Vasárnap este gond nélkül kiengedtek a kórházból, ama figyelmeztetéssel, miszerint “tessek” jobban ügyelni az állapotomra és pihenjek kicsit. Nem gond, pihennék én sokat is, csak éppen időm nincs, ám ha ettől eltekintünk, Chanyeol marad az egyetlen lényeges pont egész kis nyomorúságos életemben, és ő bizony végig mellettem maradt, pedig tudom jól, hogy dolgoznia kellett volna. Sőt, most többet, mint ezelőtt, mert valamit forgatnak, így jelenleg miatta nem tudunk annyit együtt lenni, de úgy határoztam, hogy az előnyömre fordítom és nekiállok előnyt kovácsolni az újonnan kapott szabadidőmből.
- És mit terveztél pontosan? - teszi keresztbe lábait az immáron szürreálisan világos barna hajjal megáldott barátom. Ezt még valahogy el is fogadnám, azonban hozzá ez a fazon nagyon idegen számomra, de valahogy csak megszokom. És, hogy mi a legbizarrabb? A fülbevalói. Nem merek rákérdezni, még a végén olyat mond, amire felkészületlen vagyok.
- Találtam egy számot, amit el szeretnék énekelni neki, ha már úgyis ennyire rá van kattanva a hangomra, illetve sütnék tortát, aminek te leszel a tesztalanya, me-
- Hogy engem nyírj ki elsőnek, mi? - nevet fel, teljesen jogosan. Nem mintha vicces lenne…
- Kevesebb embernek tűnne fel, mellesleg kevésbé ütöm meg a bokám. Lépjünk. Tehát, még szeretnék neki valamit, de fogalmam sincs minek örülne. Ha már úgysem fogadja el a pénzt, így vissza adom.
- Mmm, nehéz kérdés… - simogatja állát, hol jelenleg semmi nincs, pedig némi borostát szokott hagyni. Félek belegondolni, hogy mi lehet ennek a nagy változásnak a kiváltója, ezért inkább elengedem, amúgy sem valószínű, hogy rám tartozik. - Az idolok rengeteg dolgot kapnak a rajongóiktól, köztük kézzel csinált és személyes holmikkal, de ezekre se szükségük általában, se nem tudnak mit kezdeni velük. Lehet valami ékszer. Olyan, amit mindig hordhat és ha ránéz, rögtön te jutsz eszébe - vezeti rám izgatottan csillogó sötét íriszeit.
- Egy nyakláncot?
- Nyakláncot sok előadáson adnak rájuk és többet nem szokás hordani, meg elég öltözék függő, mint ahogy a karkötő is, ezért lehetne mondjuk gyűrű.
- Nem hangzik rosszul, csak egy a gond. Nem tudom a méretét. Se az ízlését. Se semmit… Tehát mégsem egy a gond - vigyorodom el nyomoromban.
- Ezen könnyen segíthetünk.
- Igen? És hogyan?
- Megkérem Sehunniet, hogy segítsen - közli tényszerűen, mintha a fiúnak kötelessége lenne bármi hasonlóra.
- Hyung… - közelítem meg nagyon lassan, s leülve mellé, összeszedem minden gondolatom, mielőtt olyannak vádolnám, ami őt sértené.
- Ajjaj… Semmi jót nem jelent, ha hyung vagyok. Na ki vele, mit csináltam? - kérdi megszilárdult tekintettel, egy furcsa kényszeredett mosoly kíséretében.
- Mi van közted és Sehun közt?
- Mi lenne? Járunk - von vállat, s megkönnyebbülten kifújja a bent rekedt levegőt.
- Mi? És ezt csak így? De mégis mióta és mért nem mondtad el nekem? - esek hirtelen kétségbe, ugyanis számítottam rá, de nem hittem volna, hogy tényleg.
- Emlékszel, hogy egyszer elmentünk egy koncertjükre és utána ott aludtunk? - Válaszként csak bólintok, feszülten várva a folytatást. - Köbö azóta…
- De hát az három hónapja volt! - pattanok fel és, hogy levezessem a feszültséget, elkezdek fel-alá járkálni, mielőtt letalálnám csapni.
- Lehet - hagyja ennyiben a dolgot. - Tehát ajándék… Szerdán hatkor végzek, hétre be tudsz jönni a cég mellé?
- Be - morgom kissé sértetten, amiért csak most értesültem egy igen fontos információról. Van egy olyan érzésem, hogy Lu szép lassan kihagy az egész életéből…
Az itthoni béke szép lassan visszaáll, én meg viszonylag jól bírom egyedül a gazdaság nagyját. A talaj fagy, a gépek nehezen indulnak, az állatokkal nincs kedvesebb baj, mint eddig, de határozottan elvagyok. Chanyeol többnyire csak minden második napon látogat meg a sok munkája miatt, de rengeteget chatelünk, és minden este hív, hogy számonkérjen az egészségi állapotomról, meg, hogy meséljen az ottani dolgokról. Olykor Minseok hyung is ír, bár vele a témáink hamar kimerülnek, elvégre nincs sok dolog, amiről beszélni tudnánk, mégis kedves tőle, hogy keres.
- Baekkie - sétál mellettem Chan, kezében egy nagy tömb sóval, amit épp a marháknak viszünk. - Beszéltem a dietetikusommal az érdekedben.
- Hm, az jó…
- És összeállítottunk neked egy étrendet, amivel hamar összeszedheted magad - közli olyan hangnemben, mint aki tartana tőlem.
- Étrendet? Nekem? Minek?
- Tudod mi az a dietetikus?
- Nem - ismerem be, de nem hittem volna, hogy ilyen fontos dolog felett siklottam el.
- Ahh. - Szerintem most mondott le rólam. - Táplálkozásszakértő.
- És mi közöm hozzá? Mármint… Én rendesen eszem - fordulok be, átugorva egy nagyobb keréknyomot, ám ennek köszönhetően majdnem orra is esek, ha Chanyeol nem kapja el a kapucnimat. Nem akartam kabátot felvenni, mert még közel sincs annyira hideg, de ő ahányszor meglát, plusz ruhákat erőszakol rám.
- Szeretném, hogy megpróbáld.
- Rendben - bólintok rá, ugyanis olyan időszakot élünk, mikor eléggé meg kell húznom magam, hiszen én rontottam el mindent.
Szeretném tudatni vele, hogy nagyon fontos számomra és ehhez sokmindenen változtatnom kell, ugyanis szemmel láthatóan nem jó neki ez az állapot. Túlságosan félt, kevesebbet mosolyog és nekem az a Chanyeol kell, aki elérte, hogy szerelmes legyek belé és azt is, hogy ezt el merjem neki mondani, ha máshogy nem is, egy dal formájában. Ugyan a hangom hagy némi kivetnivalót, egész biztos oda lesz érte. Tudom, hisz ő nem normális.
Szerdán minden munkámmal végeztem sötétedésre, így az állatok gyors leetetése után megérdeklődtem anyáéknál, hogy mennek-e még valahova, valamint - mivel nem -, elkértem a kocsit. Lu leírta hogyan üzemeljem be telefonon a GPS-t, meg leírt a címet is, ezért elég bizakodó vagyok, hogy ezúttal nem tévedek el minden sarkon, mint amúgy az általában lenni szokott. Egyenlőre beletelik egy kis időbe, mire megbékélek Sehun és Luhan kapcsolatával, de tiszta szívből remélem a boldogságukat. Egyáltalán nincs bajom a maknaéval, csak Lu azért mégiscsak a “bátyám”, így érthető, hogy féltem őt, még ha Chan látja is őket napközben. Mert igen, kiderült, hogy az én drága egyetlen életem mindent tudott, csupán én vagyok olyan feledhető, akit nem avatnak be a dolgokba.
Sikeresen megérkezve - csak negyed óra késéssel - a kijelölt helyre, felveszem a két jómadarat, s már az ő irányításukkal megyünk tovább egy ékszerboltba, ahol állítólag meg fogjuk találni azt, amire szükségem van. Kellemetlen velük.
- Hyung, nem vagy fáradt? - pillant le Sehun a félig ölében fekvő Luhanra, ami egyébként minden, csak nem szabályos.
- Attól függ mihez - kuncog fel az állítólag idősebb.
- Inkább mondjátok merre, mielőtt szándékosan megyek neki valaminek - puffogom, nem mintha érdekelne bárkit is a jelenlétem, hiába vezetek én.
- Arra - emeli fel a kezét és bök találomra valamelyik irányba.
- Kapd be…
- Attól függ mit - nyög hosszasan nyújtózkodás közben.
- A répámat Lulu, a répámat.
- Azt mindenképp - nevet, de a visszapillantóból látom, hogy párja - fuhh de fura - összevont szemöldökkel mered rá.
- Nem tudtam, hogy nálatok ez a szokás - jegyzi meg, nem túl barátságos hangon.
- Most mit izélsz? Te egész orgiát tartasz, míg én sulizok - nyúl fel, hogy a fiatalabb arcába csípjen, de még mielőtt rászoríthatna, az elkapja a csuklóját és távolabb húzza magától. - Most mondd azt, hogy nincs igazam - folytatja szakadatlan jókedvvel, pedig rajta kívül senki sem örül ennek.
- Nincs. Otthon mégcsak nem is érünk egymáshoz - jegyzi meg komoran, merev kifejezéssel, bár tőle sok mást nem szokás látni.
- És kinézed belőlünk, hogy leszopjuk egymást? Hát nézz már rá. Fogadjunk, hogy Chanyeolt akkor se kérné meg, ha ő felajánlaná neki, nemhogy még mást…
- Ya, én is itt vagyok! - csapok a kormányra, de semmi reakció.
- Én nem tudhatom.
- Jó, most megsértettél - vágja be a műhisztit, befordulva Sehun hasához.
- Pont tökéletes helyen vagy - túr a hajába, immár vigyorogva, de nekem kezd nagyon sok lenni a műsorból.
- Kiakasztanánk Bacont.
Azt biztos…
Megérkezve a bolthoz, Sehun dementor álcát ölt, majd kicsit lecsillapítva a kedélyeket, be is térünk körül nézni, annak reményében, hogy megtaláljuk a tökéletest. Nem elég elfogadható, vagy jó, se semmi alább, hiszen tükröznie kell Chanyeol énjét, és most, hogy már ígyis túl sok időt töltöttem ezzel a két idiótával, biztos vagyok az ő nagyszerűségében.
Lu rendre rácáfol a korára, de Sehun is, aki engem követve mondja, hogy melyik tetszene Channak és melyik nem, míg kínai barátom megy mindenfelé, amerre lát. Nem értek az ékszerekhez, de a legtöbbe még így is találok kivetnivalót, míg meg nem érkezünk egy kicsit szolidabb, egyszerűbb részleghez, hol ki is szúrok egy nagyon szép, közepén visszafogott mintával ellátott ezüst gyűrűt. Szólva az eladónak, kiveszi, hogy megnézhessük, illetve Sehun felpróbálja, mert az ő keze közel akkora, mint Chané, s mikor mindent rendben találunk, fizetek, ezzel letudva ezt a felettébb fárasztó és agyzsibbasztó találkozást. Megköszönöm nekik a segítséget, elviszem őket a házhoz, aztán rohanok haza, egy hatalmas alvás reményében.
- Baek, te olyan vagy, mint egy kis boci - áld meg mélyreszántó gondolatával az ebéd kellős közepén Chanyeol, éppen csak egy pillantást vetve rám közbe, talán, hogy miként reagálom le szavait. Erre nem tudok semmi ide illőt mondani, fogalmam sincs hogy értette, de nálam úgysem ismeri jobban a marhákat, így valószínűleg megint csak húzza az agyam.
- Tehát mindenkibe beletörlöm a taknyom, egész nap fosok a réten és az összes szembekerülő dolgot a számba veszem - szedem össze egy borjú átlag tulajdonságait, immár magamra ruházva őket, mintha ténylegesen így lenne bármelyik is.
- Nem… - sóhajt fel, mit újfent nem tudok hova tenni. - Makacs és akaratos, aki ha elesik, feláll és megrázva magát, tovább próbálkozik, hiába tudja, hogy a következő méteren úgyis megint felbukik.
Sajnos be kell látnom, hogy van benne igazság, legalábbis az tuti, miszerint makacs és akaratos vagyok, de pont azért csodálom a kitartását, amiért még mellettem van.
Ahogy telnek a napok, már igazán kevés választ el attól, hogy elérjük Chan szülinapját, mikorra teljesen felkészült szeretnék lenni, minek érdekében mindent meg is teszek. Lulu hatalmas segítség minden téren, amit biztosan meghálálok majd, csak még azt nem tudom hogyan.
- Na mutasd, hadd röhögjek én elsőnek - dől hátra a széken, maga elől eltolva azt a rengeteg hozzávalót, ami az első torta kísérlethez kell.
- Köszi - húzom el a számat.
- Csak viccelek, de milyen nyálas lenne már, ha azt mondanám, amit valójában gondolok?
- Szerintem hanyagoljuk a témát - intem le, mielőtt elkezdenénk lelkizni, mert fix, hogy akkor kiborulok a számtól Így is ég a fejem, nagyon le fogok bőgni.
- Ez egy jó ötlet. Na tessék.
Egy utolsó mély levegőt véve, telefonomon bekapcsolom a zenét, s elmém legmélyebb zugából előimádkozva a szöveget, halkan, bátortalanul, de elkezdem.
“Szülinapod egyszer van egy évben
Hogy felejthetném el?
Sajnálom, hogy nem tudtam teljesen kifejezni az érzéseim
Talán túl félénk voltam, hogy kimondjam, szeretlek
Becsuknád most a szemeid?
Gratulálok, boldog szülinapot a szerelmemnek
Még tíz év után is olyan leszek, mintha csak egy nap telt volna el
Nem fogok változni, minden nap megdobogtatom a szíved, megígérem
Nagyon köszönöm, köszönöm a szerelmemnek
Hogy ma megszületett, hogy oda jött hozzám
Hatalmas szerencse volt, hogy találkozhattam veled
Most fújd el a gyertyákat, szerelmem
Az egyetlen, amit tehetek
Hogy jobban foglak szeretni
Lehet lesznek idők, mikor megbántalak
De kérlek, tudd ezt az egy dolgot:
Mint mindig, mint pont most
Szeretlek, te vagy nekem a mindenem
Még tíz év után is olyan leszek, mintha csak egy nap telt volna el
Nem fogok változni, minden nap megdobogtatom a szíved, megígérem
Szerelmem
Még mindig úgy érzem, álmodom
Egy angyal néz így rám, mosolyogva
Ha végtelenségig is kiabálom, hogy szeretlek
Az se lenne elég
Nem lesznek ijesztőek a magányos és nehéz napok, ha együtt maradunk
Túláradó dolgokkal foglak megajándékozni
Köszönöm szépen, köszönöm neked, szerelmem
Hogy megszülettél, hogy mellettem vagy
Újra megszülettem, mert találkozhattam veled
Felveszed most ezt a gyűrűt, szerelmem?”
Kicsit - nagyon - szorongva toporgok egyhelyben, fel sem merve pillantani Luhanra, aki véleményével erősen várat, de lehet jobb is. Sok helyen rontottam, hiába a rengeteg gyakorlás, pedig egész nap ezt éneklem munka közben is, főleg, hogy memorizáljam a szöveget, amivel szerencsére ezúttal nem volt baj.
- Hát… wow - szólal meg, mire fejem felkapva látom őszinte elképedését, ami még bármit jelenthet. - Először is, nem tudtam, hogy ilyen jó hangod van, másodszor meg, ha ezzel a számmal bárki elé állsz, már nyert ügyed van, tehát gratula Bacon - mosolyodik el őszintén, ezzel hatalmas terhet levéve a vállamról. Nem nagyon tudom mit válaszolhatnék, ám szerencsére ő megint megmenti a helyzetet. - Na gyere, kotyvasszunk mérget.
- Mérget azért nem szeretnék, de oké - bízom magam Lulu tudására, merthogy nekem ilyen téren egyáltalán nincs.
Az edényeket is éppencsak felismerem, a gépekkel tisztában vagyok, mert sűrűn javítom őket, de a hozzávalókról már nem nyilatkozom. Azokat közösen vettük, a recept nála van, én meg csinálok mindent, amit mond, makacsul ragaszkodva hozzá, hogy egyedül csináljam. Nem főzök rosszul, sütni azonban nem szoktam és ezért aggaszt a dolog, mert komolyan tökéletesre szeretném.
Luhan van olyan kedves, hogy végig nyálas megjegyzéseivel bombáz, ezzel elvonva a figyelmem és lelombozva az életkedvemet. Nem az erősségem a romantika, sőt, szerintem elég egyértelmű, hogy nehezen mutatom ki az érzéseimet is, így sokat ne várjon tőlem pont ő, aki szégyenkezés nélkül flörtöl bárkivel. Tuti így nyerte meg magának Sehunt, elvégre Lu mindent elér, amit csak szeretne.
Chanyeol előtt egyáltalán nem jutott eszembe sem, hogy engem érdekeljenek a fiúk. Neveltetésemből adódóan mondhatni elítéltem a másságot, de azért nem olyan nagy mértékben, csak apa megszokott szónoklatai miatt. Nem hittem volna, hogy valaha olyan szemmel tudok nézni rá, azt meg főleg nem, hogy így megszeretem. Őszintén, nem akartam komolyabb kapcsolatot senkivel, mert minél mélyebb, annál jobban fáj majd, de erre gondolni is rossz. Meg most egyáltalán nem lényeg. Csak szeretem…
- Mmm, ez nagyon finom lett! Remélem az én szülinapomra is sütsz majd - lapátolja befelé a még igencsak meleg süteményt. - De a szerenád nem kell…
- Tudod mit fogsz kapni?
- Akarom?
- Nem hiszem - ülök le mellé egy tányérral.
- Akkor hagyjuk - tömi tovább a fejét, mit örömmel nézek, mert tény, nekem is ízlik a torta, de meggyőzőbb, ha ezt valaki megerősíti.
Anya este megdicsért az íze miatt, tehát mellé már nem lőhetek, ha csak el nem rontom aznap. Amennyire stresszelek, tuti. Sosem készültem még így semmire, tehát ez a tökéletes alkalom arra, hogy beégessem magam…
Kezdem érteni Chan miért volt olyan morcos, mikor nekem jutott kevés időm rá, mert most nagyjából ugyan ez megy, csak fordítva. Mikor jön, legszívesebben aludna, mit bár nem mond ki, tökéletesen látszik rajta mennyire kimerült. Örülök, hogy a korábbi sötétedés miatt hamarabb végzek, de ami méginkább öröm, hogy ma tud velem maradni. Elmondhatatlanul hiányzik a vele alvás. Megszállottja lettem Chanyeolnak, amit már tagadni is kár lenne, hiszen teljesen egyértelmű. Szeretem őt…
Eredeti szám: VIXX - Thank you for my love
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése