meg jó szorosan, kipréselve a tüdőmből minden levegőt. - Én is csináltam párszor. - Erre nem biztos, hogy kíváncsi vagyok. - A képeidre.

- Fújj - szakadok ki rögtön a karjai közül, egészen az ablaknak dőlve, minél távolabb tőle. - Ne gyere ide - nyújtom ki a lábaimat, készen állva a megrúgására.

- Mért fúj?

- Mert az! Undorító vagy! - támaszkodok meg kezeimmel az ülésen, hogy ne boruljak hátra az üvegnek.

- Igen?

- Igen! - mondom ki a végszót, mire megragadja a bokáimat, és egy nagyot ránt rajtam, minek következtében a lábaim a nyakába kerülnek a fejem meg az ülésre.

- Kérsz egy csókot? - hajol egyre közelebb, minek köszönhetően egyre nehezebben kapok levegőt a mellkasomnak nyomódó combomtól, arról nem is beszélve, hogy menten ketté török.

- Nem - szűkölöm fájdalmasan.

- Biztos? - fokozza még azért, hátha meghalok. - Pedig kapsz - engedi le vállairól szerencsétlen végtagjaimat, mik így az ő ülésén puffannak, ahol épp térdel, s lehajolva hozzám invitál egy közel sem finomkodó csókba. Az orromon keresztül szuszogva viszonzom a tőlem telhető legnagyobb odaadással, minek az eredményét odalent meg is érzem, ám sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy érdekelhessen, így csupán kiélvezem a nekem jutott törődést.

Ujjaimat a sok, fogalmam sincs mitől kemény tincseibe vezetem, alaposan széttúrva a haját, miközben ő jobbjával a felsőtestemen vándorol. A hevesség következtében olykor összekoccan a fogunk, de mit sem törődve ezzel kapkodjuk egymás elől a levegőt, míg Chanyeol keze “rossz” helyre nem téved.

- Chan - fordulok el, ám akaratom ellenére ölemet a tenyerének nyomom, újfent kellemetlen helyzetbe hozva ezzel magamat.

- Most itt vagyok - húzódik el, hogy a szemembe tudjon nézni, azonban hiába keresi a tekintetemet, az valahol messze jár tőle.

- De-

- Ne ellenkezz, Baek. Esik az eső, nem tudunk haladni. Hagyd, hogy jót csináljak neked - siklik az eddig ágyékomon pihenő tenyere az arcomra, s hüvelykujjával lágyan simogatni kezd.

- Nem vagyok benne biztos… - harcolok továbbra is dacosan, de már magam sem tudom miért. Veszélyes itt, bármikor becsaphat egy villám, kidőlhet egy fa, de ez akkor is megtörténik, ha mi nem… Na. Tényleg nem tudom.

- Fejezd be a felesleges dolgokon való agyalást, és bízz bennem.

- Én bízom - pillantok vágytól ködös, sötét íriszeibe, melyben ott a szerelem, a féltés és a kívánat. - Chan, a telefonom - mocorgok, érezvén, hogy a mobilom szép lassan csúszik ki a zsebemből.

- Ez most nem fog kelleni, hacsak nem tervezed felvenni videóra - húzza ki a zsebemből, hogy biztos helyre tegye, majd felegyenesedve a sajátját is mellé rakja, a pénztárcájával együtt.

- Hülye - csapok vigyorogva a vállára, hogy leplezni tudjam mérhetetlen zavaromat.

Chanyeol minden további beszédet mellőzve simít végig az ajkamon, túr ki egy tincset a szememből és hajol vissza hozzám, hogy újabb, ezúttal lényegesen érzékibb csókba invitáljon. Míg nyelvével a számat fedezi fel, ujjai hamar megtalálják pulóverem cipzárját, s szép lassan eltávolítva rólam tér hideg kezeivel a pólóm alá, hogy felfedezhesse a hasamat. Én a bőre hőmérséklete, ő pedig vélhetően a kiálló csontjaim miatt fintorog, ám túljutva ezen barangolja be egész felsőtestemet, egyre inkább ingerelve engem vele. Mikor már kezdi úgy vélni, hogy kellően felhúzott, rákontrázva a dologra tér át az arcomra, a fülemre, és végül a nyakamra, nyálas csíkot hagyva maga után, melyre minduntalan rálehelvén játszik az egyébként is gyenge idegeimmel. Légzésem szapora, izmaim befeszülve, s mikor egy érzékeny pontra váratlanul rászív, csípőmet megemelve adom tudtára véleményemet a tettei felől, miszerint haladhatna már. De persze nem is ő lenne az, ha figyelembe venné kimondatlan kérésemet. Szórakozik velem, a határaimat keresi, ám én félek, hogy már nem bírom sokáig, nekem kéne tennem valamit. Ha eddig azt hittem, hogy nehéz mellette, most egyenesen pokoli…

- Annyira gyönyörű vagy - helyezkedik a lábaival, hogy a pólóm feljebb tűrését követően a köldökömhöz férjen, ami nem éppen a legjobb ötlet részéről. Kényelmetlen a hely, minden nyomja mindenemet, ő azonban ezt egy pillanat alatt el tudja feledtetni velem…

- Ne mondj ilyeneket.

- Pedig ez az igazság - csókol a hasamra, mire egy reszketeg sóhaj szökik ki ajkaim közül.

- Akkor se…

- Nem fogok - leheli szavait az érzékeny felületre, közben kezeivel a nadrágomon ügyködvén.

Már szörnyen fáj, feszül és lüktet a merevedésem, így hatalmas megkönnyebbülés, mikor lehúzva a cipzárt, nagyobb teret ad neki.

- Ülj fel, légyszíves - paskolja meg jobb oldalt a csípőmet, s ugyan tudom mit szeretne, kissé vonakodva támaszkodom feljebb, hogy hátamat az ajtónak tudjam dönteni. - Ne vágj ilyen arcot, bár így is cuki vagy - mosolyog rám győzelemittasan, mintha neki akkora dolog lenne, hogy ezt csinálhatja.

- Kértelek, hogy ne mondj ilyeneket!

- Jó-jó, ne haragudj - szélesedik mosolya, kimutatva, hogy mennyire is élvezi a helyzetet. - Inkább figyelj engem - ül le a fenekére és gerincét kicsavarva hajol az ölemhez, majd egy könnyed mozdulattal előveszi nemességemet, mi pillanatokon belül majdhogynem teljesen eltűnik a szájában. Hosszasan felnyögve koccantom fejemet az üvegnek, két kezemmel erősen megkapaszkodva Chanyeol vállaiban, miközben belül azért imádkozok, hogy ne menjek el már rögtön az elején. - Nézd - ereszt ki, s mikor egy jó fél perce nem érzek semmit, kénytelen vagyok rávezetni a tekintetem, hogy lássam, ahogyan kaján vigyorral az arcán, végignyal a makkomon, és újfent torkára enged.

Ahányszor elfordítom a fejem, rögtön abbahagyja, és szépen megvárja, míg újra övé lesz minden figyelmem, hogy kénytelen legyek végignézi, ahogyan ő a lehető legerotikusabb pillantásokkal, egyfolytában tartva a szemkontaktust nyal végig teljes hosszomon és veszi be tövig. Szörnyen ciki, ugyanakkor annál izgatóbb látni, ahogy rajtam ügyködik, ezzel is előrébb segítve a végének elérését.

- Chanh… Elégh... - próbálnám eltolni, de ő csak aprón megrázza a fejét, és erősebben, gyorsabban folytatja a mozgást. - Chanyeolh~ - nyüszítek már-már hisztérikusan, ám nála mit sem ér, a végsőkig húz, míg el nem élvezek, kivárva, hogy az utolsó cseppet is a szájába engedjem, ő pedig aprókat szívva rajta tünteti el a maradékot, s ezt követően feltámaszkodik hozzám, engedvén, hogy átöleljem a szuszt is kiszorítva belőle. Ilyenkor egyszerűen szükségem van erre… rá.

- Nagyon ügyes voltál - dicsér meg, pedig nekem fogalmam sincs, hogy mire érti. Állandóan ezt csinálja, miközben én semmit nem tettem…

- Köszönöm - hajtom le a fejem, és felhúzva az egyik térdem, inkább belé temetkezem, hogy ne lásson porig égni.

- Ezt nem kell köszönni, butus - hajol hátra a két ülés közt, valamit keresni a hátizsákjában, majd meglelve az üveg vizet, visszahúzódik. - Kérsz? - nyújtja felém, már lecsavart kupakkal, én meg elfogadva húzok le pár kortyot és adom vissza neki. Azt hittem, hogy inni szeretne, de helyette inkább kiöblíti a száját, amit bár lenyel, ám nem a szomjoltás tűnik elsődleges céljának. Ilyen rossz lett volna? - Baek…

- Hm?

- Miért vágsz ilyen arcot, min gondolkodsz?

- Semmin - hazudok a lehető legátlátszóbban, hiszen semmin nem lehet gondolkodni, de végül is mindegy.

- Valami nem volt jó? - esik ő is kétségbe, pedig eddig annyira magabiztosnak tűnt…

- De, minden tökéletes volt.

- Akkor mi a gond? - dobja hátra az üveget, és elém hajol.

- Kellemetlen a…? - kérdem szemlesütve, ám ezúttal sem hagy begubózódni, ujját az állam alá vezetve “kényszerít”, hogy ránézzek.

- Miért lett volna az?

- Csak… mert… nem tudom…

- Azért mostam ki a számat, mert múltkor zavart, hogy érezted rajtam a saját ízedet. Igaz, hogy ezzel nem sikerül kellően eltüntetnem, de igyekszem kiküszöbölni számodra a kellemetlenségeket.

Ezt megint sikerült elszúrnom. Kezd bebizonyosodni, hogy minden, amit Chanyeol csinál, az az én érdekemet szolgálja valamilyen módon, és tán pontosan ezért is zavar annyira, hogy én meg ilyen mulya vagyok.

Az eső még bőségesen ömlik, ütemtelenül kopogva az autó fekete felületén. Fél kilenc múlt, de gyanús, hogy reggelig nem maradunk, tehát időm az akad bőven.

Túllépve a félelmemen karolok Chan nyakába, hogy ezúttal én kezdeményezzek csókot, s mikor kellően sikerül belevonnom őt is, habozás nélkül nyúlok az ölére, azonban éppen csak lehetőségem van megérezni kőkemény tagját, máris elkapja onnan a kezemet.

- Baek, mássz hátra…

- Miért?

- Gyerünk - tér vissza a kormány mögé, hogy teret adjon nekem, míg én az ülések közt átmászva foglalom el a hátsókat. Miközben én a nadrágomat igazgatom, ő lerúgja a cipőit, kibújik a kabátjából és ledobva a hátizsákját, előrébb tessékel, hogy be tudjon férkőzni a jobb oldalamra.

- Mit csinálunk? - kérdezem gyanútlanul, míg ő egy másodpercre sem nyugszik.

- Térdelj fel.

- Chan, nem tudlak követni…

- Csak tedd, amit mondok.

Eleget téve kérésének húzom magam alá a lábaimat, hogy a térdeimre nehezedhessek, ő pedig megragadva a csípőmet fordít az ablak felé, mire nekem sikeresen leesik, hogy mit is szeretne tulajdonképpen.

- Ya! - csattanok fel, majd ezzel egyidejűleg jut eszembe, hogy továbbra sem tettem érte semmit, szóval igazán nem panaszkodhatok.

- Mi a baj? - karol át, előre nyúlva, hogy kicsatolja a gondosan visszarendezett nadrágomat. - Mondd, ha nem szeretnéd.

- De… szeretném - engedem le felső testemet, hagyva, hadd tegyen, amit szeretne.

Fejemet az ülésre hajtva lélegzek mélyeket, fokozatosan beletörődve a ténybe, miszerint ő most engem itt… Tehát, ja. Már csak a gondolattól újra kemény leszek, de az örökös aggodalom nem hajlandó alábbhagyni, a fájdalom ígérete minduntalan bennem motoszkál.

Chanyeol nem tököl sokat, farmeromhoz fogva az alsómat húzza le azokat a térdemig, majd amint megemelem magam, teljesen le rólam, tökéletes kilátást nyerve a hátsó felemre. Nos, nem irigylem. Nagyon nem…

Felkészülten várom, hogy megérezzem az első ujját, netán ennyi várakozás után ő magát, de ehelyett valami meleg és nedves ér a bejáratomhoz, minek hatására csöppet sem férfiasan, magas hangon felnyögök. Elmosolyodva hümmög egyet, és testem pontos ismeretének a tudatában kényeztet nyelvével olyan helyeken, ahol biztos lehet a sikerben. Azt hittem, hogy nekem egy menet is sok lenne, de már most megint a határaim szélén járok, min egyáltalán nem segítenek a sziklaszilárdan álló nemességemre fonódó ujjai. Az ülés szélébe kapaszkodván nyomom arcomat a sötét huzatba, szégyentelenül kinyomva neki a fenekemet, hogy minél jobban hozzáférhessen. Izmaim megfeszülnek, nem bírom tovább, ám mielőtt elérne a vég, egy ujját feltolva akadályoz meg az elélvezésben, számomra felettébb kellemetlen módon. A sok nyáltól szinte alig érzem, így sokat nem vár, társítja mellé a másodikat, s hamar a harmadikat is. Türelmes, nem kapkod, pedig egyértelműen kilehet a több hónapnyi egyedüllét után… már ha tényleg nem volt azóta senkivel. Az ilyenek is a legjobbkor jutnak eszembe, hogy aztán esélytelen legyen ellazulnom.

- Chan - fordítom oldalra a fejem, hogy láthassam őt a szemem sarkából, már amennyit a kocsi belső lámpájának fénye enged itt hátul.

- Tessék? - hajol előre, munkálkodás közben.

- Volt… valakid mostanság?

- Buta vagy - mosolyodik el, hálából a kérdésem miatt, mélyebbre nyomva az ujjait bennem. Ó, hogy az a… Így már fáj! - Rajtad kívül senkire nincs szükségem, semmilyen téren - biztosít, íriszeit az enyémekbe fúrva, majd végül én török meg előbb és fordulok vissza, menekülve a tekintete elől.

- Akkor kezdjed…

És Chanyeolnak több sem kell, már ami az elkezdést illeti, merthogy az ujjait ugyan rögtön kihúzta, de valamit matat a ledobott táskájában. Nekem végül is mindegy, tökre ráérek.

Némi várakozás után előkerül a keresett kenőcsös tégely, melynek tartalmát alaposan elkenve nadrágja fogságából kiszabadított tagján feszíti bejáratomhoz, s a hely adta lehetőségek szerint felegyenesedve lát neki a lassú, és a vártnál számomra fájdalmasabb behatolásnak. Nem szólok, egy hang sem jön ki a torkomon, helyette viszont megerednek a könnyeim, amit ő szerencsére nem láthat, tehát baj nincsen. A felénél megáll, talán kissé hezitál is, de én nem hagyok sok időt, magam ellen dolgozva tolom jobban ki a fenekem, jelezvén, miszerint nyugodtan folytathatja.

Amint végig ér, egy lassabb tempót felvéve mozog, minden porcikájával rám figyelve, én azonban csak bőszen szuszogok az ülésbe, hamarosan végre megszokva az érzést. Ha rossz is, érte mindenképp megéri.

Karjaimmal kinyomva magamat nyúlok hátra, hogy megfogjam az egyik csípőmet markoló kezét, és ő szerencsére értve a célzásból dől rám, hogy félig átölelhessen. Sokkal jobban viselem, ha érzem a közelségét, és nem mellesleg, hatalmas szükségem van őrá. Fejemet hátra ejtve döntöm a vállának, mire ő a fülemre puszil, minden tettével kifejezve az irántam érzett szeretetét. Imádom, hogy ilyen.

A teste olykor megfeszül, kapkod és erőltetett zihálásából kivehetően ideges, minek oka egyértelmű, de én sajnos nem tudok rajta segíteni. Keres, helyezkedik, majd mikor eltalálja bennem a pontot, mitől egész lényem megremeg, felsóhajtva kapcsol egy gyorsabb, ütemesebb tempóra.

- Engedd ki a hangod, úgysincs itt más… - búgja, belenyögve a fülembe, ami tőle egyszerre szörnyen szexi és izgató is.

- Chanyeolh…

- Mondjad, szerelmem.

- Neh hagydh abbah…

- Nem hagyom - szorít erősebben magához, minden lökésnél hangot adva élvezetének.

Kint biztos hideg van, de idebent eddig sem fáztam, hát még most. Az ablak egyre párásabb, csupán a rajta versenyző vízcseppeket látni, kettőnk moraja pedig teljesen elnyomja az eső minden neszét.

- Baek… zsepit… az üveg tartóban…

Remegő kézzel lenyúlok a táskához, miközben ő vissza egyenesedik, hogy tartani tudja a megfeszített tempót, ám már nehezen bírom, nem is nagyon tudok más felé koncentrálni. Amint sikerül megragadnom egy köteggel, ledobom a térdem mellé és visszamélyesztem körmeimet az ülés szélébe. Imádom Chanyeol hörgését, szuszogását, és ahogy mély, rekedtes hangon ismétli a nevemet, mintha más szót nem is ismerne a világon, ezzel minduntalan a szakadék széle felé sodorva engem, honnan egy óvatlan pillanatban, figyelmeztetés nélkül lezúgok. Éppen van annyi ideje, hogy a tagomra szorítson egy zsepit, de rögtön szól is, hogy vegyem át, mivel a ráfeszülő izmaimmal magammal húzom az élvezet mélységébe, s kihátrálva belőlem intézkedik a kocsi, illetve a ruhám tisztán tartása érdekében.

Izmaim elernyednek, kimerültem, és fel is szipogok, mire Chanyeol azonnal kapcsolva fordít meg engem, és bár látszik az arcán, hogy még ő sincs rendben, rám dőlve engedi, hogy nyomorgassam kedvem szerint.

- Annyira nagyon szeretlek… - szuszog rajtam, ám így sem hajlandó teljes súlyát az egyébként közel sem olyan törékeny valómra engedni, mint amilyennek ő hiszi.

Válaszolni akarok, de nem megy. Ha most kimondom, hogy szeretem, az olyan, mintha azért tenném, mert lefeküdt velem. Helyette inkább csak bújok, remélve, hogy megért engem…

- Aludj, édes, szörnyen festesz. Majd felkeltelek, ha van valami változás, jó? - nyom egy puszit az arcomra, mielőtt felegyenesedne, hogy rendbe tegyen mindkettőnket.

- Most itt hagysz? - kérdem pánikszerűen, első mozdulatánál a karja után kapva.

- Csak előre megyek, hogy legyen helyed - nyújtja ki a lábait és igazgat el az üléseken.

- Nem mintha máshova menni tudnál…

- Ez is igaz - mosolyog derűsen, s mielőtt előre mászna, rám teríti a kabátját.

Hiába tagadnám, tényleg álmos vagyok, ráadásul van szerencsém Chanyeol karjához is, ami igen hamar meghozza a hatását a többnapos virrasztás miatt.

Rángatásra, hidegre és mocorgásra ébredek, ám mindezek fokozódása miatt sem tudok teljesen magamhoz térni. Megérezvén Chanyeol illatát és, hogy megemel, rögtön a nyakába kapaszkodom, de csupasz karjaimnak hála egy pillanat alatt belém mar a fagyos levegő, elérve, hogy egész picire összehúzzam magam.

- Hány óra? - dünnyögöm, fokozatosan realizálva a helyzetet.

- Egy múlt…

- Ki leszünk herélve - konstatálom teljes lelki békével, pedig felettébb lehetséges a dolog.

- Aludj csak, majd én mindenről gondoskodom - rúgja be óvatosan a kocsi ajtaját, igyekezve nem túl nagy zajt kelteni.

- Te mondtad… - ficergek kicsit a karjában, majd egy puszit nyomva az első elérhető szabad helyre, amely ezúttal a nyaka, megpróbálok visszaaludni, ami a házba érésig ugyan nem megy, de utána minden gond nélkül.

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts