20. Idol élet 1/2

Mivel ez a kobold tájékoztatta a többieket is, hogy bizony holnap végig vendég leszek, nem is tartottak fel minket sokáig, csupán egy köszönés erejéig, ami inkább nekem szólt, mintsem a hazatért társuknak. Egyre jobban kedvelem az egész bagázst, pedig még igen szerény az ismeretségünk.

Felérve a szobába, éppen csak lepakolok, mikor hátrafordulva Chanyeollal találom magam szembe, ami nem is lenne probléma, elvégre ez az ő lakrésze, de igencsak hiányzik róla a nadrág, ami nem kicsit lep meg.

- Ya, ne előttem! - kapom rögtön kezemet szemeim elé.

- Eddig még háttal álltál, mellesleg… sokszor fogsz még így látni - hallom meg közvetlen közelről, majd megragadva csuklómat, leereszti takarásom és szorosan magához ölel.

- Már miért tenném? - dünnyögöm, fejemet a vállába fúrva, még véletlen sem lenézve. Azt hiszem, még nem vagyok kész őt így látni, nekem több idő kell ehhez. Nem mondom, hogy nem érdekel, csak hát na…

- Mert miért ne? - csókol vidáman a fejem búbjára, s eleresztve, folytatja a vetkőzést.

- Ez aztán a válasz - forgatom meg szemeim, és egészen addig figyelem őt, míg bokszeréhez nem nyúl, hogy attól is megszabaduljon. - Chanyeol! - visítom kétségbeesetten, immár el is fordulva.

- Most mi az? Te alsógatyában szoktál aludni?

- Most komolyan pucéran fogsz?!

- Nem, csak átöltözöm, de, ha szeretnéd, nem veszek fel semmit - mondja incselkedve, pontosan tudva, hogy én mindent, csak ezt nem szeretném.

- Öltözz fel, de kurva gyorsan!

- Vagy…?

- Chanyeol!

- Jó, jó~. De neked sem ártana.

- Majd, ha végeztél.

- Végeztem.

Megfordulva, egy ezúttal csak félpucér bolondot látok, kinek hasa igazán feszes és izmos, már-már szépnek mondanám, hogy nem egy fiúról lenne szó, ám ő nekem sokkal több, mit hevesen kalimpáló szívem is bizonyít.

- Pólót is… - szegem le tekintetem, teljesen elpirulva.

Míg ő teljesíti a kérésem, én is előveszem a pizsamának szánt ruháimat, és leülve az ágyra, minél inkább takargatva magam, gyorsan átvedlek alvósba. Alapjában véve nem vagyok szégyenlős, de hát istenem, itt Park Chanyeolról van szó! Inkább nem is mondok semmit…

- Válassz valami filmet, hátha az jobban fog érdekelni, mint a tegnapi. Bár, felőlem csinálhatunk helyette mást is - húzza féloldalas mosolyra ajkait, amitől piszok szexi lesz, de most inkább csak bosszant.

- Inkább választok… - utasítom vissza morcosan.

- Jól van - válik szelíddé mosolya. - Ott van a laptoptáska, nézelődj - mutat a földre, s felvéve az említett dolgot, kibányászom belőle a gépet.

- Mi a jelszó?

- Hatvanegy, nulla, négy.

Mire én találtam valami nekem tetszetős sci-fit, Chan is feltelepedett az ágyra, és mindketten a falnak vetve hátunkat, középre tettük a laptopot, hogy tudjunk mellette falatozni. Tényleg éhes voltam már, ugyanis, én egy nap tudok akár ötször megenni akkora adagokat, amit apa egy nap alatt. Sokszor viccelnek is vele, hogy biztosan férges vagyok, mert semmit nem hízok, de már hogy is híznék, ha közben halálra dolgozom magam?

Benyomva egy egész vödör csirkét, a szokásos módon kifekszünk, és megint elém kerül a gép, ám ezúttal mind a ketten figyeljük, míg engem el nem nyom az álom.

Reggel egész kellemesen ébredek, s már egy jó nap kezdetének könyvelném ezt el, mikor megérzek valamit a combomnál. Mivel nem vagyok benne biztos, ezért nagyokat pislogva lenézek és sajnos a gyanúm beigazolódik… Chan merevedése a lábamnak feszül.

- Fúj! - ugrok ki mellőle, kis híján hátra esve a székbe, mire azért ő is megébred és szemeit dörzsölve, álmatagon rám pillant.

- Mi a baj, Baek? - kérdi olyan ártatlanul, hogy egy másodpercre meg is sajnálom. De csak egy másodpercre…

- Az hozzám ért! - bökök hisztérikusan az ágyékára, mire ő is lenéz, majd szemöldökeit összevonva vissza rám.

- És ez zaklatott fel annyira?

- Hát de...! - tárom szét karjaim hitetlenkedve, s Chanyeol fejét ingatva felül, hogy aztán kikelve az ágyból, hozzám vánszorogjon.

- Neked is van - simít szemérmetlenül, feszülő tagomra, minek hatására összerezzenek és kikerülve őt, az ágyba ugrok.

- Hagyjál!

- Elmondod, mi a baj? - sóhajt fel és szép lassan mellém telepszik, ám én gyorsan arrébb mászok, mielőtt megint eszébe jutna valami.

- Az izéd - dünnyögöm felhúzott térdeimbe.

- De cuki - nevet fel hangosan. - Még izé - szórakozik jót rajtam. - De attól még tényleg van neked is - kúszik közelebb, de időben kapcsolva, megfordulok és hassal lefelé összegubózódok, hogy véletlen se férjen hozzá.

- Nincs! Azaz van, csak… aish, hagyj már!

- Nem hagyhatlak - érzem meg mögöttem süppedni a matracot, s közvetlen utána a rámnehezedő koboldot.

- Miért? - nyomom arcom zavaromban a párnámba.

- Csak - simul tenyere az oldalamra és könyököm ottléte ellenére is beférkőzik hasamhoz, honnan lenyúlva egyenesen ölemre nyomja. Hangosan felszusszanok, és még inkább összehúzom magam, ám, mikor fenekemnél megérzem nemességét, teljesen ledermedek. Nem, erre még tényleg nagyon nem állok készen. - Ne félj tőlem - súgja a fülembe, majd a nyakamba csókolva csúsztatja hosszú ujjait nadrágomba, hogy célirányosan rámfoghasson.

- Chan - remegek meg.

Tagja erősebben feszül nekem, s amint csuklója mozdul, azzal egyidőben lök csípőjével, mire reflexből markolok párnámra. Lassan és ütemesen folytatja, halkan pihegve nyakamba az ingerre, ami nemessége ingerlésével jár. Néha-néha éppen csak felnyög, mitől teljesen beindulok, s én sem bírom visszafogni a hangom, azonban egy idő után elhúzódik, és csak kezével folytatja tovább. Miért? Karomat hátranyújtva hadonászok egy ideig, majd jobban felé nyújtózva, fenekére fogok, és visszahúzom magamhoz, mert bár kicsit kényelmetlen és ijesztő, ettől függetlenül nem rossz, neki meg kifejezetten jól is esik.

- Folytasd - kérem rekedtesen.

- Miért? - áll meg keze, ahogy még mindig kissé tartózkodóan támaszkodik felettem.

- Kérlek…

- Jól van - búgja és újra nekilát, csak most jóval hevesebben. Mivel már alig kapok levegőt, a fejemet oldalra fordítom, mit ő kihasználva, a fülembe csókol, s bekapva cimpámat, nyalogatni kezdi. Gátlásaimat levetkőzve nyúlok nadrágomhoz, hogy lehúzzam, és jobb lábamnál benyúlva alsómba, kiszabadítom tagomat, hogy jobban hozzá férhessen. Éppen csak kihúzom, de ujjai már körülfonják, én meg jobban nekinyomva fenekem, térek vissza párnám nyúzásához. Férfiasan morranva díjazza tettem, de ezúttal sem marad így túl sokáig, újfent elhúzódik.

- Chanh…? - nézek fel rá.

- Így el fogok menni… - mosolyog rám szelíden, kiporosodott orcával, mihez társul csapzott vörös haja és egyszerűen… lélegzetelállító. Válaszként a szekrény felé nyújtózok, és megragadva egy köteg zsepit hozzávágom, hogy ezen igazán ne múljon.

Csípőcsontjaimnak nyomva alkarjait, izomból húz magára és úgy mozog, hogy aztán gyorsan elhúzódva intézze dolgát - legalábbis, gondolom. Izmaim elernyednek, ahogy már nem érzem őt testem körül, és próbálva rendezni kusza légzésem, felegyenesedek, de Chan lapockáim közé tenyerelve nyom vissza, és háttal mellém fekve ragadja meg jobb combom, hogy azt felemelve, alám kússzon.

- Chanyeol! - másznék le róla, de ő megmarkolva derekamat, mielőtt egyéb tiltakozási eszközt találhatnék, figyelmeztetés nélkül kapja be tagom csúcsát, mire azonnal lemerevedek. Egy sóhajtással konstatálva nyugtom, egyik kezét az oldalamon hagyja és azzal simogat, míg a másikkal rám fog, és átölelve hátam húz lejjebb, ezzel félig beengedve engem. A párnába nyögve feszítem be minden izmom, hogy még véletlen se mozogjak bele, ezzel neki kellemetlenséget okozva, de ahogy szívni kezdi, egyre kevésbé bírom emberelni magam.

- Gyerünk - ereszt ki egy szó erejéig és megpaskolja a fenekemet.

- Mit?

- Irányíts…

- Én... nem…

Már nem válaszol, csak tovább paskolja hátsófelem, ami szép lassan simogatásba torkollik, és én nem bírom tovább tűrtőztetni magam, így aprókat lökve segítem rá a dologra, újra és újra elmerülve a forró nedvességbe.

Az utolsó pillanatban próbálnék elhúzódni, de ő mindkét kezével átölelve tart fogva, s fokozva a hatást, még szív rajtam egyet, hogy semmiképp se tudjak menekülni, így élvezetem a szájába engem.

- Channyheolh~ - nyüszítem, s ő miután minden cseppjét eltávolította rólam, elereszt, és felkúszva mellém ölel át olyan szorosan, hogy ha rendesen kapnék levegőt, se lenne épp kényelmes így, de most nem bánom, sőt, kifejezetten jól esik a közelsége…

- Szeretlek - puszil tincseim közé.

A korai kelés nem is tűnt olyan korainak, míg meg nem szólalt hatkor Chanyeol telefonja, ezzel öltözésre ösztökélve minket. Ruháit magára kapva nem nézett ki se idolnak, se különlegesebb embernek senki másnál, már, ha olyan szemmel néztem, elvégre, nekem fontosabb bárkinél.

Negyed hétre már mind a nyolc álmost tag lent várakozik az előszobában, nagyokat pislogva, és próbálva összeszedni magát, bár, hogy mire várunk, az még talány számomra.

- Jóóó reggelt! - ront be az ajtón egy eddig még ismeretlen egyén, mire ijedtemben megugrok. A férfi legalább olyan magas, mint Chan, és korra sem lehet több nálunk, de az ő hangja is kifejezetten mély. Élénken és némileg elégedetten végignéz a csapaton, majd tekintete rajtam állapodik meg. - Te vagy… - nyomjai ujjait fejére, valószínűleg a nevemen gondolkodva. - Baekhyun!

- Jó reggelt kívánok - hajolok meg illedelmesen.

- Seojoon vagyok, a srácok menedzsere, úgyhogy gyakran fogunk egymásba botlani, ha ezzel a félnótással lógsz - karolja át Chanyeolt és maga elé rántva a fejét, alaposan összekócolja. Szimpatikus ez az egyén…

- Ya, hyung, nemár~ - húzódik el és amúgy is kócos fürtjeit igazgatni kezdi, miközben elsőnek vonul ki az ajtón.

Miután mindenki kiballagott, én is követem őket, s utunk egészen a parkolóig vezet, hol egy kisbuszba száll be mindenki. Nekem - természetesen -, Chan mellett van helyem, de legalább az ablak mellett, így, ha megunom őt, egyszerűen csak nézelődök kifelé. Bár még nem tudom, hova megyünk, de már most izgulok.

A banda nyomott, a hangulat lapos, szerintem én és Seojoon vagyunk a legélénkebbek, csak ő ténylegesen is, azzal, hogy folyamatosan magyaráz valamiről, amit én úgysem értek. Chanyeolt meg látszólag nem is érdekli… A vállamra döntve fejét szusszan egy nagyot, és ott folytatja az alvást, ahol nemrégiben félbeszakítottam őt.

Így elnézve őket, sokkal inkább szerethetőek, mint a színpadon, bár lehet, ezt csak én gondolom így… Jobb kedvelem az egyszerű dolgokat.

Hat negyvenre már egy nagyon magas épület előtt parkolunk, és akik ébren vannak, szép lassan szállingóznak kifelé az autóból.

- Baekhyun - szól hátra nekem a menedzser.

- Tessék?

- Segíts kirángatni ezt a lusta csürhét - fog Sehun felkarjára és minden figyelmeztetés nélkül arrébb húzza, de ő erre csak eldől, rá a másik ülésre, minek az az ára, hogy következőnek kis híján a földön landol.

- Chan, ébredj, ha nem akarod, hogy hyung keltsen - simítok arcára, majd megrázogatom kicsit.

- Isten ments… - dünnyögi és nehézkesen felülve, fáradtan körbe néz.

- Szállj ki, mindjárt megyek - húzódom összébb, hogy kiférjen mellettem, és előrehajolva, keltegetni kezdem Minseokot.

Amint mindenki él, és talpon van, bevonulunk a recepcióra, honnan utbaigazítva a tizenharmadik (!) emeletre liftezünk.

- Miért jöttünk ide? - nézek fel a szorosan mellettem álló koboldra, ki szinte már teljesen bepréselt engem a sarokba.

- A reggeli rádiós adásban leszünk…

- Előtte még rendbe hoznak titeket, úgyhogy ideje lenne magatokhoz térni - szál ki elsőnek Seojoon, s egy nagyobb terembe vezet minket, hol több tükör, szék, asztal, de főleg ember van, akik, éppen csak leülnek a fiúk, de már esnek is nekik.

Mivel Chanyeol körül is hárman sürögnek, nem nagyon találom a helyem, és semmiképp sem szeretnék útba lenni, ezért a falnál ácsorgó férfihoz csatlakozok.

- Segíthetek valamiben?

- Gyere, hozzunk nekik kávét - biccent, és már megy is ki, hogy újra leérve, az utcára siessünk. A telefonját elővéve, egy ideig tanácstalanul nyomkodja, majd, mint akinek valami eszébe jutott, úgy rohan tovább, egészen egy két sarokra lévő, hangulatos kis kávézóba. - Tíz kávé lesz, ebből négybe két cukor, kis tej, egybe semmi, egybe három cukor, sok tej, egybe csak egy kevés tej, egybe öt cukor, más nem, egy másikba kis tej és egy cukor, ezeket mind máshogy jelölve. Te hogy iszod? - pillant le rám, de nem tudok hirtelen mit felelni, mert nem nagyon kávézok, maximum tejeskávét, mert nem szeretem az ízét.

- Sok tej, sok cukor.

Ahogy ezeket kikapjuk kis papírtartókba, enyém a négy egyforma, meg ugye, amit én kaptam, ő meg viszi a többit. Teli kézzel egyensúlyozunk vissza, és bár elég elfoglaltnak, meg sietősnek tűnik a menedzser, ennek ellenére egyre szimpatikusabb.

- Oszd ki Kyungsoonak, Jongdaenak, Yixingnek és Joonmyunnak.

- Igenis - indulok útnak, először Mogyihoz - sajnálom, így maradt meg bennem. Csak nehogy egyszer véletlen ezt mondjam neki… -, aki épp szabad is, így odanyújtom neki az egyiket.

- Köszönöm, hyung - fogadja el hálásan, s én már megyek is tovább Yinxinghez, hogy letegyem elé, mert őt jelenleg sminkelik. A következő Jongdae.

- Ohh, köszi - iszik is bele azonnal.

- Ki az a Joonmyun? - hajolok egészen közel hozzá, hogy más ne hallja, mert vér ciki, hogy még mindig nem tudom mindenki nevét. Hangos nevetésére teljesen ledermedek, mire mindenki felénk néz. Köszi, ez kellett…

- Ott, a vezetőnk - mutat nagy hévvel a túloldalra, ezzel teljesen leleplezve bénaságomat. Segítségkérően Chanyeolra pillantok, hogy segítsen ki ebből a helyzetből, de ő csak vigyorog rám, így összébb húzva magam, nagyon lassan megközelítem a férfit, és átnyújtom neki az italát.

- Elnézést, hyung.

- Nem gond, megesik - kuncog jókedvűen. - Köszi - mutatja fel a poharat, és ő is beleiszik.

Ezek után inkább csendben visszasunnyogok a falhoz és megvárom, míg végeznek.

A következő állomásunk egy kisebb szoba, ahol egy nagy asztalt középen székek, mikrofonok, meg mindenféle zsinór vesz körbe, ahova leültetik a nyolc fiút és mindenki egy fejhallgatót húz magára. Én Seojoonnal a helyiség szélébe húzódok és onnan figyeljük, ahogy a társaság válaszolgat a kérdésekre, meg egymással hülyéskednek, miközben három operatőr veszi őket, és egy nő tartja szóval az épp aktuális tagot.

Bő másfél óra múlva megint a kocsiban vagyunk, s a felállás sem változik. Még nincs tíz, de a srácok már a rádióban voltak és most valami interjúra sietünk, csak ezúttal lényegesen messzebbre.

Útközben megállva egy autópályai pihenőnél, mindenki kap negyed órát, hogy elintézze a dolgait, vegyen enni, inni, minek köszönhetően mi is útrakelünk Channal, első sorban a mosdóba.

- Szerinted, merre van? - néz körbe a méretes előtérben.

- Oda ki van írva - mutatok fel egy kis táblára, mit követve, tényleg meg is érkezünk a keresett helyiségbe.

Később a csapat egy részébe botlunk az étkezdénél, amint mindenki maszkba és dementoros álruhába válogat a menük közül. Mert mi lenne a legtermészetesebb álca, mint kitűnni a tömegből? Még szerencse, hogy ilyen korán kevesen vannak itt. Míg Chanyeol nézelődik, én valahogyan a vezető közelébe kerülök, akinek még mindig nem tudom a nevét, de van egy olyan érzésem, hogy most egy életre megjegyzem.

- Örülök, hogy vagy neki - hajol hirtelen közelebb, hogy szavait lehetőleg más figyelmének felkeltése nélkül intézze felém, közben tekintetét végi a választékon tartva.

- Tessék? - hökkenek meg, mert nem igazán tudom mire vélni előbbi mondatát. Addig oké, hogy valószínűleg Chanról van szó, de miért örül, és hogyan vagyok én neki? Lehet, tud a kapcsolatunkról, vagy minkről?! Azt tuti nem, mert akkor nem lenne itt ekkora béke…

- Nagyon úgy fest, hogy kezd benőni a feje, ráadásul az evésproblémái is kevésbé mutatkoznak - mosolyog rám kedvesen.

- Evésproblémái?

- Előfordul, hogy napokig semmit nem eszik, és inkább edz helyette, mert hiába tűnik nagyon magabiztosnak, sokszor feszeng, hogy mi van, ha nem tetszik a rajongóknak? Illetve, eddig ilyen volt, de mostanában teljesen máshogy áll a dolgokhoz - mesél nekem halkan, bár a többiek által keltett zsivaj amúgy is elnyomná a hangját. - Sokat veszekedtünk vele emiatt, de nem az a fajta ember, aki hallgatna bárkire is. Nagyon makacs tud le-

- Miről beszélgettek? - lép mellém az említett személy, egy jól megpakolt szatyorral.

- A kecskéről - húzódik kissé arrébb tőlem hyung. - Egy nagy kecskéről - von vállat, és már megy is a kasszához, hogy ő rendeljen, mintha mi sem történt volna.

- Nincs is kecskétek - pillant le rám csodálkozva, de én csak elképedve meredek az imént távozott férfi irányába. Tényleg ilyen lenne Chanyeol valójában? Csak velem más? Komolyan miattam változott meg? Nem merek rákérdezni nála…

- Attól még beszélhetünk róluk.

- Hát jó - hagyja rám. - Na, de induljunk vissza, mert mindjárt letelik a szünetünk. Vettem mindenfélét, mert még mindig nem igazán tudom, hogy miket szeretsz, és nem akartalak megzavarni. Nekünk is többet kéne beszélgetnünk.

- Egész nap be nem áll a szád, hova akarsz még ennél is többet? - mosolyodok el kedvességén, hogy így gondolt rám.

- Ya, ez nem igaz!

- Pedig most is…

- Azt akarod, hogy többé meg se szólaljak? - kérdi durcásan, de tudom, ha ezt is kérném, kifejezetten hamar megszegné. Na, meg, már játszottuk ezt.

- Adná az ég - nevetek fel és előre engedem, hogy beüljön a békésen szundító szőke srác mellé, akit a múltkor kevertem Minseokkal, de most még annyira sem tudom, ki ő, mint eddig.

- Jó - helyezi az ölembe a szatyrot és látványosan becsukva a száját, kényelmesen hátradől.

Kutakodni  kezdek a mindenféle étel közt, és végül egy hosszúkás szendvicsre esik a választásom, mit kibontva, falatozni is kezdek. Chanyeol mindig, mindent az orrom alá dug, amit eszik, ezért most én is felé nyújtom, mire szemei felcsillannak és harap egy nagyot belőle, de még mindig kitartóan csöndes. Már majdnem egy egész fél perce…

- Ez mi? - nyitom szét, hogy megmutathassam neki érdeklődésem tárgyát, mire félig felvont szemöldökkel pillant le rá.

- Tojás?

- Áhá, vesztettél! - nevetem el magam, mire csak még hisztisebb lesz, mint az előbb.

- Nem eszek veled - fonja keresztbe mellkasa előtt karjait, akár valami rossz négyéves.

- Szegény én… - tettetek szomorúságot és ugyanolyan lelki békével nyammogok tovább, mint eddig.

- Hyung, én is kérek egy harit - telepszik be elém a legfiatalabb tag, kinek mosolyogva nyújtom a szendvicset, hogy harapjon belőle.

- Akkor majd eszek Sehunnal - jegyzem meg, és már emelném az én számhoz, mikor kikapja a kezemből, és ő maga harap bele.

- Biztos, hogy nem! - túr a szatyorba egy nagy nyelés után és kivesz egy másik, ugyanilyen szendvicset, amit aztán Sehunhoz vág. - Tessék - nyújtja vissza az enyémet, mit kellően összenyalogatott, hogy még véletlen se legyen maknaés. Bolond ez a fiú…

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts