- Mit vegyek fel? - teszem fel az ominózus kérdést, már harmadjára azalatt a fél óra alatt, mióta csak állok a szekrényem előtt.
- Semmit - érkezik az unott válasz az ágyamon a telefonjába mélyedő fiútól.
- Hogy ez nekem eddig még miért nem jutott eszembe?! Kösz, Lu, igazán nagy segítség vagy!
- Inkább igyekezz, mert, ha így haladunk, lekéssük a buszt - pillant fel rám enyhe értetlenséggel tekintetében, mi valószínűleg arra irányul, hogy nem tudok rendesen felöltözni egy egyszerű eseményre. Nem akarom kicsicsázni magam, csupán ritkán járok el itthonról, és fogalmam sincs, mikorra mi illene. Luhan egyszerre elegáns és szép, kihívó, ám laza, de én?
Miután nagy nehezen felöltöztem valami nem túl virítóba, a hajam kapott negyed órát, és még anyától is kértem pénzt, így már semmi akadálya nem volt, hogy útnak induljunk.
Az úton végig kifelé bambulva figyelem a tájat, míg Lu folyamatosan magyaráz valamit. Próbálja velem megértetni a banda dolgait, hogy kinek mi a szerepe, a helye, meg más hülyeségek, amik engem nem igazán érdekelnek, így hagyom, had élje ki magát, én meg néha bólogatok, de ennyi. Az eső még mindig esik, a telefonomat elfelejtettem feltölteni, így idők kérdése, és lemerül, de szerencsére egy két lábon járó térkép és tudakolózó van az oldalamon, így eltévedni csak nem fogunk. A régi mobilom napokat kibírt, mondjuk, nem is piszkáltam ennyit, de még mindig nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ezzel mennyi mindent kell csinálni, és néha csak nézem, hogy hol találok meg fontos alkalmazásokat. Mint, mondjuk, az ébresztő… Azt mindig negyed óra megtalálni, aztán rájövök, hogy csupán az órára kéne nyomni és megvan, de valahol a menüben is megtalálható, ám az bonyolult.
- És, most merre? - ugrok le azon a három lépcsőfokon, ami a busz magasságát hivatott áthidalni és a betonra érkezve, gyorsan arrébb állok, hogy mások is le tudjanak szállni.
- Villamost keresünk - indul meg jobbra és remélem, hogy nem csak random, hanem célirányosan. Még sosem utaztam villamoson…
- Mikor is kezdődik? - érem be a loholó gyereket, akit elméletileg hyungnak kellene hívnom, de nem szereti ezt a megszólítást és a gege-t sem erőltette, így maradt Lulu. Nem mintha ezért rajongana, de hát, na… nem alakulhat mindig minden jól.
- Neked van leírva, nem? Amúgy, nyolckor.
- És, meddig tart?
- Ha minden jól megy, tízig, és tíz negyvenkor megy az utolsó busz, így azt el kellene érnünk.
- És, ha nem megy minden jól?
- Akkor hazasétálunk, vagy nem tudom. Nincs B terv.
- Ez igazán megnyugtató… - ráncolom homlokom, belegondolva abba a közel harminc kilométernyi sétába. Mit nekünk egy kis gyaloglás…
A villamos zajos, büdös - mondjuk, egy traktort egyik képességében sem előz meg -, de ami a legnagyobb baj, hogy tele van emberekkel. Falusi gyerekként igazán rosszul viselem a tömeget, ellenben legjobb barátommal, aki még élvezi is, hogy idegen emberek veszik körül, sőt, esetenként még hozzá is érnek. Egyszer kiscsibe koromban - ez nálam azt jelzi, hogy nagyon fiatalon, jelen esetben körülbelül hat évesen - eltévedtem a nagyáruházban. Annyira leragadtam az elektromos kézi fűnyíróknál, hogy mire feleszméltem, már anyáék sehol sem voltak. Nem estem pánikba, azonnal a keresésükre indultam. Az üzlet annyira tele volt, hogy igazából ki sem láttam a sokaságból, de miután a sokadik ember szólított le, hogy mit szeretnék, sírva szaladtam kifelé, ahol már a szüleim nagy idegesen kutattak utánam. Azóta azért sok minden változott, de az emberiszonyom megmaradt.
Még viszonylag világos van, bár az esőfelhők sok fénytől megfosztják a várost, ez a hús-vér GPS-t nem zavarja semmiben. Legalábbis, azt hittem…
- Szerintem, rossz felé fordultunk - takarja el telefonja kijelzőjét kezével, hogy ne csöpögjön rá a víz, és forgatja mindenfelé, hogy a térképen be tudja határolni jelenlegi tartózkodási helyünket.
- Ne már~. Most csak szívatsz, ugye?
- Én nem…
- Ahh, felhívom Chant, hátha tud segíteni - venném elő a mobilom, de Lu ujjai a csuklómra kulcsolódnak, ezzel nem engedve végrehajtani a dolgot.
- Ne zavard, ők most készülődnek. Odamegyek megkérdezni valakit, te addig ne csinálj hülyeséget - néz rám szigorúan, azonban szája szegletében mosoly bujkál. Mégis, hogy feltételezheti, hogy fél perc alatt bármi katasztrofálisat művelnék? Én? Byun Mintapéldány Baekhyun?! - Igazából, csak két sarokkal vagyunk arrébb a célnál - áll vissza mellém nevetve.
- Tehát, eltévedtünk a stadiontól két saroknyira. Ehhez igazi falusinak kell lenni - nevetek én is, és gyorsan megindulunk, hogy minél kevesebbet kelljen áznunk. Az első utca elhagyása gond nélkül megtörténik, hisz, mégis, mi baj adódhatna? Hát, a következőnél hamar rájövünk. Akkora itt a tömeg, hogy egy tollat nincs hely leejteni, én meg mentem pánikrohamot kapok. - Gyere már - ragad karon és behúz a sokaságba, hogy jó tíz perc kerülgetés után egy kissé letisztultabb helyre kerüljünk.
- Hol vagyunk?
- A hátsó bejáratnál. Ide szólt a cím.
- Ohh. Akkor felhívom azt a srácot, aki írt.
- Még mindig nem mondtad el, melyik tag volt az - figyeli, ahogy tárcsázni kezdek.
- Mert nem emlékszem a nevére, de hyungnak hívott, tehát, fiatalabb nálam.
- Vagy öten fiatalabbak nálad a csapatban!
- Hát, hoppá… Na, de cssss - húzom mutatóujjamat a szám elé, mert így se hallok semmit a zajtól, nem, ha még magyaráz is közben. - Szia, itt vagyunk.
- Helló. Akkor megyek, két perc - s megszakadt.
A két hatalmas csávó, akik az ajtóban állnak, furcsán méregetnek minket. Szerintem, azt latolgatja, hogy mi is a tinilány rajongóseregbe tartozunk-e, de mivel én magamról tudom, hogy biztosan nem, már csak Luhan a kérdéses, aki, szerintem, mindenképp.
- Nézd - ráz meg erősen, mikor kilép az ajtón Morcos, és már szinte egy helyben pattog, míg én alaposabban szemügyre veszem a közeledő, nagyon magas, fekete hajú, kissé álmosan vizslató srácot.
- Sziasztok. Oh Sehun - hajol meg előttünk, ami nem mondom, eléggé ledöbbent. Oké, hogy Chanyeol valami szuperilledelmes akárki, de az idoloktól azt várnánk, hogy beképzelt tuskók. Nem mintha a kínai fele az lett volna…
- Byun Baekhyun.
- Lu Han - viszonozza a gesztust, és már indulunk is befelé egy hatalmas, még nyüzsgőbb helyre.
- Kínai vagy? - néz a jobb oldalára igazodott barátomra, míg én baljáról szemlélődöm a folyosón.
- Igen. Tizenhat éve költöztünk Koreába, így a kínaim már nem az igazi, de még megy.
- Tizenhat? - emelkedik feljebb az amúgy rekedtesen csengő, mély hangja. - Hány éves vagy?
- Huszonkettő…
- Azta~
Ez amolyan átlagos reakciónak számít mindenki részéről, ugyanis Luhan, ha tizennégynek kinéz, sokat mondok.
- Ez még nem is olyan sok - nevet fel zavartan.
- Most mindenki az öltözőben punnyad. Még fél óra van kezdésig, addig sminkelnek, beállítanak, drótokat igazítanak - fékez le hirtelen, és benyitva egy világos helyiségbe, előretessékel minket. Legalább húszan vannak itt! Körbe tükrök, előttük, ki épp magát lesi, ki épp elterülve pihen, de többségüknek épp a haját, vagy az arcát csinálják.
- Baekkie - kerekednek el a kobold szemei, ahogy a sminkes lány kezét elhessegetve felém fordul és a pillanatnyi meglepődésen túllendülve, felpattan és hozzám siet, hogy megölelgessen, de én már előre kiteszem a kezem, hogy eszébe se jusson, ami, persze, neki nem gond, de így legalább kevésbé sikerül.
- Jézusom, ne hívj így! - motyogom, ahogy arrébb húz az ajtóból.
- Hogy kerültél ide? - lép hátrébb, hogy hatalmas vigyorával végigmérhessen. Én válaszként csak hátrabökök a másik magasra, mire ő csak egy hálás pillantást kap, mikor már azt reméltem, hogy minimum megszorongatja!
- Sziasztok, elnézést a zavarásért - fordulok a többiek felé és mélyen meghajolok. Szerintem, felesleges bemutatkoznom, mert nagy eséllyel már jobban ismernek itt engem, mint én magamat.
- Gyere - ragad karon és húzni kezd az első asztal felé. - Ő a csapat vezetője, a mi szörnyen kedvelt Suho hyungunk, azaz Kim Joonmyun - mutat rá az épp felénk forduló férfira, akinek jelen pillanatban a szürke haját igazítják. Minek mondja el, ha tudja, hogy úgysem jegyezem meg?
- Hiába hízelegsz, nincs több esti kornyikálás - emeli rá tekintetét, ám mosolyából ítélve, igencsak jól szórakozik Chanyeol hisztijén.
- De hyung~
- Nem.
Míg ők itt ezt lerendezik, nagy örömömre látom, hogy a másik oldalt ugyan ezt éli át Luhan is, Morcos vezetésével.
- Do Kyungsoo - rángat a következő “állomásra”, ahol egy rövid, fekete hajú, nagy szemű srác ül. - Vele vigyázz, mert egy rossz szó, és lenyakaz - súgja oda nekem, mire az alak - áh, Mogyi! - elmosolyodik és hátracsap, pont eltalálva Chan csípőcsontját.
- Helló - emeli rám tekintetét a tükörből.
- Később - húz megint el a kobold, ezzel már kirángatva szerencsétlen karomat.
- Kim Jongin, azaz Kai - tornyosul az említett fölé, de ő nem figyel rá, így tovább is vonulunk. - Őt ismered - hagyja ki Pockot, majd a Véznát is, és végül megáll a terem közepén. - Na jó, mindenki mást is. Ohh, ezt még be kell fejezni - indul vissza a saját részéhez, és leül a székbe, mire a lány újra nekifog a sminkjének felvitelének. Túlbuzgó…
Míg őt helyreteszik, én jobban megnézem a többieket. A kínai srác, öhm… Yixing! Nos, ő két széket összetolva csak alszik, de még így is nagyon hivalkodóan néz ki. Itt mindenki olyan szép! Kezdem rosszul érezni magam, amiért egy sima fekete farmerban, meg egy kicsit nagyobb pulóverben jöttem, de még a hajam se az igazi. Mondjuk, ezekhez képest csak rossz lehet.
Chanyeol haját még vasalják kicsit és elől felállítva, fújnak rá valamit, majd némi rendezgetés után elengedik. Feláll és kezeit maga mellé emeli, mire egy másik lány odamegy és felemeli a szaggatott piros felsőjét, valamint ingét, hogy egy vastag hevedert a hasán végigvezetve, a hátán összetépőzárazza. Egy kis szerkentyűt akaszt rá, és a hátán felvezet valamit, amit a nyakánál átvesz, és Chan kezébe nyomja. Amint magára hagyja, én már lépek is mellé, hogy megtudakoljam a történéseket. Érdekes, hogy ki tudja, hány ember tapizza le napi szinten, és neki ez teljesen természetes. Idegesít…
- Az mi? - bökök a kezében lévő dologra.
- Mikrofon - illeszti a fejéhez és egy ideig babrál vele a másik oldalt, majd ebbe a fülébe is beleakasztja és elfordítja magától a drótot.
- És amit rád tettek? - mutatok le.
- Ez? - húzza fel a felsőjét. - A tartója, hátul meg a jelvevő és az aksi. Ezek meg a headsetek hozzá, hogy halljam a zenét, meg az utasításokat - pöcköli meg a fekete szerkentyűhöz adott fehér kütyüt, ami mindenre hasonlít, csak az én fülhallgatómhoz nem.
- Még tíz perc! - szól be valaki, mire az egész csapat mozgolódni kezd és szép lassan felkerül rájuk is a felszerelés.
- Na, gyere - nyújt nekem vidáman kezet. Most komolyan azt hiszi, hogy meg fogom fogni?! Hát ez teljesen hülye! Amint neki is leesik, hogy feleslegesen vár, egy mély sóhajt hallatva elindul kifelé, egy előtér szerű helyre. Itt azért már lényegesebben nagy a zaj.
- Lu? - nézek hátra aggódva, ugyanis elhagytuk a barátomat.
- Szerintem, ő még így is kevésbé elveszett, mint te itt mellettem - jegyzi meg, míg még egy - ! - csaj lép hozzá. Itt pasik nincsenek? A ruháját igazgatja, mit Chan szó nélkül tűr, sőt, még mosolyog is rá. Áhh, csak felhúzom magam rajta…
- Lehet - hagyom rá, és kicsit arrébb sétálok, hogy ne keljen őt bámulnom. Nem tudom, miért zavar, de ha már tényleg mellettem aludt, meg utánam koslat, miért engedi, hogy minden idegen őt tapizza? Mármint, jó, nem az én dolgom, meg lehet, nem is idegenek, csak na…!
- Elnézést - tér ki a lány keze elől, és maga tűri be ingét a nadrágjába, míg hozzám siet. - Baek, mi a baj? - hajol fölém, engem meg elkap a légszomj. Mi van velem? Még mindig ez a rossz időszakom van…
- Semmi - mondom dacosan és nagy szerencsémre a többiek is megérkeznek. Már mennék Luhanhoz menedékbe, de ő Minseok hyunggal beszélget. - Izgulsz? - váltok inkább témát, mire jól láthatóan megkönnyebbül.
- Nagyon - húzza széles vigyorra ajkait.
- Azt hittem, hogy már számtalanszor csináltad ezt.
- Így is van, de most itt vagy, és így más…
- Aish, nem beszélek veled!
- Gondoltam - nevet fel. - Na, de gyere - indul meg egy lépcső felé, ami lefelé vezet, ám, mielőtt még lelépne, hátra fordul. - Hyung!
- Megyünk - ér be minket Minseok hyung és Lu, majd a két idol kíséretébe egy még sokkal hangosabb helyre érkezünk. Pontosabban, a színpad mellé.
- Innen tudtok figyelni és amint vége, bent találkozunk, jó? - próbálja túlkiabálni a tömeget és egy padra ültet minket. Válaszként mindketten bólintunk és ők szaladnak is vissza, hogy kezdéshez rendeződjenek.
Tűkön ülve várjuk, hogy mikor bukkannak fel, bár van egy olyan sejtésem, hogy a rajongók nálam sokkal inkább, pedig ők még nem is találkoztak velük személyesen. Azt az arcukat szeretik, amit mutatnak a világnak, igaz? De az vajon, mennyire fedi a valóságot?
- Luhan… Szerinted, Chanyeol helyes? - fordulok felé félve, hogy félreérti a kérdésemet.
- Nocsak - vigyorodik el egyből. - Nem is kicsit. Csak nem-
- Nem! - vágom rá. - Úgy értem… neked tetszik?
- Nem igazán az esetem, de tény, jól néz ki. Bacon, mit akarsz ebből kihozni? - vágja le egyből a szitut, de mit is képzeltem?
- Csak érdekel. Mi nem tetszik rajta?
- Nem úgy mondanám, hogy nem tetszik, csak túl eleven, a kinézete sem passzol az ízlésemhez és amúgy is… fura vagy - tekint rám félig felvont szemöldökkel. - Na, most már bökd ki, mi van?
- Nézd! - mutatok fel, mert kezdődik és így le is zárhatjuk a témát, mielőtt olyan vizekre evezünk, amivel tökre a tervem ellentéte teljesül. Vajon, mi lehet az ellentéte annak, hogy összehozom Luhant és Chanyeolt? Na, mindegy…
A zene cseszett hangos, de már megismerem, ami nagy szám tőlem. A fiúk elevenek, a mozgásuk elképesztő, és van, mikor valaki hozzánk szegődik pár másodpercre. Nem értem, miért jönnek le és nem is mondanak semmit, csak állnak, figyelnek, aztán visszafutnak és becsatlakoznak. Nem mindegyik számuk olyan pörgős, sőt, néha mikrofonnal a kezükben jelennek meg. Minek akkor a fejükre?
Chanyeol viszont… Elképesztően néz ki, még így, vörös hajjal is, pedig eddig nem szerettem, de úgy tűnik, már nem lesz vele bajom. Hirtelen rosszul esik, hogy olyan távol van és nem cseszeget, mint ahogy mindig szokta. A figyelme és a szeretete jelenleg rengeteg lányé… Nem ok nélkül merül fel bennem a kérdés, hogy, ha bárkit megkaphat, miért pont én kellek? Elég pesszimista tudok lenni, vagyis, igazából, ez jellemez engem az esetek nagy részében, ami egyfajta védekezés tőlem, így inkább azt képzelem, hogy csak hülyít engem, majd, ha eléri, amit akar, egy szó nélkül otthagy. Jobb ezt hinni, mint a végén megsérülni, nem? De akkor is furcsán érzem magam. Nem tudok a többiekre figyelni, pedig tényleg nagyon jók. Chanyeol vonzza a tekintetem, ahogy hatalmas termete ellenére úgy ugrál, mint egy kisgyerek, mitől hamar le is izzad, meg visszafogott zihálásán is látszik, hogy megviseli, mégis vigyorogva csinálja. Már, ha engedett… Néha olyan komoly fejet tud vágni, hogy nem bírom ki nevetés nélkül. Mindenesetre, ő túl tökéletes itt, hogy igaz legyen az, ami nálunk a tanyán történik.
- Az szép - ámulok el, ahogy a magas srác egy istenes gyomrost kap Mogyitól, mert a magasságával viccelődött.
- Sehun mondta, hogy vele óvatosan, ennek ellenére pont ő hergeli - nevet fel Luhan.
- Miért, ki ő?
- DO.
- Ők ilyen erőszakosak?
- Ugyan már, Baek. Mi azok vagyunk? - bokszol jó erősen vállba, csak, hogy bizonyítsa igazát, mire felszisszenve odakapok.
- Te igen - húzom el a számat elégedetlenül, ahogy megsértett tagomat dörzsölgetem.
- Bolond vagy - vezeti vissza csillogó tekintetét a színpadra.
- Te meg olyan, mint egy tinilány - húzom tovább az agyát, ezzel a saját síromat ásva, bár tudom, hogy komolyan úgysem bántana nekem.
- Be- - kezdené, de Chanyeol lerohan a lépcsőn és olyan hévvel vetődik mellém, hogy megijedek. Rögtön vagy három ember zsongja körül, és a kezébe vizes üveget nyomnak, valamint elkezdik legyezgetni, de ő int nekik, hogy menjenek el.
- Minden rendben? - mérem végig, persze, ez hülye kérdés, szerencsétlen majd megfullad, ahogy a vizet nyakalja.
- Jah… - szuszog és egy erőtlen mosolyt magára varázsolva felém nyújtja a vizet.
- Nem, kösz.
- Csúszunk, mert baj van Jongin fülesével, és a kellékekkel sincs minden rendben - hadarja el két korty között, majd választ sem várva az ölembe dobja az üveget, és felviharzik.
- Ki az a Jongin?
- Ő - mutat fel oda, ahol jelenleg nyolcan állnak. Ezzel ki lettem segítve…
- Melyik?
- A szőke.
- Áhh, tehát a szélső - világosulok meg, bár eddig másnak hittem, és kezdek teljesen belezavarodni ezekbe a nevekbe, főleg, mert van, akinek kettő is van.
- Az Xiumin! A másik szőke!
- Aha~...
Ahogy csendben figyelem őket, meg is értem, hogy Chan honnan ilyen perverz. A mozdulataik felét a csípőjükkel csinálják, nem kis örömükre a rajongóknak. Vajon, Luhan mit érez most melegként? Vagyis, nem meleg, de szereti a fiúkat is. Igaz, hogy nem sikongat úgy, de jobb is, mert ciki lenne. Néha-néha rápillantok, de azon kívül, hogy keresztbetett lábbal, kissé oldalra billentett fejjel nézi őket, mást nem látni, de még nagyon érzelmeket sem. Tényleg nem tudná szeretni Chanyeolt? Tetszik neki más a bandából?
- Lu, tíz óra öt - mutatom felé a telefonomat, min az a bolond kobold a háttérkép még mindig, mert nem tudom, hogy kell megváltoztatni, és nem is érdekelt eddig, de vigyora eldönteti velem, hogy amint lehet, sürgősen lecserélem.
- De még nincs vége~
- Látom…
- Majd kitalálunk valamit, de légyszi~
- Mégis, mit? - nézek rá furcsállóan, mert nem szokott meggondolatlan lenni, de ez most felettébb annak minősül.
- Nem tudom, de Baek~
- Jól van, csak ne nyávogj - sóhajtok, és én is keresztbetéve a lábam, figyelem tovább az előadást, amitől már jócskán fáj a fejem és a fülem is. Ők hogy bírják ezt a zajt? És, miért van ennyi felesleges kérdésem, amit simán feltehetnék Luhannak, de akár később nekik is? Mondjuk, úgysem fogom…
Mindegyikük arcán más-más kifejezés ül. Minseok hyung, aki Xiumin - asszem - úgy tűnik, mintha élvezné, és mindig vidám. Yixing unottan végzi a dolgát, mégis precízen. A vezető sokat mosolyog, de mégsem olyan, mint aki boldog. A magas Morcos szerintem lekörözi unottságban a kínait is. DO para, néha úgy néz, hogy legszívesebben kiszaladnék innen. A másik, aki… ahh, Jongdae. tehát, ő egész jól elvan a maga dolgaival. Koncentrál, meg integet és vigyorog. Jonginról nem tudok mit gondolni… jól táncol. És Chanyeol meg ugye Chanyeol…
Amint vége a fellépésnek, mi is összeszedjük magunkat, és felvonulunk. Azt már hozzá sem teszem, hogy fél tizenegy van. Az összes srác le van izzadva, zihálnak, és sietnek vissza az öltözőbe, minek ajtaja előtt ketten megállunk, hogy ne zavarjuk őket, de valaki hátulról megragad és betol.
- Ya! - rivallok rá a koboldra.
- Inkább segíts, szedd ezt le - fordít nekem hátat és felrángatja az ingét.
- De én nem tudom, hogy h-
- Csak szedd le!
Nem tudom, mi baja így hirtelen, de eleget téve parancsának, elkezdem lehámozni róla a sok drótot, meg a gumis hevedert, hogy amint ez megtörténik, fáradtan zuhanjon egy székre.
- Itt a vized - nyújtom át, mit rögtön le is húz.
- Ideadnád a cuccaimat? Ott vannak az asztalomnál - rúgja le a cipőjét, és már vetkőzik is, így én inkább elmegyek a ruháiért, hogy addig se őt bámuljam, nem mintha a többiek látványa jobb lenne. Ők itt együtt, egy kupacban öltözködnek? De legalább most nincs tele csajokkal a terem.
- Tessék - nyújtom át cuccait a felső nélkül ücsörgőnek, és leteszem elé a cipőit. Míg a nadrágját cseréli, én írok egy üzenetet anyának, hogy késünk, aztán összeszedem a Minseokkal beszélgető Luhant. - Mennünk kéne. Van már terv, hogy hogyan?
- Gyalog? - vigyorog összezárt fogakkal erőltetetten.
- Klassz. Remélem, legalább az eső nem esik már…
- Ha ez megnyugtat, jobban szakad, mint reggel - pillant fel rám hyung. Igen, ez tényleg megnyugtat…
- Baek, baj van? - áll mögém már teljes pompájában Chanyeol.
- Attól függ, mi számít bajnak.
- Minden, ami rossz neked - hajol át a vállam felett, ezzel majdhogynem az arcát az enyémhez nyomva.
- Akkor, menj arrébb - lépek el tőle.
- Ez gonosz volt~ - nyavalyog, de én figyelmen kívül hagyva őt, visszafordulok Luhoz.
- A szüleid otthon vannak?
- Csak anya, de neki nincs jogsija…
- Minek nektek kocsi? - üti bele azt a nagy orrát már megint mindenbe.
- Hogy hazajussunk? Az utolsó busz pont… - nézek a telefonomra - … most megy el.
- Ilyen viharban ne is akarjatok buszozni. Ki tudja, melyik árokba borul bele - vonja össze szemöldökét, és egy ideig nagyon töpreng, majd boldogan felkiált, amivel a frászt hozza rám. Megint. - Mindjárt jövök, beszélek hyunggal - ugrál el a nem olyan rég még halál fáradt srác. Nem tudom, mit forgat a fejében megint, de tuti nem fogok neki örülni, mert más ötletei nem is nagyon születnek. És, amint visszaér, ez be is bizonyosodik. - Ma nálunk aludtok. Negyed óra, és indulunk…
Ha szeretnél több információt megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat:https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése