Luhan pov.
Egy teljesen nyugodt és átlagos életet tudhattam magaménak, mígnem legjobb haverom - Baekhyun - egy este beállított a hírrel, miszerint valami fiú banda egyik tagjával találkozott. Ami azért abszurd, mert amúgy egész nap dolgozik, nem mellesleg, akkor futott belé a srác, mikor épp a marhákra vigyázott a réten.
Rákeresve a csapatra, egy nyolcfős kis társaságra leltünk, honnan már egyenes út vezetett Chanyeolhoz, kit nem sokkal később személyesen is megismerhettem.
Számomra érthetetlen barátság alakult ki az idol gyerek és a paraszt fiú között, de valójában azóta is csak fokozódik az örömöm, ahogyan látom őket egyre közelebb kerülni, merthogy Baek elég zárkózott személyiség, s pont ezért segítek Chanyeolnak megtalálni az utat a befagyott szívéig.
Természetesen, magam is örömömet lelem benne, merthogy kifejezetten érdekel az a fajta élet, amit a banda képvisel, barátommal ellentétben, akit úgy tűnik, teljesen hidegen hagy minden, ami a tanyán kívül van. Mivel ő ennyire lusta, az én dolgom tájékozottnak lenni róluk.
És végül itt vagyunk ma, mikor lehetőségünk adódik egy koncert keretein belül közelebbről is megismerkedni a többi hét taggal, kikkel szemben a látott videók alapján elég bizakodó vagyok, na meg itt az élő példa, egy állandóan vigyorgó és rendkívül jó fej, eléggé nagyra nőtt kölyök. Nem lesz itt baj…
Gyorsan összeszedem magam, hogy átsiessek Baconnek segíteni, ami első ránézésre sokkal nehezebbnek tűnik, mint azt reméltem. Aranyos, ahogy igyekszik megfelelni mindenkinek, s hogy ennyire vak, mert nem veszi észre, hogy az általa kobold névvel illetett személynek a világon bárhogyan tetszene, ezen kívül meg más nem számít.
Tehát jó fél óra múlva sikeresen elindultunk ezen a felettébb esős és szutykos napon a buszmegállóba, hogy onnan felszállva az első járatra, megkezdhessük kalandunkat, mit én egy alapos ismertetővel terveztem levezetni.
- Bacon, figyelsz? - szegem neki kérdésem, mikor már legalább tíz perce nem mutatott semmiféle reakciót a Kairól való beszámolómra.
- Aha - bólint, tekintetével a kint elsuhanó tájat fürkészve.
Pont sikerül befejeznem mindenkit, mire a buszpályaudvarra érünk, honnan egy villamost célbavéve vesszük minél sietősebbre, hogy lehetőleg ne ázzunk el teljesen. Igazán szórakoztató látni, miközben a fejét kapkodva húzódik el mindenkitől, ezzel kis híján a nyakamba mászva. Eddig is tudtam, hogy nem viseli jól az idegenek közelségét, s lényegesen szocializálatlan a srác, de ez a kirándulás teljes mértékben feltárja őt. Nem mintha ezzel újat tudnék meg, elvégre elég régóta ismerem ahhoz, hogy ne érjen meglepetésként vele kapcsolatban szinte semmi.
Kellemesen hideg van, undorítóan esik az eső, én meg kénytelen vagyok előbb-utóbb belátni, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk. A várt kiakadás sem marad el, mit hárítván, kérdezősködni kezdek néhány erre sétáló embertől. Mint kiderült, alig két sarokkal arrébbra kóboroltunk a céltól, úgyhogy tíz percen belül oda is érünk a dugig tömött téren magasló stadion egy hátsó bejáratához, hol biztonsági őr figyeli minden mozdulatunkat, míg Bacon telefonál a srácnak, aki meghívott ide minket, és akinek még mindig nem tudja a nevét. Komolyan, ez a gyerek egy nagy szita, akiben az állattartáson és a növénytermesztésen kívül semmi nem marad meg, de az nagyon.
- Nézd - fogok a vállára, hogy felhívjam a figyelmét a felénk közeledő tagra, aki nem mellesleg a csapatban a legfiatalabb, és a második legmagasabb.
- Sziasztok - köszön ránk, amint elénk ér. - Oh Sehun - hajol meg mélyen.
- Byun Baekhyun - veti oda bizonytalanul, mellé furcsán méregetve szerencsétlent.
- Luhan - hajolok meg én is, hogy gyors bemutatkozásunkat letudván, elindulhassunk befelé a hatalmas épületbe.
- Kínai vagy? - pillant rám a közöttünk ráérősen sétáló Sehun.
- Igen. Tizenhat éve költöztünk Koreába, így a kínaim már nem az igazi, de még megy - mosolyodom el érdeklődésén.
- Tizenhat? - lepődik meg. - Hány éves vagy?
- Huszonkettő.
- Azta!
- Az még nem is olyan sok - nevetem el magam, elvégre olyan, mintha legalább negyvenet mondtam volna.
- Most mindenki az öltözőben punnyad. Még fél óra van kezdésig, addig sminkelnek, beállítanak, drótokat igazítanak - áll meg, és gyorsan elhadarva mondandóját, benyit egy ajtón és maga elé enged minket.
- Baekkie! - ugrik fel valamelyik sarokból Chanyeol, hogy hozzánk rohanjon, ezért elhátrálva tőlük, inkább kísérőnk társaságát keresem, mert nem akarom megzavarni kettejük románcát.
Minden bizonnyal egy öltözőben vagyunk, miről árulkodik a rengeteg ruha, tükör, smink és segítő, akik a fiúk dolgait igazgatják.
- Bemutatlak a hyungoknak - kerül ki mögülem, hogy elinduljon balra az első alakhoz, aki éppenséggel mindent csinál, csak nem készülődik. - Ő a második legjobb táncosunk, egyben egyetlen kínai tagunk, Zhan Yixing.
- Lay… - figyelem a békésen fekvő fiút.
- Pontosan.
- És ki az első?
- Hát én - mutat magára vigyorogva, mitől nekem is mosolyoghatnékom támad.
- Csak azért mondod, mert alszik, ugye?
- Megeshet - von vállat, tovább haladva a következőhöz. - Hyung - integet a tükörből minket néző Chennek. - Ő itt Chanyeol ismerősének a barátja, Luhan - vezeti fel kilétemet, majd vállamra fogva húz magam mellé, hogy rám mutatva biztosítsa afelől, rólam volt szó.
- Helló - áll fel, hogy meghajolva üdvözölhessen, mit viszonzok is. - Kim Jongdae.
Monitoron már sokat láttam mindenkit, az arcokhoz is tudok nevet kapcsolni, úgyhogy itt lényegében az én bemutatásom újdonság, csak azért, mégis más nekem is élőben látni őket. Igazán színes társaság, és nem csupán a hajuk miatt, hanem komolyan, mindenkinek teljesen más a személyisége. Az viszont boldogsággal tölt el, hogy az összes tag örömmel fogadott engem is, noha jelentősen kevesebb közöm van hozzájuk, mint Baconnak, hisz lényegében idegen vagyok.
Ahogy Sehun végzett a körbevezetésemmel, visszaül, hogy elvégezhessék az utolsó simításokat, ám ezután sem maradok egyedül. Az egyetlen személy, aki a bandából idősebb nálam, gyanútlanul mellém állva figyeli a helyzetet, pont ugyanolyan pózban, mint én, mit többen meg is mosolyognak, ezzel könnyedén elárulva őt.
- Xiumin - pillantok rá csupán szemem sarkából.
- Szió~... gege?
- Jó is lenne - bazsalyogok magamban. - Fiatalabb vagyok egy hónappal.
- Az nem sok. És, mi szél sodort erre?
- Látod azt a srácot? - mutatok a Chanyeol mögött szerencsétlenkedő barátomra, aki jelenleg a magas madzagjait nézegeti.
- Baekhyunt?
- Ja, Bacon, mondhatni, a szomszédom, és szinte az öcsém. Rá jöttem vigyázni, mert egyedül elveszne a falun kívül.
- Ohh~. És ismered az EXO-t?
- Még szép. Elég sok mindent tudok rólatok, úgyhogy nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek…
- Én örülök neked - karolja át hirtelen a vállamat, ami nem lehet számára túl kényelmes, tekintve, hogy minimum fél fejjel magasabb vagyok nála, ám ezt kiküszöbölve helyezi rám súlyának egy apró részét, ezzel valamiféle megmagyarázhatatlan örömöt váltva ki belőlem. - Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményed a koncert után - mosolyog maga elé, és az épp kifelé induló csapat után nézve, lábait mozgásra bírja, hogy csakhamar beérhessük őket.
- Videóban már láttam párat, de tény, élőben egész más lesz.
- Megadod a számod? Van egy olyan érzésem, hogy még úgyis lesz szerencsénk egymáshoz - túr szabad kezével a zsebébe, kivéve onnan egy nem éppen kis összegbe kerülő telefont.
- Miből gondolod? - kérdezek vissza, bár igazából, csak remélni merem.
- Hát, ha Chanyeol ilyen jól kijön a haveroddal, biztos lesz még alkalmunk összefutni - nyújtja át nekem a készüléket.
- Ebben, mondjuk, van valami - pötyögöm be a számom, és már adnám vissza, de ő nem úgy néz ki, mint aki el tervezi venni.
- Eltennéd nekem? A színpadra nem vihetem fel, én meg elfelejtettem az öltözőben hagyni.
- Ohh, persze - teszem zsebre.
- Köszi - ajándékoz meg egy széles vigyorral, mit viszonzok is.
- Hyung! - üti meg fülemet valahonnan a közelről Chanyeol mély orgánuma, mire Xiumin rögtön irányt vált, ezzel egyidejűleg el is eresztve engem.
- Megyünk - veszi célba Baekékat, és lépteit megszaporázva áll a két alakhoz közel, hogy közösen térhessünk át egy másik, lényegesen hangosabb helyiségbe, hol emberek sokasága szaladgál, arra ügyelve, hogy mindent rendben találjanak, mielőtt fellépne a banda.
- Innen tudtok figyelni, és amint vége, bent találkozunk, jó? - emeli meg Chanyeol a hangját, hogy a már kint előre tomboló nézőket is túlkiabálva intézhesse felénk szavait, s elvezet minket egy padhoz, miről, mint említette, nézhetjük az előadást.
Izgalommal vegyített érzésekkel várom, hogy a kis társaságot ilyen formában is láthassam, ha már volt akkora szerencsém, hogy előtte megismerjem őket, olyannak, ami sokkal inkább tükrözi valódi énjüket, mint amit a színpadra hoznak. Én az összes tagot egytől egyig helyesnek tartom, ráadásul olyan régen volt már párom, hogy lényegében mindegyikük közelében feszélyezve érzem magam, bár ez mégsem olyan mértékű, ami már kifejezetten rossz lenne, csupán enyhén zavarban vagyok mellettük, minek tényleges látszatát az évek alatt sikerült minimálisra csökkentenem. Nem azt mondom, hogy bármelyikükre rámásznék, főleg, mert nem is vagyok olyan fajta, de három embert mégis ki tudnék emelni, kik nagyon is elnyerték az érdeklődésemet.
- Luhan… - ér a könyökömhöz Baekhyun, ezzel felhívva magára jelen pillanatban a percekre nyúló várakozástól lankadt figyelmemet. - Szerinted, Chanyeol helyes? - teszi fel jól érezhető félelemmel a kérdést, min gondolkodnom sem kell, elvégre mindketten tudjuk rá a választ.
- Nocsak - kúszik egy sejtelmes mosoly eddig érdeklődő ábrázatomra, ahogy realizálom, haverom végre érdeklődni kezdett a magas fiú után. - Csak nem-
- Nem! - vágja rá azonnal, esélyt sem adva rá, hogy befejezhessem mondandómat, mintha nem is őt érdekelné a véleményem. - Úgy értem… Neked tetszik? - tereli egy teljesen más irányba a témát, ezzel nem kicsit meglepve engem. Erre komoly választ vár?
- Nem igazán az esetem, de tény, jól néz ki - vallom be, mert miért pont én lennék, aki tagadja ezt? - Bacon, mit akarsz kihozni ebből?
- Csak érdekel. Mi nem tetszik rajta? - folytatja a faggatásom, mitől kezd elég rossz előérzetem támadni.
- Nem úgy mondanám, hogy nem tetszik, csak túl eleven, a kinézete sem passzol az ízlésemhez és amúgy is… fura vagy - vezetem rá tekintetem, egy igen nyomós dolog felhozatala közben. - Na, most márt bökd ki, mi van?
- Nézd - mutat felfelé, jelezvén, hogy kezdődik a műsor, ezzel tökéletes kibúvót találva magyarázata alól, miszerint mi közöm nekem Chanyeolhoz?
Hiába az elképesztő előadás, nekem egyre csak azon kattog az agyam, hogy Baekhyun mégis miért érdeklődik ilyen kétértelmű dolgokról. Bárhonnan közelítem a témát, a vége mindig az, hogy szerintem vagy nem biztos benne, hogy a srác hozzá való, vagy engem akar összehozni vele, amiben semmi realitás nincs, elvégre hiába vak, Chanyeol őt szereti, mellesleg nekem nincs szükségem kerítőre sem. Ha szükségét érezném egy plusz személynek az életemben, egész biztos könnyen találnék valakit, ám az iskola és ez a nagy tuskó leköti minden olyan időmet, amit másra áldozhatnék, már, ha akarnék, persze.
Nem titok, hogy régebben szerelmes voltam Baekba. Na jó, előtte azért mégis az. Egy elég kemény, makacs, akaratos és első látszatra szívtelen ember, aki olykor szórakozását leli ártatlan állatok leölésében, de ezért nem lehet hibáztatni, ha egyszer erre nevelték, ám beteges szadista énje többnyire ennyiben ki is merül, így aggódni sem kell miatta, hogy netán ne lennének érzései. Mert igenis vannak. A szíve mélyén nagyon érzékeny és sebezhető, s pont ez az, ami arra késztette, hogy ilyen magas fallal vegye körbe magát, kizárva milyen olyan személyt, aki nem tud átjutni nem kicsit válogatós rostáján. Én most biztosan el is buknék, hisz látom mindig, mikor már sok vagyok neki, viszont gyerekkorunkban még nem voltak ekkora elvárásai a világ felé. Aranyosnak hatott, ahogy mindent egymaga próbált megcsinálni, pontosan tudatában léve, hogy tízéves mivoltának ez majdhogynem lehetetlen feladat lenne.
Négy évig voltam titokban oda érte, és lényegében ez ébresztett rá, hogy engem a lányok csak felszínesen vonzanak, emellett viszont nem tudtam és nem is akartam senkit találni, hisz bőven elég volt, hogy Baekhyun közelében tudhatom magam. Féltem beismerni, mert nem viseltem volna el, ha emiatt érne véget a barátságunk, ígyhát magamban örlődve csodáltam minden nap az elképesztő kitartását és próbáltam enyhíteni a világ iránt táplált megmagyarázhatatlan negativitását.
Baekhyun utált élni. Sosem mondaná ki nyíltan, de a pokolra kívánja mindazt, amit az apja és a gazdaság képvisel, mert ezzel örök kelepcébe zárta őt, még mielőtt megszületett volna. Annál nincs nagyobb ellensége, hogy valaki helyette döntsön az életéről, az apjának mégis fejet hajt, bár mást amúgy sem tehetne, mert ha valamit nem cselekszik akarata szerint, annak súlyos ára van. Ha engem otthon apa megkér, hogy valamit tegyek meg, ott a választási lehetőség, és ha nem szeretném, megkér mást, bár, mivel többnyire akkor keres, mikor senki nem tudna helyettesíteni, természetesen megcsinálom, hogy ő tudjon foglalkozni a többi üggyel.
Talán ezért is szeretném most, hogy ha már én nem tehettem, Chanyeol szeresse Baeket annyira, amennyire mindig is megérdemelte volna. Nem óhajtok túlzottan belefolyni az ügyeikbe, de erről a mufurc törpéről egyértelműen lerí, hogy egymaga nem tud mit kezdeni ezzel az egész helyzettel, ezért mindképp szüksége van rám valamilyen szinten.
És ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a színpadról fáradtan lerohanó Chanra pillantva, egyre burjánzó aggodalommal lesi annak minden mozdulatát, közben némileg haragosan ráncolva a szemöldökét a körülötte sündörgő segédlányokat tudomásul véve. A keze óvóan mozdul, ahogy a füles kissé előredől, s talán maga sem veszi észre, mégis teljesen rá van hangolódva minden rezdülésére.
Amint Chanyeol eltűnik a képből, folytatja a többiek felismeréséhez szükséges neveket és külső tulajdonságokat, közben azon kattogva, hogy bizony le fogjuk késni az utolsó buszt, ami miatt semmiképp sem érünk haza időben. Se nagyon sehogy. Látom rajta az igyekezetet, hogy kivegye a részét a bandával kapcsolatos információk tudásából, elvégre mindig én mondok el mindent, de ez is csak azt bizonyítja, hogy Chanyeolon kívül nem érdekli más.
A koncert vége felé egy kisebb hisztirohamot kap, hogy már tíz óra öt, nekünk meg indulni kéne, de némi győzködés árán sikerül maradásra bírnom, ezzel biztosítva, hogy mindenképp elrontsuk egyetlen hazajutási lehetőségünk. Nem mintha ez lenne a célom, csak nálam van Xiumin telefonja, na meg komolyan érdekel a fellépés teljes hosszában, nem csak a kétharmada.
Ahogy a fiúk bevonulnak hátra, ő rögtön szalad Chanyeolhoz, míg én vele ellentétben ráérősen lépkedek fel, hogy keresek valami olyan tagot, akit netán nem zavarok a jelenlétemmel.
- Luge~ - csapódik belém oldalról Xiumin, ezzel kis híján egy spontán infarktust okozva számomra. - Milyen volt?
- Már sajog a seggem - nyúlok az említett részemhez, hogy nyomatékosítás, valamint fájdalmam enyhítése érdekében megdörzsölhessem.
- Ettől jobb? - csap rá egy akkorát, hogy ha eddig nem éreztem volna így is a kelleténél jobban, most tuti leszakadt.
- Sokkal - szűröm fogaim között, jó fél métert araszolva tőle, mielőtt hasonlóan kegyetlen érintkezési módhoz folyamodhatna. - Mellesleg… - túrok mélyen a zsebembe. - Itt a telefonod.
- Köszi - veszi át egy hálás mosoly kíséretében, majd ujjait nedves, sötétszőke tincseibe vezetve, egy könnyed mozdulattal dobja hátra homlokából, hogy felfelé fújva enyhíthesse némileg a sok mozgástól keletkezett melegségérzetét.
Az öltözőbe érve hamar leesik, hogy itt ugyan senki nem szégyenlős, legalább előttünk, mert kettőnkön kívül más idegen nem maradt bent, míg a fiúk átöltöznek. Most ugyan lenne lehetőségem jobban megnézni őket, és el is kerülhetetlen, hogy ne kerüljön néha elém egy-egy kockás has, kidolgozott váll, vagy félmeztelen Xiumin, de inkább igyekszem a tekintetemet és a hormonjaimat egy letisztultabb, igazán érdekfeszítően fehér falon tartani, ezzel megkímélve mindenkit az esetleges kellemetlenségektől.
- Lulu - ugrik elém a semmiből Bacon, ezzel majdnem elérve, hogy ijedtemben lefejeljem. - Ma a dormban alszunk - döntetett el kettejünk sorsa felett, ezzel minden választási lehetőséget megvonva tőlem, ha már jogosítvánnyal nem rendelkező édesanyám nem tud segítségünkre lenni hazajutásunk terén.
Örömmel fogadva a tényt, miszerint több idő adatott meg újonnan szerzett barátommal, egy nagy mosollyal hagyom el Xiummal a jobbomon az öltözőt, ezzel hatalmas terhet levéve saját vállamról.
Szép lassan mindenki beér minket, ezért egy kisbuszhoz érve, Xiu betol Lay mellé a leghátsó sor előtti középső ülésére, és bevágódva mellém, kényelembe helyezi magát. Mögöttünk a bal ablaknál Kai alussza alig fél perc alatt az igazak álmát, középen Chen és baloldalt Chanyeol terpeszkedik, kinek lábai között az én haverom kapott helyet, ki látszólag ennek csöppet sem örül, mégis, ha figyelmesen nézzük, jól észrevehetőek a zavara apró jelei, ezzel könnyedén leleplezve őt.
- Wǒ de míngzì Yixing - fordul felém egy fáradt mosollyal Lay, minden bizonnyal most tesztelve nyelvtudásomat.
- Hāi, wǒ Luhan. Nǐ hǎo ma?
- Luge, honnan is jöttél?
- Pekingből.
- Wǒ hěn hǎo. Nǐ hǎo ma?
A velük való beszélgetés közben egy harmadik hang is megüti a fülem, aki épp a kényelmetlen ülésmódról panaszkodik, és, hogy miért nem én vagyok ott, ami megint csak teljesen abszudt, mit remélem, maga a füles is érez.
- Tényleg, Chanyeol, majd beszélnünk kell - fordulok hátra, hogy szavaimat a vidáman mosolygó egyénnek szánva, újfent visszatérhessek Layhez, és Xiuminhoz.
- Liánghǎo, xièxiè.
- Miről?
- Nem akarom itt, mindenki előtt.
- Jól van.
Beérve egy hatalmas parkolóba, mind kiszállunk, hogy aztán a liftet jelző tábla utasításának eleget téve a felvonóhoz menve tömörüljünk be, egészen a hatodik emeletig, honnan csupán pár méter az ajtóig, mi a banda lakhelyét rejti maga mögött. Őszintén, nem kicsit lep meg, hogy csak így beengednek minket, de minden bizonnyal ehhez is a két szerelmesnek van köze - amiből az egyik még nem tudja, hogy az lenne, pedig de -, kiknek kiadták parancsba, hogy dobjanak össze valami gyors vacsorát, így tizenegy tájékán.
Közösen az asztalhoz ülve, nem kis mennyiségű Baek-féle tojásrántottát tolunk be, amit igazából tökre nem szeretek, és reméltem is, hogy egy ideig nem kerül elém ilyen étel, de éhségem győz az ízlésem felett, ezzel megnyugtatva indulásunk óta háborgó gyomromat. Ha ebédeltem volna, most nem szorulnék erre a túlfűszerezett, bizarr förtelemre…
A vacsorát befejezvén, Suho Sehun szobájába oszt engem, arra hivatkozva, hogy nincs máshol szabad hely, én azonban némileg szerencsésnek érzem magam, mert vele elég könnyűnek tűnik kijönni.
- Hyung - enged előre az ajtaját kinyitva a csapat legfiatalabb tagja, majd közvetlen utána villanyt nyomva lehetőséget ad, hogy feltérképezzem az egyébként nem kicsit rendetlen lakrészt. Ugyan két ágy kapott helyet idebent, amiből elméletileg csak egyben alszik, de mindkettő annyira tele van cuccokkal, hogy meg nem mondanám, melyik az. Azonban mielőtt jobban nekiláthatnék kisilabizálni, hogy mettől meddig tartanak a falak, valamint milyen mélyen van a talaj, egy csapzott, némileg zilált Chanyeol támasztja meg az ajtót, ezzel megakadályozva annak becsukását.
- Hunnie, ne haragudj, de beszélnem kell hyunggal négyszemközt. Adsz öt percet?
- Van más választásom? - húzza el a száját elégedetlenül, ami valószínűleg jelentős méreteket öltött fáradtságának tudható be, mi egyértelműen lerí nyúzott ábrázatáról.
- Köszi - tessékeli ki a helyiség tulajdonosát, és két vállamra fogva, a jobb oldali ágyhoz vezet, honnan egyszerűen csak lekotorva mindent, leültet engem, hogy aztán kényelmesen elém telepedhessen. - Miről szerettél volna beszélni?
- Komolyan emiatt túrtad ki Sehunt?
- Baek fura, és gondolom, vele kapcsolatban lenne, ezért mindenképp érdekel a mondandód - fúrja kíváncsi tekintetét az enyémbe, ezzel majdhogynem teljesen levetkőztetve érzelmileg.
- Hogy érted, hogy fura? Ez miben mutatkozik meg? - veszek elő egy hivatalos, inkább pszichológusokéhoz hasonló hangnemet, ami látszólag őt is megdöbbenti, ám túllendülve ezen, elkezdi felvázolni aggodalma fő okát.
- Rólad beszél és olyanokat kérdez, hogy tetszel-e nekem, és miért pont ő, miért nem te. De mindenre, ami egy idő után nagyon kiakasztó. Ne haragudj, nem úgy értem, hogy bármi bajom lenne veled, csak nem értem…
- Áhá~. Én viszont igen… - válik biztossá sejtelmem Chanyeol magyarázatával.
- Na, és, mi van? - dülöngél türelmetlenül jobbra-balra, akár egy rossz alsós, aki nem tudja végigülni az órát mocorgás nélkül.
- Azt nem tudom, pontosan miért, de össze akar hozni minket. Egész koncert alatt téged ajánlgatott… - töprengek el Bacon viselkedésének okán. - Erre semmi ésszerű magyarázat nincs.
- Minket? Mert te…?
- Biszex vagyok - mondom ki könnyedén, mi rendesen meg is lepi a hegyes fülű fiút. Érthető, hogy Baek miért hívja koboldnak.
- Ohh… És az neki miért lenne jó, ha mi járnánk? Én nem vagyok sem biszex, sem meleg…
- Hogy? - érkezik el hozzám a megdöbbenés sora, elvégre eddig meg voltam róla győződve, hogy az. - Azt hittem belé vagy esve…
- Így is van.
- Akkor...?
- Csak belé. Nem érdekel rajta kívül sem fiú, sem lány - süti le szégyenlősen szemeit.
- Öcsém, ha tudná, milyen szerencsés veled - sóhajtok mélyen, ahogy végiggondolom kettejük esetlen viszonyát. - Ezt úgy néz ki, nektek kell megoldani. Ha tényleg szereted, tarts ki mellette, mert ha nem is mutatja, de ő nagyon jó ember, és minden joga megvan a boldogságra.
- Én ezt tudom, hyung - mosolyodik el szélesen, ezzel biztosítva kitartása felől. - Köszönöm, hogy időt szántál rám és kellemes estét.
- Nektek is - intek neki, és figyelemmel kísérve távozását, az iménti társalgásból megmaradt jókedvemmel fogadom a szobájába visszatérő Sehunt.
- Hyung, te tényleg meleg vagy? - töri meg a csendet Sehun furcsa kiejtése, miközben épp a pólómat terveztem levenni, hogy átöltözzek.
- Mi? - fordulok felé, és bár tisztán értettem kérdését, remélem, hogy kicsit kifejti. Nem mintha ezen lenni mit…
- Ja, nem azért, semmi - mélyed vissza az ölében lévő laptopba, mire bennem felmerül a gyanú, hogy hiába pateroltuk ki, mindent hallott.
- Bár meleg nem vagyok, de biszex igen.
- Komolyan? - néz fel rám hitetlen szemekkel, s tekintetéből tökéletesen kiolvasni a meglepett érdeklődő szándékot. Talán ő sem gondolta volna, hogy igaz, elvégre semmi sincs rajtam, ami elárulná szexuális irányultságomat. Vagy csak én szeretem ezt képzelni…
- Aham - veszem le már ténylegesen felsőmet, hogy egy tőle kapott, nagyobb, világos pólóra cseréljem.
- És ez hogy jött neked? - csúszik arrébb a matracon, letéve a laptopját és megpaskolva maga mellett a helyet, közelebb invitál, mit el is fogadok, törökülésbe ereszkedve a paplanjára.
- Olyan tizenkettő körül voltam, mikor szerelmes lettem egy barátomba, de neki sosem mondtam el. Voltam már lányokkal, meg fiúkkal is, bár eddig kevés kapcsolatot tudhatok magam mögött - mosolygok rá bátorítóan, hogy kérdezzen még nyugodtan, ha valami érdekli.
- És hogyan nem undorodsz attól, hogy egy másik srác farkát kell fogdosnod?
- Ezt nem kell, hiszen nem kötelességem - nevetek fel jóízűen. - De ebben nem is az a lényeg, hanem, hogy igazán szeressem a páromat és ő is viszont így érezzen irántam.
- Akkor te ilyen nyálasan romantikus típus vagy?
- Is… - ismerem be, elvégre szeretem ezt a részét is. - De miért kérded?
- Hyung, neked most van valakid?
- Egyre érdekesebb irányba kanyarodunk - jegyzem meg, jót derülve Sehunon. - Nincsen.
- Nekem még sosem volt, mert eddig minden időmet a karrierem kiépítésével töltöttem, de így belegondolva, soha nem is érdekeltek igazán a lányok, ami miatt felmerült bennem, hogy talán meleg lennék. Szerinted?
- Én tudjam? - szöknek fel szemöldökeim. - A te érzéseidet te érzed, nekem fogalmam sincs mi van benned.
- És ha… megpróbálnánk? - süti le tekintetét, kezében tördelő ujjait figyelve. Valami hihetetlen aranyos látszatot kelt az eddig nagyképű, kötözködős, jelenleg szégyenlős maknae.
- Mármint?
- Máshogy nem derül ki, hogy hova tartozom, míg nem próbálom ki az egyiket és a csajokhoz nincs gusztusom - mormogja olyan hallkan, hogy már nem is vagyok benne biztos, hogy értem e.
- Hunnie, ez vonzalom nélkül sehogy sem menne - simítom a lábára kezemet, mire összerezzen. Bevallom, nekem tetszik Sehun, sőt… de még nem ismerem igazán, hogy tudjam ki is ő valójában.
- Az majd kialakul, de kérlek hyung, csak egy esélyt adj.
- Miért pont én? Rengeteg fiú rajongótok is lehet.
- Te mondtad, hogy vonzalom nélkül sehogy sem menne…
- Ohh - nyögöm döbbentem, s már előre érzem, hogy igen hosszú estének nézünk elébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése