Amint Chanyeolnak lejárt a szünete, első dolgom volt beállni dolgozni, hogy valami keresetem is legyen, amivel vissza tudom neki fizetni a szívességeit. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy apám ennek egyáltalán nem örült, elvégre a munkaidőmből vett el, de sikerült úgy szerveztetnem a beosztásaimat, hogy lehetőleg vagy nagyon korán, vagy késő esete legyenek, mikor annyira nincs szükség rám. De persze erre is akadt kifogása, hiszem így kevesebb pihenés jut nekem és hasonlók…
- Jó reggelt - nyitok be a kis üzlet hátsó bejáratán, hajnali négy előtt két perccel. Mivel a kobold tegnap tíz körül távozott tőlem, hiába a terv, miszerint korán lefekszem, sajnos nem sikerült, minek köszönhetően hullafáradt vagyok.
- Ohh, Baekhyun-ssi - fog rögtön egy férfi a vállamra és húz át egy ajtón. - Sajnálom, de az egyik raktárosunk beteget jelentett, és mivel számítottam rád, nem hívtam be reggelre mást. Az a helyzet, hogy egy óra múlva érkezik szállítmány, és addig el kéne pakolni a rakodóval az útból a dobozokat, hogy beférjen - térünk be egy viszonylag elég nagy, letisztult, kartonokkal teli helyiségbe.
- Rendben - bólintok, végignézve a hatalmas halmon. Én ma itt még meg fogok halni…
- Ne haragudj - paskolja meg a karom. - Ha kellenék, az irodában intézem a számlákat, de mire megérkezik a srác, kijövök.
- Oké - túrom feljebb a vékony pulóverem ujjait, mert bár reggel még hűvös van, ebben hamar ki fogok melegedni.
Először is, mivel sok doboz önálló életre vágyott, vissza kell pakolni őket a raklapokra, így hát annak kezdek. Az elsőben fogalmam sincs, mi van, de minimum hatvan kiló, és már eleve másikra kell tenni.
A legtöbb karton cseszett nehéz, és hiába vagyok súlyhoz szokva, a zsákok mások, mert azokat lehet valahogy fogni, és ha felemelem, mozognak benne a magvak, de ezek csak nehezek és a karom is alig éri át és aaa~. Majdnem húsz perc elrendezni őket, hogy ne dőljenek le, és akkor még mindig minden az útban van.
Sosem vezettem eddig targoncát, de csak nem lehet bonyolultabb, mint a traktorokat, úgyhogy ezzel a hozzáállással huppanok a jármű nem túl kényelmes ülésébe, hogy a kulcsot elfordítva indulhassak is.
Eleinte kicsit bénázok, mert a pontos ráállás és az egyenletes haladás, valamint óvatos fordulások nehézkesek, elvégre még nem szoktam a mérethez, ám végülis megvagyok ötig, mire a főnök is kifárad.
A szélső ajtókat kitárva, egy kamion tolat egészen a betonplaccig, s amint ez sikerül rendesen, a sofőr kiszáll és egy papírt nyújt át nekem, amit gyorsan tovább is adok. Ő segít valami fura kis húzós eszközzel kihozni a csomagokat, de onnantól megint magamra maradok a rámolásban.
Nyitás előtt még érkezik egy hűtős kocsi is, valamint három dolgozó, kikből az egyik nekem segít kicsomagolni és elhelyezni a romlandó dolgokat, aztán kikaptam feladatnak az árazást… Bent márkáról fel kellene ismernem, hogy melyik dobozban mi található, de azért segítségnek kaptam egy listát, rajta az árakkal, hogy mi mennyibe kerül.
Tízig háromszor kilehelem a lelkemet, s két karton liszttel, három karton tésztával, meg még kettő olajjal később, már mehetek is hazafelé, hogy ott folytassam munkámat.
Felérve a házba, átöltözöm kintibe, vágok egy szelet kalácsot, bekapom és rohanok le etetni. Ugyan, fáj minden létező izmom, a lábaim is nehezen engedelmeskednek, szörnyen álmos vagyok és lassan minden bajom van, de kitartóan csinálom a nekem kiszabott feladatokat, ezzel bizonyítván, hogy az itthoni dolgokat is bírni fogom munka mellett. Pedig egyenlőre korántsincs így…
Hiába vagyok elképesztően éhes, az ebédet kihagyom, hogy azt az időt is alvásra fordíthassam, még ha kevésről is van szó.
- Pöttöm - ér valaki a hátamhoz, miközben az istállót villázom.
- Hah - ugrok meg ijedtségemben, némi fáziskéséssel. Lustán hátrafordulok, hogy lopjak egy pillantást, hátha az némileg feltölt, de az igazi ijedtség csak most jön. - Te meg ki a halál vagy? - szúrom a trágyába a villát, két lépést hátrálva, hogy jobban láthassam.
- Nem tetszik? - tárja szét a karjait vigyorogva, mitől érzem, hogy egy jéghegy indul olvadásnak bennem.
- De - mustrálom szinte világítóan szőke tincseit, ráadásul a fazonja is változott, amihez a “de” sovány válasz, bevallani mégsem fogom, hogy ezzel csak még szerelmesebb lettem.
- Akkor kapok puszit?
- Nem - fordulnék már el, de hosszú karjával elkapva a tarkómat, egyszerűen csak magához húz és szorosan átölelve dugja arcát a nyakamba. - Baj van? - állok meredten, s biztos vagyok benne, hogy a szívem heves dobogását még ő is hallja.
- És neked?
- Nincs.
- Akkor nekem se…
- Ya, én komolyan kérdeztem! - erőszakolom két tenyerem magunk közé, hogy hasára tapasztva azokat eltolhassam magamtól, de minél inkább próbálkozom, annál erősebben tart. - Chanyeol!
- Nekem az a baj, ami neked, tehát ha neked nincsen, akkor nekem sincs - dörmögi a fülembe, de olyan hangnemben, amitől végigfut a hátamon a hideg. Mi van vele?
- Oké… - hagyom rá és kikászálódva öleléséből, újfent magamhoz veszem hű villámat és folytatom a ganézást.
- Átöltözök és segítek. Ki van itthon? - Chan, te ide már haza jársz? - Anya…
- Sietek - nyom egy puszit a fejemre és már el is tűnik.
Szőkén valami hihetetlen jól néz ki, most azonban mégsem tudok kellően örülni, mert jelenleg alig állok a lábamon és temérdek feladatom van még sötétedés előttig. Elmondhatatlanul hálás vagyok, mikor a saját munkája mellett mindig jön és segít, ám ha sokszor szeretem is a gondoskodó énjét, olykor a falra mászok tőle. A tekintete folyton rajtam, szándékosan gyorsabban dolgozik nálam, és még apu segítésére is előbb ugrik, mint én.
- Hova megyünk? - szökell utánam, akár valami rossz gyerek.
- Kaszálni…
- Vezethetek?
- Minek?
- Mert szeretnék - mosolyog szakadatlanul.
- De nem tudod, hogy kell sorozni.
- Már sokszor láttalak, és ha valami nem megy, majd megkérdezlek téged.
- Miért, én hol leszek? - vonom fel egyik szemöldököm, keresve a kis pados traktort a kertben.
- Hát mellettem!
- Aha…
Előre engedem, ha már úgyis annyira vezetni akar, majd bemászva mellé, irányítom, hogy melyik földre megyünk. Még mindig piszok szexi, ahogy koncentrál, és egy ilyen szutykos helyen, foltos, szakadt ruhákban is mennyire előkelően kiemelkedik a környezetből, mégis, mintha neki teremtették volna a parasztságot. Bár, ilyen fejjel nem engedném se a marhák, se a csirkék közelébe, de ez már csak részletkérdés.
- Pihenj - fog fejemre és húzza a vállára, mi ellen tiltakozni sem maradt erőm, de amint elenged, újra feltornázom magam egyenesbe. - Baekhyun, nem lesz gond, nagyfiú vagyok már…
- Igen, azt látom.
- Haha… Na, pihensz - ránt vissza.
Bármennyire is küzdök az ébrenmaradás érdekében, a jó levegő, a döcögés és a zaj könnyedén elnyom. Jó, nem feltétlen ezek, de Chan illata, melegsége és halk dúdolása meghozza a hatását.
Úgy kelek, hogy próbál átmászni rajtam, de a szememet még nem nyitom ki, hátha csak pisilni megy, azonban mikor alám csúsztatja a kezeit, karomat meglóbálva jelzem, hogy élek, tegyen le, ám ennél többre még nem futja.
- Ssss, aludj - nyom egy puszit az arcomra, s elindul velem valamerre. Már nincs túl világos, de ígyis több, mint amire vágyok, ezért csak arcomat Chan mellkasába fúrva hagyom, hadd cipeljen engem, felőlem akár a világ végére is. Simán lehet, hogy a tanyán tette le a gépet, sőt, az sem kizárt, hogy a föld kész csatatért lett, de mindezek eltörpülnek amellett, hogy mennyire igyekszik, pedig ő sincs a legkönnyebb helyzetben.
- Channie~ - nyűglődöm, inkább csak magamat győzködve, miszerint dolgoznom kellene.
- Istenem, de cuki vagy! - szorít egyet rajtam.
- Ne cukizz le~
- De ha egyszer az vagy! Amúgy… mi következik?
- Mennyi az idő?
- Hat körül…
- Etetés - pillantok fel rá, szép lassan összeszedve magam. - Tegyél le.
- Miért?
- Mert dolgom van?
- Megcsinálom én, te pihizzél.
- Maximum segítesz, de félő, hogy leeszik a hajad, így még azt sem kockáztatnám meg.
- Én eszlek mindjárt le téged.
- Akarod mondani, teszel, ugye?
- Nem…
Másnap megint én kezdtem a reggelt, de végre segítséggel, úgyhogy nem nehezedett akkora teher rám, elvégre a másik srác legalább ismert mindent és tudta, mit hova lehet pakolni, na meg, ugye, hogy mivel, hisz ez nagyon fontos. Hiába a szombat, én minden napot elvállaltam, mert vagy hat, vagy négy órám adódik egyszerre, az meg nem valami sok, pénzre meg akkor is szükségem van.
Ma már kiengedtek a vásárlók közé is, mert ott kellett pakolásznom, minek hála sok ismerőssel találkoztam. Igaz, ezzel nem lett jobb semmi, de kicsit feldobta a kedvem, míg el nem érkezett a tíz óra, és haza nem mehettem.
- Baekhyun - int le apám az előszobában. - Jövőhéten visznek tőlünk egy bikát tenyésztésre és alkalmasságit kéne vizsgálni a kiválasztott állaton, nekem viszont dolgom van. Át tudod hívni Luhant?
- Elméletileg igen. Elhoztad már a gépet?
- Nem, most indulok érte.
- Oké, akkor felhívom - sóhajtok és otthagyva apámat, a szobámba battyogok, hogy tárcsázzam Lut. Hétvégente itthon van, tehát remélem, hogy lesz rám egy szabad órája.
- Bacon - veszi fel két csörgés után. - Eszedbe jutottam?
- Nem nekem, hanem apának - vallom be vigyorogva.
- Ajjaj… És mit csinálunk ma?
- Tehát jössz?
- Mit csinálunk? - teszi fel újra a kérdést, mielőtt igent mondana rá.
- Spermát veszünk…
- Izgi. Egy óra és vagyunk. Szió~
- Kik? Lu! - Letette…
Amíg apa állatorvosnál, Luhan meg úton, kihajtok, etetek, darálok és leellenőrzöm a frissen ellett kocát, meg a kicsinyeit. Egyenlőre kérdéses, hogy kurtítjuk-e a farkukat, ugyanis az egy nagyon érzékeny rész, és a malacok az egyik legagresszívebb állatok párzás közben, na meg amúgy is, ezért nem szoktuk meghagyni normális alakban.
Meghallva a kocsi közeledtét, leporolom magam, és már sietek is a kapuhoz üdvözölni Lut… és a másik két alakot.
- Nektek nem dolgozni kéne? - ámulok el a srácok láttán.
- Baci hyung - int Sehun a szokásos unott ábrázatával.
- Ez nem munka? - zárja be a kocsit Chanyeol, és a többiekkel együtt elindulnak felém.
- Hunnienak tudsz adni valamit? Gumicsizmát hoztunk - kerül ki engem, hogy felfelé véve az irányt, beengedje magát a lakásba.
- Keress a szekrénybe. Chan, menj fel, öltözz át te is. Nincs itthon senki - teszem még hozzá, ezzel zöld utat engedve nekik, hogy szétszedjék a kérót, bár remélem, hogy nem lesz így.
Míg ők átvedlenek, én üdvözlöm apámat is, s átvéve tőle a hozott szerkezetet, hátra megyek a bikák karámjához, magammal húzva egy hosszabbítót. Ő összesen tíz percet volt itt, aztán már ment is le, hogy elinduljon rendsodrózni a minap lekaszált földet.
- Mit csinálunk? - érkezik meg először a kobold, kitől egyenlőre nem tudom még megszokni ezt a színt.
- Kiverjük egy bikucinak - válaszol helyettem legjobb barátom.
- Komolyan? - mereszt rám nagy szemeket, mintha az ilyesmit tényleg komolyan lehetne venni.
- Majdnem. Lulu, idehoznád a vödröt?
- Hol van?
- Mögötted, a daráló alatt - hajolok le, hogy a kötelet feltekerve, tekintetemmel megkeressem az adott, nulla-nulla-nyolcvannyolcas, nagy, tarka, két éves áldozatot. Nem lesz könnyű menet…
- Hoztál kesztyűt? - teszi le elém a darát.
- Mit nekem egy kis szar… Te viszont felmehetsz egyért - túrom elő a zsebemből a tégelyt és átnyújtom neki.
- Egy kis fehérje nem árt - vigyorodik el. - Centi is van nálad?
- Akad…
- Akkor go!
Leszedve a láncot a kapuról, Lu odaáll, hogy ne szökjenek ki a megriadt jószágok, míg én hajtom őket, lehetőleg pont arrafelé. A nagy bika kellően fél tőlem, lasszózni meg nem akarom, mert akkor jobban bevadul, így csak azzal csapkodom, hogy haladjon már arra, amerre akarom, minek hála egy óvatlan pillanatban a sarokba fut, és Luhan rögtön rávágja a kaput, ezzel beszorítva a két kerítés közé. Hátul gyorsan összekötöm, hogy ne tudjon kihátrálni, előre meg láncot teszünk, ami ugyan sokat nem segítene, de míg itt vagyunk, biztosan bent tartja a többit.
- Chan, tedd elé a vödröt - mutatok kívülre, ahol már lóg is az állat feje, végig úgy ordítva, mintha épp ölnék.
- Uhh - ugrik hátrébb Sehun, mikor olyat rúg a vasrúdba, hogy beleremeg az egész szerkezet. Mivel ritkán különítünk, nincs erre összetett helyünk, főleg, mert kihozni sem tudjuk őket biztonságosan, arra a pár alkalomra meg ez bőven elég.
- Kezdem - állok be mögé, úgy helyezkedve, hogy ha rúg is, ne tudjon egyből engem eltalálni.
- Mit csinálsz? - lépked közelebb a kobold, úgy nézve a mérőeszközöm, mintha sosem látott volna ezelőtt ilyet.
- Lemérem a heréi kerületét - nyújtom ki a kis sárga dolgot, amit anya egyenlőre még nem tud, hogy elcsórtam a varrókészletéből.
- És az miért jó?
- Mert meghatározó a méret abban, hogy mennyire ivarzóképes. A minimum alsó határ harminckét centiméter.
- Sajnállak - nevet fel a maknae. - Hyung ezek után hiába mondja, hogy nem a méret a lényeg, ekkora állatok mellett még te is eláshatod magad - szórakozik jót a homlokát ráncoló szőkén.
- Szerintem, nincs miért szégyenkeznem - húzza vigyorra ajkait, de én csak fejemet ingatva hajolok le, hogy gyorsan a bika szerve köré tekerjem az anyagot. - Ugye, Baek?
- Mi a… ? - egyenesedek fel, kis híján félre is nyelve. - Engem, légyszives, hagyjál ki - nézem meg az ujjammal jelölt számot. - Harminchét. Lu, kérem a gépet.
- Azonnal - emeli fel a nem épp könnyű, apró, kúp vagy rakétaszerű szerkezetet, mit hozzám hozva, átnyújt két cső között.
- A vazelint is.
- Te azt most…? - váltogatja Chanyeol tekintetét a gépen és az állat farán.
- Pontosan - dugom ki a végét Luhannak, hogy bekenhesse. - Menjetek hátrébb, mert kirúghat.
Feljebb emelve, a csúcsát a bika bejáratához igazítom, és egy jól irányzott nyomással betolom, ameddig elsőre fér. Az őrjöngés persze nem marad el. Az evést abbahagyva bőg fel, szarvát többször a kapuba verve, valamint felém rugdosva, de szerencsére csak a kerítést éri.
- Ez miért jó? - szemlélődik koboldom, komolyan érdeklődve minden iránt.
- Ez a kis gép rektálisan apró áramütésekkel ingerli az állat herecsatornáját, ezzel elérve, hogy kiengedje az ondóját - tolom fokozatosan beljebb.
- Tehát, lényegében most megdugod - emeli ki mondandóm lényegét a legfiatalabb.
- Ahogy tetszik - mosolyodom el.
- Szóval megcsalsz… - biggyeszti le alsó ajkát Chanyeol, valami hihetetlen fájdalmas ábrázatot vágva mellé.
- Ya, ezt ne most!
- Hyung, becézgesd kicsit, hátha lenyugszik. Az első a legnehezebb…
- Bacon, finoman, máskülönben ez egy rövid kapcsolat lesz. A szex mindennek az alapja… - hülyékkel vagyok körülvéve.
- Sajnálom a leendő párodat - húzom el a szám, közben próbálva tartani a gépet, mert ez a dög rángatózik idegességében.
- Ne sajnáld, jól megvagyunk.
- Tess-
- Milyen érzés egy többszáz kilós monstrum szüzességét elvenni? - szakít félbe Sehun, ezzel rögtön el is feledtetve velem, hogy mit akartam.
- Sosem gondoltam rá ilyen módon, de félek, hogy ezentúl csak ez jár majd a fejemben - fintorgok, érezve, hogy szép lassan nyugszik az jószág.
- Ez nem az állatorvos dolga lenne?
- Lényegében de, ahogy a fülezés, oltások java és hasonlók, de mivel nincs kifejezetten nagy állatokra specializálódva az itteni doki, hisz a közelben rajtunk kívül egy kisebb ménes van, így mi többet tudunk róluk, tehát nélküle is megy.
- Ez undorító - hátrál el Sehun, miközben Lu leguggol és beteszi a tégelyt a bika tagja elé.
- Ha kint lenne neki, elérne a két mellső lábáig… - osztja meg eme felettébb hasznos információt, ezzel méginkább sokkolva Hunniet.
- Ez igazán szuper…
Amint végre elélvez ez a dög, kipakolunk és mehet is útjára. Bőven sok volt a marhákból mára, ráadásul jövőhéten fülezni kell a borjakat, mert jönnek ellenőrzésre.
- Ez minek kellett? - veszi át meglepő módon Chan Lulutól a mintát. - Eww, még meleg…
- Beküldjük az állatorvosnak és kiszámítja a élő sejtek alapján, hogy képes lesz e utódokat nemzeni. Ez fontos, mikor tenyésztésre visznek, mert ha meddő lenne, azért mi felelnénk.
- Hát ez jó undi… - adja inkább vissza. - Ilyen macerás az is, amit ide hoznak, hogy megtermékenyítsék a teheneket?
- Telepeken felugratják őket egy különleges illatokkal ellátott, nagyjából a nőstény állat gerincének formájára szabott fa, vagy fém szerkezetre, mitől beindul a hím, és úgy szívják le, de lovaknál és marháknál az sem ritka, mikor konkrét nőstényre ugratják, csak ott egy szerkezetbe vezetik a hímvesszőjét és nem a másik állatba - magyarázom nagy beleéléssel, de Sehun úgy néz ki, mint aki mindjárt kidobja a taccsot, Lut nem érdekli, mert tudja ezeket, Chan meg végig a kezemet figyelte közben.
Végezvén ezzel átöltözünk, és meginvitálok mindenkit egy ebédre, ha már voltak olyan kedvesek, és eljöttek segíteni. Mivel tegnapról maradt, várni sem kell, csupán míg megmelegszik, addig meg kellően élénk a hangulat.
- Nem zavarunk sokáig, nemsokára megyünk - pillant fel rám Chan, ahogy elé helyezem a tányért.
- Nem zavartok.
- De látom, hogy fáradt vagy. Pihenned kell - szontyolodik el, csak azt nem értem, miért?
- Meg amúgy is, dolgunk van. Nemsokára kezdődik az új forgatás, és még fel kell vennünk hét számot.
- Ohh, értem - teszem le az utolsó két tálat is és leülve közéjük, kiélvezem a kellemes hangulatot, amíg még lehet. Szeretek velük lenni, ezerszer jobb, mint egyedül. Ráadásul, kedvenc bandám megint készül valamire, ami izgatott várakozással tölt el…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése