18. Együtt?

- Ma nem tudok maradni, megleszel? - magasodik felém a kocsiból kiszállva, ezek szerint, hogy elbúcsúzzon.

- Persze - eresztek meg egy gyenge mosolyt. Miért ne lennék? - Hyung nem esz meg…

- Ajánlom is - vet egy haragos pillantást az ezüst járgány felé, mire már szó szerint elnevetem magam. - Hány órát vagy most?

- Kettő.

- Akkor itt foglak várni.

- Pont itt? - mutatok a lábára, de ma nem igazán tűnik poénos hangulatúnak, így talán visszább kellene vennem.

- Nem.

- Jól van, megyek - fordulok, hogy induljak, ám hangja megállásra késztet.

- Baek…

- Hm?

- Vigyázz magadra - simul a hátamnak, mitől rögtön zavarban érzem magam, mint mostanában körülbelül mindentől.

- Ne ölelgess az utcán - dünnyögöm, súlypontomat hátrébb helyezve.

- Ne feledd, most nem én ölelgetlek, hanem egy nagy fekete alak - utal álcájára, ami még mindig nevetségesen hat ilyen melegben.

- Tehát, egy dementor…

- Örülök, hogy levontad a lényeget - nyom egy puszit a fejemre, hogy már semmiképp se tűnhessünk szimplán barátinak, de azért még reménykedek, hogy aki ezt látja, egy lányt képzel el abba a maskarába.

- Tényleg szia - bontakozok ki karjai közül, hogy mindketten elindulhassunk, mert az oktató sem ér rá örökre, és, ezek szerint, Channak is dolga van.

Van úgy, hogy az ember nem tudja, miért, de mosolyog állandóan. Hát, ez velem is így van… Sőt, bálázás közben négy óra olyan simán eltelik, mintha csak fél lett volna. A kedvem tagathatatlanul jó, pedig egy igen érzékeny hétben járunk. Mégis ott a kétely… Minden percemet bemérgezi az aggodalom, ami nem engedi elveszteni az eszem, bár lássuk be, ez bizonyos fokig hasznos.

Szerelmesnek lenni sebezhetővé tesz. Leköt, pedig én szabad vagyok. Szabad akarok lenni. Nem azért, mert bárkit megkaphatnék, hisz eddig sem kellett nekem senki, csak másokhoz igazodni nem nagyon tudok. Mégis boldog vagyok. Nagyon boldog…

- Chan… - kezdem nagyon halkan, így még abban sem vagyok biztos, hogy meghallotta.

- Pici? - fordul hátra, árnyékot vetve rám ezzel.

- Nem vagyok a nyulad…

- Én meg nem vagyok a kutyád. Nos? - Ez most nyers volt… Mondjuk, megérdemeltem, mert jogos, de akkor is. Elbizonytalanodtam.

- Egyik nap… nem alszol itt? - szegem le a tekintetem és kezdem el ujjaimat tördelni.

- Mármint, veled?

- Nem, Chan, anyuval - tér vissza önbizalmam hülye kérdésére, és reményt vesztve felsóhajtok.

- Azt hittem, anyuddal apukád alszik… - szöknek fel szemöldökei.

- Apa az istállóban, a tehenekkel szokott…

- Tényleg? - válik még meglepettebbé.

- Ó, jézus, hagyjuk - morranok fel, inkább tovább indulva, mert csak felhúzom magam, de hangos nevetése arra enged következtetni, hogy eddig csak szórakozott velem.

- Na, Baekkie~ - kapja el a vállam és annál fogva ránt vissza magához. - Holnapra szabaddá teszem magam - puszil a nyakamba, mire megint megborzongok.

- Miért, ma kivel alszol? - kérdem szemérmetlenül, megrekedve a fogalmazásán.

- Ha te azt tudnád…

- Jó - ernyednek el izmaim, már nem is küzdve ellene.

- Ne légy már buta - koppint fejen.

- Ya! - pördülök meg, hogy megtoroljam előbbi tettét, de elkapva a lendülő karomat, szájához húzza és tenyerembe csókol.

- Engem csak te érdekelsz. Senki más - búgja, mélyen a szemembe nézve közben, minek hatására újra vörösödni kezd a fejem. Erre most, mit mondjak? Lehet egyáltalán bármit?

Szép lassan visszahúzom elbitorolt tagomat, és még mielőtt sértőt felelnék, elsomfordálok ellátni a szárnyasokat, persze, Channal a nyomomban.

Másnap azt vártam, hogy csak estefelé fog megjelenni, vagy még később, elvégre, sok a munkája és így is az idejéből veszek el, de nem, már fél négykor az udvarban találtam, ahogy a kapu előtt guggolva dögönyözi az ebeket, egy vicces, fonott sapkával a fején. Minek tartunk kutyát, ha nem őrzi a portát?

- Szia - intek neki felfelé jövet a kertből, és áttörölve izzadt mellkasom, magamra húzom a pólóm.

- Még mindig látszik - áll fel egy megfáradt sóhaj kíséretébe, én meg azon nyomban szám elé helyezve mutatóujjamat intem csendre és nézek hátra idegesen, mert eddig apa még a nyomomban volt.

- Fog is, de sss.

- Miért?

- Mert. Nekem viszont dolgom van, ki kell gályáznom a tehenek karámját, míg be nem jönnek, viszont a kis fehér traktorral, úgyhogy abba nem férsz bele.

- Akkor csinálok addig mást. Akármit - mosolyodik el vidáman, de én számba harapva tartom magam és elindulok felfelé.

- Nem kell semmit.

- De segíteni szeretnék - lépked utánam és becsukva mögöttünk az ajtót, gondosan körbenéz, mintha csak keresne valamit. - Ki van itthon?

- Senki, mért? - vonulok be a fürdőbe, hogy egy alapos kézmosás után, a gatyámba törölve menjek vissza, de ehelyett hirtelen a falnál találom magam, egy előttem támaszkodó Channal. A szívem azon nyomban kalapálni kezd, s érzem, már teljesen vörös lehet a fejem a váratlan szorult helyzet miatt.

- Csak kérdeztem - közli halkan és félig lehunyt pillákkal, kissé csücsörítve közeledni kezd felém. Becsukva szemeimet várom, a torkomban egy jókora gombóccal, de mikor már majd’ fél perce nem történik semmi, felpillantok, s ő eddig bírta, hangosan elneveti magát. Döbbenetemben megszólalni sem tudok, nem mintha lenne mit, inkább csak lesütött tekintettel próbálom rendezni a légzésem. Az a szemét… - Na, mi van, csak nem gondoltad, hogy megcsókollak? - kérdi önelégülten, mintha rajtakapott volna valamin. Ezt még nagyon meg fogom bosszulni.

- Mi? Nem! - tekintek fel rá haragosan és karjára fogva, már próbálnám kiszabadítani magam, de ekkor másik keze fejem mögé siklik és magához rántva nyomja ajkait enyémeknek, ezzel teljesen hatástalanítva engem. Alig pár másodpercig tart, de már ez is teljesen letaglóz, hát még, amit utána mond.

- Pedig kellett volna - nyom még egy gyors puszit a számra, és már el is tűnik a fürdőből. Döbbenten meredek a világos csempékre, majd vigyázva, nehogy felhívjam magamra a figyelmét, besunnyogok anyáék szobájába és előtúrva valamit, elindulok lefelé.

- Gyere, kitaláltam a feladatod! - kiabálok hátra, átlépve a legfelső fokon sütkérező Kormit, akinek művészi tehetsége van mindig útban lenni. Komolyan, ez a kutya erre született, és ha nem dolgozna, apa már tuti rég kirakta volna. Néha nagyon fel tudja húzni magát azon, hogy rálép, vagy átesik rajta.

- Igen, és mi az? - ugrál mellém boldogan, fogalmam sincs, mit várva, mert bármit adnék, tuti nem tudná elvégezni.

- Gyere, és meglátod - vonok vállat és gyorslépésben teszem meg az utat a bikák mellett lévő szétontott szalmabáláig, hol lefékezve fordulok vele szembe. - Látod ezt? - nyitom szét a markom és két ujjam közé csípem a zsákvarrótű tetejét. Nem valami nagy, tekintve, hogy mire találták ki, de egy átlagosnál feltűnően méretesebb.

- Mit akarsz vele? - hervad le szórakozott vigyora, ezzel is mutatva, hogy valami komoly fizikai munkára várt, amiből itt természetesen akad bőven.

- Találd meg, Chan, etetésig - lógatom a takarmány fölé. - Máskülönben valamelyik marha elpusztulhat - eresztem el nemes egyszerűséggel és hagyom ott, mielőtt nekem törhetne ki hisztizni.

- Mi?! Baekhyun! Nem lehetsz ilyen kegyetlen! - kiabál még utánam, de mint aki meg sem hallotta, befordulok a szárnyasok felé, ahol a kacsa és a pulyka részleg közt elhaladva, egy beton emelvényen találom magam, ami lényegében a nagy karám egész egyik fele végig. Ennek a végébe van beépítve az istálló, csak ott jóval magasabb a rész. Innen leugorva lépkedek hátra a vádliig érő trágyába, hogy nekiláthassak a hosszadalmas munkának.

Nem vagyok hülye, nem olyan helyre dobtam a tűt, ahol nem találná meg, de ha mégsem megy egyedül, ha kész vagyok, megkeresem helyette. Bár remélem, hogy erre nem lesz szükség. Okuljon csak kicsit… 

Körülbelül másfél óra telik el, míg magányomban kaparom a szart, mikor szemem sarkából motoszkálásra figyelek fel. Az irányba kapba a fejem, Chant pillantom meg, ahogy fáradtan leül a fal tetejére és ujjai közt forgatja a Nap még utolsó sugaraiban megcsillanó tűt, hogy aztán tekintetét rámvezetve, egy diadalittas mosollyal emelje azt fel. Tényleg nem normális ez a srác. Fordított helyzetben, én kirángatnám a traktorból és beleépíteném a kupacba, de ő… Ő más. Igaz, hogy jelenleg egy kisebb üsző átlagos vacsorája megtalálható rajta, de így zilált hajjal és gyűrött ruhában ezerszer jobban néz ki, mint a színpadon.

Feladatom végeztével, félve állítom le a gépet és nagyon lassan közelítek Chanyeolhoz, már várva a büntetésem, mert kizárt, hogy nem kapok. Nagy ívben kerülöm ki őt, hogy a karám széléhez érve, felkapaszkodjak a fal egy alacsonyan fekvő részén és mellé botorkálok.

- A következő feladatodban már tényleg segíteni szeretnék - néz fel rám, csillogó szemekkel.

- Mehetsz apával borjút etetni, miután behajtotta a gulyát, vagy jöhetsz velem ellátni a madarakat - ajánlok fel egy olyan dolgot, amit tudom, hogy jobban szeretne, de mivel nem velem van, tuti nem azt fogja választani. Szép is lenne, ha apával együtt csinálnának bármit is.

- Akkor menjünk, úgyis szeretnek engem a kacsák - áll fel, s gerincét végigropogtatva, elindul visszafelé.

- Jah, mint mikor vágásra fogjuk be őket…

- Hallom ám!

- Nem csodálom - kuncogok fel és én is megeredek, hogy mellé érve, megragadjam az ökölben lévő jobb kezét, ám őt teljesen félreérti a dolgot, és szétnyitva tenyerét, ujjait az enyémekbe fűzi.

- Ez kéne? - nyújtja át a tűt és én azt tervezem, hogy határozottan elveszem tőle, de úgy remeg a kezem, hogy ez minden, csak nem határozott. Idegesen fújtatok egyet saját ostobaságomon, és ténylegesen megszerezve a kis eszközt, megpróbálom kizárni forró érintését, ami egészen a portáig tart, mert ott már láthat anya az ablakból, vagy bárki kintről.

Míg fent összeszedem a dolgokat, kimosom a vödröt, szerzek tiszta üveget, addig Chan kint vár a maga szalmás valójával és - gondolom - szórakoztatja a kutyákat. Hihetetlen mennyiségű szeretet van benne, főleg az állatok iránt, amit részben kezdek megérteni, de még mindig ugyanazon az álláson vagyok, hogy ők nem játékok, mindegyik a haszon miatt tartózkodhat itt. Még kicsi voltam, mikor élt az előző házőrzőnk. Ő egy kaukázusi juhász volt, így a marhák mellett is nagy szerepet kapott, ám tizenkét éves lehetett, mikor már alig látott, a hallása sem volt már az igazi, és fogat is éppen csak találni lehetett a szájában. Hallottam apámat telefonálni az állatorvossal, mert megkérdezte, hogy mivel ölhetné meg, ugyanis így csak van, fogyaszt, de nem csinál semmit. Akkor nagyon megrettentem és sírva szaladtam le Macihoz, akinek fiatalabb korában még a hátán is sokszor ültem. Szerettem őt. Aznap este hiába volt korán takarodó, én fent maradtam és láttam, ahogy apa Maci kajájába valami kék dolgot önt. Ma már tudom, hogy az fagyálló volt, de már akkor is gyanús volt, elvégre mindig is a kocsihoz használta. Amíg hátul levitte neki az ételt, én elöl kiszöktem az ajtón és leültem a lépcsőre, míg vissza nem ért. Mire lementem, a kutya már nagyban evett, de gyorsan elvettem tőle és kiöntöttem a trágyába. Másnap levittem neki az egész reggelimet, sőt, még csempésztem mellé egy kis szalonnát is, de nem kérte, ami azért szokatlan nálunk a kutyáktól, akik akár az ember kezéből is kikapják, amit épp esznek. Zokogva kerestem fel a bátyámat és elmeséltem neki, hogy mi történt, mire ő beszaladt a szobájába és egy marék pénzzel tért vissza. Én is megkerestem az én zsebpénzem és mentünk anyához, hogy vigyen el minket az állatorvoshoz. Maci addigra már felkelni sem akart, folyton hányt. Anya nem akart elvinni, apa meg meghallott minket és olyan ideges lett, hogy előttünk ütötte le az öreg jószágot, majd aztán jól elvert minket. Azon az estén Beommal aludtam, mert bár miattam kapott, én nehezebben viseltem, és ő mindig várt rám, akármilyen hülyeségekbe is vontam bele.

- Baek, minden rendben? - nyit be Chanyeol, ezzel kiszakítva engem egyre keserűbb merengésemből.

- Aha - rázom meg a fejem és felkarolva az előkészített dolgokat, elindulok kifelé.

- Ezek minek? - vigyorodik el boldogan, amitől nekem is mosolyoghatnékom lesz.

- Megeteted a bocit.

- Tényleg? - ugrik egyet örömében és mindent figyelmen kívül hagyva, szorosan megölelget. Mivel tele van a kezem, nem tudom viszonozni, de szerintem, amúgy sem tenném, így állom a dolgot - pedig belül lángolok -, majd miután elereszt, célirányosan az istállóba megyek. Lepakolom a dolgokat, és egy marhakötelet fogva, rátekerem a tehén két hátsó lábára, hogy ne tudjon még véletlen se rúgni, mert bár én figyelek ilyenkor, ismerem a jeleket, hogy mikor lehet esedékes, de Chan nem tudja. Mellé húzom a sámlit és felé intek, hogy foglaljon helyet, közben a jószág alá rakva a vödröt.

- Tied a terep - hátrálok el, mire ő halkan mellé sétál, már rutinosan meglapogatja az oldalát és leül. - Én addig ellátom a nyulakat és a bikákat.

- Ne, azt is velem! - néz rám hirtelen kétségbeesetten, pontosan tudva, hogy ezzel mindig eléri a célját, még ha nem is nagy dolgokról van szó.

- Akkor darálok egyet ennek - bökök a tehénre és meg sem várva a válaszát, kimegyek, majd felkapva egy műanyag vödröt, a magtárba sétálok, s ott félig merem abból a kevés, tavalyról megmaradt kukoricából, valamint új búzából. Visszavánszorgok vele az istálló mellé, ahol a nyúlbódékkal ellentétes oldalán az ajtajának, ott a daráló és elindítva a hangos szerkezetet, fokozatosan belé öntöm, miből egy zsákba megy lent a dara. Amint kész, a tartalmát visszarázom a vödörbe és a kikötött tehén elé borítom a vályúba, hogy Chanyeolnak könnyebb legyen vele a dolga.

Már sokkal jobban megy neki a fejés, mint legutóbb. Összevont szemöldökkel, szörnyen koncentrál a kezeire és hogy mit hogyan kell csinálni. Igazából, mivel régen sokat fejtünk, van is egy kis, öreg fejőgépünk, és apa mindig azt használja, na meg, ha egyedül vagyok, én is, de szívesebben nézem ezt, mint a masina dolgozását. Ügyesen megtisztogatta a tőgyet is, pedig nem szóltam, csak oda tettem a felszerelést hozzá.

- Szerintem, kész vagyok - törli meg alkarjával a bentrekedt hőségtől gyöngyöződő homlokát.

- Szerintem, már rég, de nem gond - húzom ki a vödröt és a kezébe nyomom az üveget, hogy tartsa meg, mert a sok tej miatt, egy kézzel már nem bírnám megcsinálni. Ígyis majdnem a fele mellé megy, mert mindig elfelejtem a tölcsért, de ennek ellenére, maradt még benne. - Etesd meg a bocit, addig ezt kiviszem a kutyáknak.

Ahogy végzünk ezzel, hozzávágok egy kesztyűt és jöhet a bikák ellátása, ami abból telik, hogy míg én várom, hogy megteljen az itatós vályú, ő kis adagokban viszi nekik a szalmát. Már párszor elmondtam, miszerint szénát reggel adunk, így nem ma kapták volna meg - na meg amúgy soha -, a tűt, de az ilyen dolgokra nem figyel, csak a mégjelentéktelenebb részletekre.

Direkt lassan folyatom a vizet, pedig már jócskán sötétedik, de jó nézni a bénázását, bár nem vagyok túl kegyetlen, ezért a végén besegítek, hogy még ma végezzünk.

A szárnyasoknál, amíg én ellátom őket, Chanyeol engem szórakoztat, valamint simogatni próbálja szerencsétleneket. Sikerült is megfognia egy csirkét, amit szinte ölelget, de nem szólok érte, max, ha megsérül, megy a holnapi levesbe. Most kifejezetten sokan vannak, na meg még ott az összes csibe, amikből alig puszult el pár, tehát, nincs hiány belőlük.

A kacsáknál is ugyanezt csinálja, pedig tőlük még nem is látta a kicsiket. Na, majd ha kész vagyunk mindennel…

Tavaly még galambok is voltak, de őket elvitte egy járvány, azóta meg nem kezdtük újra, mert kicsit macerás. Emlékszem, olyan hat éves lehettem, mikor véletlen kiengedtem egyet. Nagyon kikaptam érte, pedig tényleg nem szándékos volt. Utána hónapokig nem mentem be a galambokhoz, miközben nagyon imádtam nézni a kis ronda fiókákat.

Míg én a pulykákat etetem, Chan füvet tépked és a hálón keresztül adogatja nekik, akár egy rossz gyermek. Mondjuk, mint én anno.

- Nézd - hívom fel magamra a figyelmét. - Puly, puly, puly, puly, puly - mondogatom magas hangon, amire a hím felhúzza magát. - Ilyenkor mindig felfújja a taknyát - mutatok nevetve arra a valamire, ami az állat csőrénél van.

- Taknya?

- Így hívom, mert úgy néz ki - vonok vállat.

Mivel a szárnyasokkal végeztünk, bemegyünk a fészer hátuljába, ami gondosan el van kerítve a kutyák, meg a macskák elől, hogy ne tudják bántani a kicsiket. Na meg, itt hűvösebb is van, így napközben nem kapnak hőgutát, de csak addig tároljuk itt őket, míg ki nem lehet tenni külön kifutóba, hogy majd miután megnőttek, mehessenek vissza a nagyok közé.

- Vaa, de aranyosak~ - hajol a kacsás láda fölé, és úgy toporog ott, mint valami csaj.

- Ugye? - mosolyodok el rajta és kiveszek egy kis sárga jószágot, hogy a kezébe nyomjam. - Jobban szeretem őket, mint a csibéket. Mondjuk, szerintem, a pulykahús a legfinomabb - teszem még hozzá, egy kis piszkálási célzattal.

- Baek!

- Miért? Tényleg így van!

Lassan már meg sem kell kérdeznem, hogy mit kér enni, mikor itt van, mert a tojáson kívül sosem mond mást. De most szívta, mert nincs fent, én meg már nem megyek le, tehát, kénytelen beérni azzal, ami ebédről maradt. Lehet, nem hiszi el, hogy mást is tudok készíteni. Magamra, mondjuk, nem szoktam főzni, nekem majdnem bármi jó, és lusta is vagyok, de ha ő kérne valamit, egészen biztos megpróbálnám, de ha nem, hát nem…

- Cuccokat hoztál?

- A szobában van…

- Mármint, az enyémben, vagy a tiédben? - teszek fel egy viszonylag reális kérdést, bár így belegondolva, talán mégsem az. Mi lenne, ha egyszer az életben normálisan válaszolna?

- A tiédben.

- És, hogy került oda? - döbbenek le, elvégre, végig velem volt, mióta megjött.

- Míg dolgoztál, felhoztam.

- Aha, jó… Akkor, most menj el szépen zuhanyozni, mert úgy nézel ki, mint egy madárijesztő, én meg addig varázsolok némi rendet - állok fel, hogy a mosogatóba pakoljam a koszos edényeket.

- Utána nézünk valamit?

- Min?

- Hoztam gépet.

- Nézhetünk.

- Akkor sietek - áll mögém, s egy gyors csókot nyomva tarkómra, már el is viharzik. Túlbuzgó, pedig azért megdolgoztattam ma.

Rendesen megágyazok, már nem is problémázva azon, hogy egy ágyban fogunk aludni, elpakolom a fotelba hajigált ruháimat, összeszedem a szennyest, hogy, ha majd én jövök, ki tudjam vinni őket, és össze is söprök, mert néha nem árt.

Amint kész van, még magamhoz veszek egy tiszta felsőt és rövidnadrágot, valamint alsót, aztán száguldok ki, hogy minél előbb kész legyek. Izgatott vagyok, hogy megint itt van, hogy megint érezhetem és bár nem érzem helyesnek, hogy ennyire várom, de nem érdekel, csak az, hogy Chanyeol ma itt alszik.

Belépve a szobába, figyelem, ahogy teljesen rásimulva a falra, laptopját kitolja az ágy szélére és megütögeti a maga előtt lévő részt, jelezvén, hogy feküdjek oda. Nyirkos hajamba borzolva, egy egészen rövid ideig latolgatom a lehetőségeimet, de valójában én kértem őt meg, és még most is szeretném, csak annyira zavarbaejtő…

Lassan feltérdelek a matracra és mellé mászva éppen csak eldőlök, de már magához húz és rajtam átnyúlva nyomkodja a gépet.

- Mit nézzünk? - nyit meg egy új lapot, várva a válaszom.

- Mindegy, csak ne horror legyen - dünnyögöm halkan, ennél többre most nem futja.

- Akkor megmutatom az egyik kedvencemet, bár lehet, láttad már - kezd el pötyögni valamit, de nem nagyon figyelek, csak azt veszem már észre, mikor új oldalra lép.

Elindítva a filmet, hatalmas tenyere a csípőmre simul, mire a jó érzéstől kissé megborzongok, mit csak tetéz hátamhoz simuló alakja és combomra nehezedő lába. Az én tusfürdőm rajta sokkal inkább érződik, mellesleg kellemesebb is.

Hosszú ujjai a hasamra vándorolnak, hol némileg elidőzik, majd visszatér a csípőmre, s végig ezt az utat járja be, míg tekintetét a monitoron tartva cirógat engem. Érintései során a ruha alatt szinte ég a bőröm, mi miatt én egyáltalán nem tudok másra figyelni. Szerencse, hogy vettem fel alsót is, mert így legalább nem tűnik ki annyira egyre növekvő vágyam. Talán neki az már teljesen természetes, hogy simogat, és fel sem tűnik, milyen hatást vált ki belőlem. Szapora légzésemtől rendesen kiszáradt a szám, azonban nem akarok felkelni innen, ezzel őt megzavarva, ahhoz túl jó érzés… Sosem hittem volna, hogy valaha hagyni fogom ezt bárkinek is, nem még egy fiúnak, de Chanyeol teljesen más, ő különleges ember. Nem csak nekem, nagyon sok mindenkinek. Szerencsés vagyok, hogy mégis velem van, és most is miattam jött el, pedig biztos lett volna más dolga is.

Hátamra fordulok, hogy jobban hozzám férhessen és így élvezem tovább törődését, még mindig ignorálva a filmet. Lehelete a nyakamnak csapódik, s közvetlen utána ajkai érintik azt a pontot, majd evvel egyidejűleg lejjebb csúszva simul tenyere férfiasságomra, egy elfojtott nyögést kiváltva belőlem. 

Ha szeretnél több információt megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat:https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts