Míg Chan elment zuhanyozni, a kezembe nyomta a telefonját, azt azonban nem említette, hogy miért. Általában is itt van bent, de így inkább azt sugallja, hogy bízik bennem, ami bár kölcsönös, roppant kíváncsi ember vagyok, ezért bele lesek, hogy milyen képeket csinált mostanság, vagy kikkel beszélgetett, miket. Egyszerre tölt el boldogsággal és keserít végtelenségig, hogy a galériája velem van tele, plusz az a pár selca, amiket nekem küldött, vagy istagramra töltött fel. Nekem ehhez képest kevés képem van róla, legalábbis saját, amit tényleg én készítettem, ezért ezen felbuzdulva ülök fel és veszem kezembe telefonom, hogy belépve a kamerába várjam Chanyeol megérkezését, mi alig három percen belül bekövetkezik.
- Mit csinálsz? - mosolyog rám, egyik kezével a haját dörzsölve, míg másik hüvelykujja rövidnadrágja korcába beakasztva lóg maga mellet hanyagul.
- Minek látszik? - követem mozgását, hogy minél többet készíthessek.
- Fotózol, vagy kamerázol? - ér teljesen mellém, mire kénytelen vagyok befejezni.
- Fotóztam - sóhajtok, s felállva, a matracra dobom a telefonom, majd kikapom tenyere alól az átázott törülközőt és kifelé menet felmarkolva a ruháimat, elvonulok én is letusolni.
Néha csak álomnak tűnik az egész, amit eddig megéltem Chanyeol mellett, elvégre egyáltalán nem reális, hogy egyik nap felbukkan a semmiből, aztán rendszeresen visszajár, amiből végül ez lesz. Rengeteg lány odavan érte, ő mégis engem választott. Miért? Mivel érdemeltem ki őt?
Visszaérve a szobába, első vágyam, hogy érezhessem Chant, hogy tudjam tényleg velem van, úgyhogy a székre dobva törölközőmet, feltérdelek az ágyra, s ülő mivolta elé araszolva karolom át, a még így is éppen csak alacsonyabban helyezkedő vállait.
- Szia~ - fonja karjait mellkasom köré. - Nem kéne jobban megszárítkoznod? Hűvös van ám - puszil nyakamba, ezzel bizonyítván, hogy közelsége minden ruhaneműnél jobban felmelegít.
- Nem baj - bújok hozzá jobban, mit szerintem félreért, ugyanis elengedve engem, kétoldalt a derekamba markolva tart szorosan magához és kinyújtózva hajol ajkaimra egy pusziért, mit elmélyítve teljesít ki egy szenvedélyes csókba. Viszonozva nyelvjátékát próbálom tartani vele a lépést, de hevessége eléggé meglep.
- Annyira szeretlek - súgja, s párnáimtól elszakadva halad arcomra. Apró csókjai bevándorolják fülem környékét és nyakamra érve szív rá erősebben, mire felszusszanok a jó és a kellemetlen érzésnek vegyületétől.
Egyik ujját pólómba akasztva húzza errébb, hogy jobban elérje kulcscsontomat, ám végül inkább feljebb tér, hogy immár alulról simítsa tenyerét hasamra, mi miatt kénytelen vagyok lazábbra venni ölelésem a hozzám férése érdekében. Ujjai kissé csikizve cikáznak oldalamon, minél több bőrfelületet meghódítva, míg nyelvét ütőeremen végighúzva fúj rá egyet, elérve vele, hogy egész testemben megremegjek. Légzésem fokozatosan gyorsul, s pontosan tudom mit szeretne, de félek, elvégre az elején mindig fáj, mi miatt nem tudom teljes mértékig megadni magam számára.
Hirtelen nyúl kezeivel felsőm aljához és húzza le rólam, mivel egyidejűleg bal lábát az enyémek közé csúsztatja és ezúttal tenyereit lapockáimra szorítva húz vissza, hogy ott folytathassa nyakam kínzását, ahol abba hagyta. Aprókat szívva, néha-néha még rá is harap, aminek biztosan nyoma lesz, de én annak csak örülök, elvégre ezzel is biztosítja, miszerint az övé vagyok, mibe így bele gondolni elég ciki, de nem baj. Érte bármit. Anyuék elől meg könnyű takarni, főleg, mivel nem is sűrűn látnak.
Puhatolózva halad lefelé, rendszeresen felnézve rám, én azonban kitartóan lenyelek minden feltörni vágyó hangot, s csupán érdeklődve figyelem mozdulatait. Ujjai hátamat cirógatják, miközben ajkai már hevesen emelkedő mellkasomon tevékenykednek. Váratlanul ér, mikor két puha párnája közrefogja egyik bimbómat, mitől halkan fel is nyögök, így ő ezen felbátorodva szív rajta finoman. Az érzés új és furcsa. Egy ismeretlen inger által előretolom a csípőm, ám ahogy nyelve is beszáll a dologba, szinte önkénytelenül vonaglok a levegőbe, míg térdét meg nem érzem merevedésemhez feszülni. Ez némileg magamhoz térít, de semennyit nem segít az uralkodáson, hogy ő közben egyáltalán nem hagyta abba, sőt, egyre csak fokozza, mitől kezdem elveszteni a fejem. Bal keze fenekemre siklik, jobb pedig másik bimbómat veszi kezelésbe, mitől már szó szerint lihegek. Erősebben húz egy aprót rajtam, de se nem értem, hogy mit szeretne, se nem tudom felfogni, ami körülöttem történik.
- Gyerünk, Baek - nyal rajta végig, közben tekintetét az enyémbe fúrva. - Mozogj - húz erősebben magára, mi miatt már egyáltalán nem tudok uralkodni a testem felett, s tagomat ingerelve vele lököm ölemet Chanyeol lábának. Arcomat szőke tincseibe temetve szívom tüdőmbe bódító illatát, és körmeimet textil fedte vállaiba mélyesztve hagyom eluralkodni a vágyat, mi látszólag számára igen szórakoztató.
A helyzet közel sem kielégítő, ezért megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, mikor abba hagyja, azonban időt megint nem ad semmire, csak kihúzódik alólam és feljebb tessékelve az ágyon, egy könnyed mozdulattal hasra vág. Már tiltakoznék, de karját alám fúrja és félig átölelve rántja fel hátsó felem, ezzel egy igen védtelen pózba kényszerítve.
- Ne - próbálok megfordulni, de ő szorosan tart, ezzel egyre nagyobb pánikot kiváltva belőlem.
- Nem bántalak - mondja megnyugtatóan lágy hangon, ám jelenleg ez nem sokat segít. Megrémültem. - Baek, nyugi, nem csinálom, ha nem akarod - emelkedik feljebb, de még mindig nem eresztett el.
- Ne-
- Legalább várd meg, míg elkezdem - bújtatja ujjait nadrágom korca alá, majd szép lassan elkezdi lefelé húzni, végig csókolva az utat, mit már nem takar anyag.
Mozdulatlanul tűrve hajtom fejem a paplanra, ezzel egy eléggé kényelmetlen, kissé kitekert pózt elérve, és mikor térdeimhez ér, feljebb emelkedem, hogy teljesen meg tudjon fosztani az engem takaró utolsó anyagtól is. Nagyon félek, hogy fájni fog…
Két tenyere ezúttal farpofáimra simulnak, és apró puszikkal körbejárja először az egyiket, aztán a másikat is, hogy egy váratlan pillanatba csúsztassa közéjük nyelvét, mire a megilletődöttségtől bennem reked a szusz.
- Ya, nem! - kúszok előre, de amint észreveszi, karjait a lábaim köré fonja, hogy ne tudjak elhúzódni. - Chanyeol, hagyd abba! - vágok felé egy kezembeakadó párnát, ugyanis szörnyen kínos ez az egész. - É- - folytatnám, de ahogy bejáratomon végignyal, megremegve folytok el egy nagyobb nyögést, és markolok a takaróba. Amint észreveszi ellenkezésem abbamaradását, elengedi lábaimat és farpofáimat széthúzva folytatja, egyre intenzívebb visszajelzéseket kiváltva belőlem.
Kapkodva a levegőt nyöszörgök, annyira kitolva a fenekemet, amennyire csak bírom, míg Chan a combomat simogatva küzd minél inkább elvenni az eszemet, amit meg kell valljak, túl jól csinál. Soha még csak eszembe sem jutott ilyesmi…
Ujjai merevedésem köré fonódnak, mire már tényleg nem tudom visszafogni magam, bár annyira még megy, hogy anyáék lehetőleg ne hallják meg, ugyanis nekünk végünk, ha bárki benyit. Hallom, hogy helyezkedik mögöttem, ezért fejemet úgy tekerem, hogy valamennyi rálátásom legyen, minek köszönhetően figyelhetem, ahogy lábait maga alá húzva veszi le súlyát az őt tartó karjáról, hogy azt is bevonva kapja be egy pillanatra mutatóját, mi közvetlen utána bejáratomnak feszül. Nagyon lassan és óvatosan nyomja befelé, közben véletlen sem megszakítva eddig munkálatait, azonban a feszítően kellemetlen érzéstől jócskán lankad a kedvem.
A sok zihálástól, mocorgástól, s izmaim rendszeres feszülésétől rendesen leizzadtam, így már egyáltalán nem érzem hidegnek a levegőt, minek tapasztalatához lehetőséget sem kapok. Hálás vagyok, hogy az elsőt sincs lehetőségem teljesen megszokni, mielőtt párosítaná a másodikkal, ugyanis talán a legrosszabb benne ez a rész. Mikor már épp kezdene kellemes lenni, újra és újra jön a fájdalom. Természetesen egy bizonyos fokig muszáj, hogy engedjek, de ő sem erőszakos, sőt, biztos vagyok benne, hogy nem is türelmetlenségből sietteti. Chanyeolból nem tudom kinézni, hogy a saját érdekeit bárkié elé helyezze…
- Baekkie - szüntet meg köztünk minden testi kontaktot, és felmászva hozzám intézi felém kérdését. - Hol a sikosító?
- A táskámban - bökök fejemmel az említett tárgy felé, ami az éjjeliszekrényem mellett pihen.
- Miért pont ott? - áll fel, közben lekapva a pólóját, mit egy hanyag mozdulattal dob vissza az ágyra, tudván, hogy később még úgyis szükség lesz rá.
- Mert abba nem nyúl senki.
- Csak én - guggol le és kikeresve a kis tubust, már azzal a kezében tér vissza. Mögém érve, hallom, hogy megszabadul a nadrágjától, majd a kupak pattanását, és a folyékony, zselé szerű anyag cuppogását, ahogy elkeni magán. - Ne feszülj - simít derekamra, s közelebb araszol, végig úgy igazgatva engem, hogy jó magasságba és irányba legyünk egymáshoz. - Vigyázok rád.
- Tudom - fújom ki a levegőt, igyekezvén eleget téve a kérésének.
Talán a póz, de az is lehet, hogy a felkészítés miatt, ám most közel sem olyan rossz, mint az előző alkalmakkor. Ugyan érzem rendesen, de egész elviselhető. Chan benyomulás közben végig a derekamat fogja, és hüvelykujjaival cirógatva figyel minden rezdülésemre, mi ahányszor megtörténik, annyiszor torpan meg, hogy minimálisra csökkentse bennem a félelem érzetet, és meg tudjak barátkozni méretével. Ebben a helyzetben jelentősen lejjebb ér, mint eddig bármikor, s olyan helyekre téved, ahol még sosem járt semmi oda nem tartozó. Mikor már nem tud tovább menni, fölém mászik, és karjaival mellettem megtámaszkodik, ezért én feltolom magam - miben komoly szerepet játszik az is, hogy már elviselhetetlenül fájt így a gerincem -, minek köszönhetően mellkasa a hátamhoz simul. Egyik kezével átölel, mire ráfogva fonom magam köré szorosabban, mit készségesen teljesít. Itt nincsen szükség szavakra, a szívünk egyszerre dobban, a légzésünk összehangolt, az érzések tökéletesen átjönnek, s én teljes mértékig megbízom benne.
Állát a vállamra hajtva dönti arcát az enyémnek, miközben lassan mozogni kezd. Jóleső, férfias hörgése simogatja a fülemet, mi elvonja minden figyelmem, míg nem olyan pontot ér egyik döfésével, mibe teljesen megfeszülök. Halántékomra puszilva szorít már-már annyira, hogy alig kapok levegőt, de csak rövid ideig tart, mivel karja lejjebb vándorol, hogy erősebben húzhasson magára, immár rendszeresen prosztatámat ingerelve. Homlokomat az ágyra téve sóhajtozok, ám mégsem teljesen jó, ugyanis szörnyen távolinak érzem magamtól, amiért nem ölelhetem őt.
- Channie~ - dörgölőzök fel, legalább ezt a kevés érintkezési lehetőséget kihasználva.
- Baj van? - lassít kicsit a tempón.
- Nhincs.
- Váltsunk pózt? - áll már meg teljesen, mire bólintok, így ő kihúzódik belőlem. - Hogy szeretnéd? - távolodik el, hogy kis helyet hagyjon, én meg hátra vágva magam nyújtom felé a karjaimat, ő rögtön bújik is hozzám, félig rám fekve. - Olyan vagy, mint egy baba - puszil a nyakamba.
- A helyzetre való tekintettel, ezt inkább meg sem hallottam - vigyorodok el rajta.
- Miért?
- Pedofil… - kuncogok először értetlen, aztán jól láthatóan megvilágosodott ábrázatán.
- Adok én neked mindjárt olyan pedofilt - kuncog csókot nyomva ajkaimra, s feljebb emelkedik, hogy újfent a tubusért nyúlva kenhessen még magára, majd térdeimet feligazgatva tolja le csípőjét, óvatosan megkeresve a megfelelő szöget a behatoláshoz.
Így egészen más érzés, mint háttal volt, de amint elég mélyen van ahhoz, hogy ne kelljen fognia, rám ereszkedve hagyja, hadd öleljem, ezzel merőben kellemesebbé téve az egészet. Arcomat puszilgatva helyezkedik, míg meg nem találja azt a pontot, honnan számomra is sokkal élvezetesebb. Hangja éppen csak annyira erőteljes, amivel még nem nyomja el az enyémet, de ketten egyszerre sem vagyunk túl zajosak, pedig most még azt is bevállalnám.
Ahogy fokozza a tempót, úgy kénytelen feljebb nyomnia magát, de így sem eresztem el teljesen, csupán a karját markolászva fúrom tekintetem mély, ezernyi gondolatot kifejező, gyönyörű, vágytól ködös íriszeibe. Csutakos tincsei homlokára ragadtak, a vállai csillognak a verejtéktől, ezzel kiemelve kidolgozott izmait és ajkai minden sóhajtásra megremegnek. A végsőkig gyorsítva markol csípőmre, s szorosan összezárt állkapoccsal hunyja le szemeit, egyre csak közelebb érve az orgazmushoz. Az ágyékomat szép lassan elönti a forróság, mitől minden pillanatban úgy érzem, hogy ez az utolsó, mégis többet és többet akarok. Fejemet hátravetve nyögök fel elnyújtottan, miközben élvezetem Chan segítségével a hasamon köt ki, és ahogy izmaim köré feszülnek, kihúzódik, hogy az enyémre eressze az övét, ám nem vár, a szekrényről lekapva pár zsepit dobja őket a kényes részhez és rám fekszik, tudván, hogy ilyenkor bizony én megszorongatom. Fogalmam sincs miért, de mindennél jobban szükségem van rá, ezzel is levezetve a megmaradt feszültséget.
- Nagyon ügyes voltál - söpör ki pár tincset a szememből, mihelyst engedem levegőhöz jutni. Fejemet nyakhajlatába temetve bújok el előle, mire ő felkuncogva bontakozik ki ölelésemből, hogy letisztogathasson. A hasamat gondosan letörli, majd jön a kényesebb rész, hol még javában maradt a sikosítóból, ugyanis drága koboldom nem rest bőségesen használni. - Lábakat - nyújtja elém a nadrágomat, én meg teljesítve kérését, felemelem a lábaimat, hogy bele tudja dugni, és rám húzni a ruhát.
- Póló nem kell - fordulok el tiltakozva, mert szörnyen álmos vagyok már.
- De-de. Nem fogsz nekem megfázni - keresi elő a felsőmet.
- Van takaró - mutatok magam alá, bár ahhoz sincs erőm, hogy leszálljak róla.
- Nem baj, akkor is kell - mászik rám és combjaimra ülve emel fel, de csak míg felerőszakolja a pólót. Ő is gyorsan felöltözik, s kirángatva alólam a takarót, a helyére gördül, karját a fejem alá túrja, majd végül ránk teríti. Már emeli a lábát, hogy az enyémekre tegye, de jobban szeretem, ha én foghatom közre az övéit, így hamar kialakul egy kis dominancia harc köztünk, méghozzá igen magas téttel. Kinek a lába legyen felül… Mivel az övéi hosszabbak, természetesen ő nyer, mit egy nyelvnyújtással koronáz meg, de leszarva örömét nyomom orrom felkarja belső felébe és átölelve a nyakát hunyom le szemeimet, hogy aludhassak egy nagyot.
Reggel én ébredek előbb, már teljesen más pózban, mint ahogy este lefeküdtünk. Chan kissé kicsavarodva fekszik, hátravetett fejjel, elnyílt ajkakkal, szétvetett kezekkel és félig felhúzott lábbal. A takaró igen csekély részen fedi, ráadásul a pólója is felhúzódott. Egyszerre aranyos és szexi így látni, mitől legszívesebben jól megnyomorgatnám, de ezzel csak azt érném el, hogy felkel és megfoszt ettől az elképesztő látványtól. Megéri? Bárhogy is, én nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá. Mutatóm élével óvatosan simítok végig selymes arcán, kiélvezve minden pillanatot, amit azzal tölthetek, hogy sunyiba tapizom őt, pedig akkor sem ellenkezne, ha ébren lenne. Nem győzöm emlékeztetni magam afelől, hogy Chanyeol jó ember. Majdnem mindent elvisel tőlem. Azaz mindent, amiből nem keletkezik károm, pedig neki is van bőven baja. Tisztelem és nagyon szeretem.
- Baek - nyöszörög szemöldökét ráncolva, mire rögtön el is húzódom. - Ne hagyj itt - dünnyög álmatag hangon, mitől kis híján kifacsarodik a szívem.
- Nem hagylak - igazgatom vissza rá a takarót, mielőtt megfázna.
- Ne is - pislog nagyokat, majd amint meglát engem, fáradtan átölel. - Hogy aludtál? - húz magára.
- Jól - simítom tenyeremet arcára. - És te?
- Soha jobban - mosolyodik el. - Mennyi az idő?
- Mmm - nyújtózom a telefonomért, mit egy kissé fájdalmas nyögéssel díjaz, ahogy a mellkasára nehezedek. - Negyed nyolc.
- Mit is keresünk mi fent ilyen korán?
- Már nem vagyok álmi - veszem elő legszebb mosolyomat, hátha azzal ki tudom csalni az ágyból.
- Mit szeretnél, mit csináljunk? - dönti oldalra a fejét, még mindig küzdve az egyébként elég gyér fényviszonyokkal.
- Éhes vagyok.
- Mi a reggeli?
- Tojás?
- Legjobb - gördül át, mire én kerülök alulra. - Én leszek az első - csókol a homlokomra és rögtön le is pattan a matracról, ám ez még túl korai volt, merthogy ugyanazzal a lendülettel vissza is pottyan.
- Mégis miben? Tojás sincs fent - nevetem ki buzgóságát.
- Akkor eszünk mást… - áll fel immár lassabban, és ingatag léptekkel megindul kifelé.
- Chan… - szólok neki, még mindig ugyanott ülve.
- Hm?
- Papucs.
- Ahh - fordul meg, hogy a nehezen megtett távolságot visszafelé is átszenvedje.
Kint felkapva a kabátomat, csak belebújok a gumicsizmámba és összezárt fogakkal elfutok a tyúkokig, nyomomba a lelkesen rohanó Kobolddal, akinek ez inkább játék, mintsem harc a túlélésért, pedig rettentő hideg van. Megszerezve amit akarok, a konyhába már szinte beesek. Amint Chan meglát, kikapja a kezemből a tojásokat, leteszi az asztalra és dörzsölni kezdi a kabátot, közben magyarázva az esetleges megbetegedésről, vitaminokról, és minden olyan dologról, amiről tudja jól, hogy nem érdekel.
Míg én sütök, ő megterít és kalácsot szeletel, hogy mire kész, legyen mibe tenni, illetve, mivel enni. Asztalhoz ülvén, hiába hagytam olyan keveset aludni, mosolya szakadatlan, ahogy valamit az állatokról mesél. Arcát sárgásan megvilágítja a felkelő Nap ablakon át beszökő fénye, mit éppen csak az érkező macska takar ki néha, ezzel magára vonva Chanyeol figyelmét, kinek tisztán ki lehet olvasni szemeiből, hogy mit is szeretne. Még egy falatot a számba emelve állok fel a székből, s a spájzba kinyitom a hűtőt, hogy a párizsiból vághassak egy szeletet, amit aztán Chan kezébe nyomok.
- Úgyis szarul néz ki - vonok vállat értetlen tekintetére, mire mosolya szélesedik és az ajtóhoz menve, a küszöbről nyújtja fel Sonka úrfinak a kaját, és párat simítva vöröses bundáján, visszatér folytatni a reggelit.
Az evést befejezve felöltözünk - de csak úgy nagyjából -, ugyanis le kell mennem fát vágni, amiből ő sem maradhat ki. Annyira nem, hogy kivéve a kezemből a fejszét, maga kezd a rönkök hasogatásába, ezzel levéve a vállamról némi terhet, illetve jól szórakoztat ügyetlen csapásaival. Mikor már hosszú ideje nem megy egy göcsörtös fa, gyorsan felszeletelem, de teljesen az sem hagyja, mert valami megmagyarázhatatlan módon élvezi. Mazochistą.
Míg én a begyújtással küszködök, ő elemlámpával világítja meg a pincében a polcokat, valamint sötétebb helyeket, patkányok után kutatva, s ahányszor meglát egyet, hatalmas örömmel ecseteli, hogy hol volt és mekkora.
Ezzel eltöltünk egy jó fél órát. 9 felé apa szól, hogy szedjem össze magam és induljak meg etetni, ám Chanyeolnak már mennie kell, így felöltözünk, és fájó szívvel, de elköszönök tőle. Egy gyors csókot nyomva ajkaimra fordul meg és siet a kocsijához, mit én a kapunak dőlve, karba tett kézzel figyelek végig. Utálom, mikor elmegy. Nincs ennél rosszabb érzés, azonban kicsit vigasztal a tudat, hogy eddig mellettem volt, és ha minden jól megy, ma még láthatom.
A munka szörnyen magányos, és ilyenkor törnek rám a legrosszabb gondolatok. Időről időre felötlik bennem, hogy mi mégis merre haladunk? Mi lesz velünk később? Én megöröklöm a tanyát, Chanyeol már most sztár, amit kétlek, hogy fel akarna adni, meg nem is kérhetem rá, tehát miként lesz nekünk közös jövőnk? Meddig játsszuk ezt a találkozósdit? Hiba, ha többet szeretnék? Bűn, hogy nem érem már be csupán ennyivel? Hónapok óta semmit nem változott, időszakosan érünk rá mindketten, ami mindkét szakmában így is marad. És ha én már nem leszek, ki örökli meg a tanyát? Chanyeollal max örökbefogadhatunk, de az sem menne, elvégre a hírneve miatt sosem vállalná fel, illetve, még rengeteg év, míg folytathatja az éneklést, rappelést, táncolást, mi mellett megmarad utána az írás és komponálás, tehát lehet sosem szakadna ki abból a világból. Aggasztó és kilátástalan a helyzetünk…
