- Baekh - szól hozzám, máris mérföldekkel tisztább tekintettek pásztázva engem, de én nem reagálok. Nem igazán tudom, mi ekkor a helyes, így jobb ötlet nem lévén, figyelmen kívül hagyva őt térdelek fel és hajolok nemességére, éppen csak a makkját fogva ajkaim közé, hogy megízlelhessem.
Aggaszt, hogy sosem tudom, jó-e, amit csinálok, vagy csupán elviseli a bénázásom, pusztán mert szeret. Még abban sem vagyok biztos, komolyan szeret-e egyáltalán, mert valljuk be, nem sok szerethető tulajdonságom van, de ezt inkább már ráhagyom.
- Baekhyun - sóhajt, tenyerét a fenekemre simítva.
Balkaromra helyezve súlyom nagyját, jobb kezemmel rásegítek, fokozatosan erőteljesebb, elnyúltabb hangokat kicsalva Chan torkából, ám az sem elhanyagolható tényező, hogy közben ujjai egyre illetlenebb helyekre kalandoznak, ezzel zavarva a koncentrációmat. Nemrég keltem, még jócskán álmos vagyok, a mozgásom is lomha, őt azonban nem kifejezetten érdekli, tapogat, markolászik engem. Ezt egészen addig tűröm mindenféle reakció nélkül, míg rá nem talál félmerev tagomra, ez ugyanis kissé megrekeszt az igyekezetemben. Elhúzódok, arrébb mászok az alfelemmel, de ő minden alkalommal visszahúz, hogy folytathassa az én ingerlésemet. Ez még rendben is van, percek teltével sikerül úgy-ahogy figyelmen kívül hagyni, de az már mindennek a csúcsa, hogy még az alsómat is lerángatja rólam.
- Ya! - nézek rá hátra, a következő pillanatban viszont már mindkét kezemmel meg kell kapaszkodom, hogy ne boruljak fel, míg ő jobb lábamat átlendíti a mellkasa felett.
Már van némi sejtésem, mit is szeretne pontosan, ám addig nem válik biztossá, míg jobban be nem csúszik alám, és öleli át a csípőm, ezzel lejjebb húzva, hogy bekaphassa nemességem.
Egy halk sóhaj, s pulzusom szinte a plafont veri, de erőt véve magamon, mellkasomat alhasára eresztem, és megfogva merevedését, ott folytatom, ahol abbahagytam.
Ez tervnek mind szép és jó, csakhogy míg ő erőteljesen szívja, netán gyöngéden puszilgatja, nyalogatja legérzékenyebb részemet, hogy a csudába tudnék kellően az én dolgomra figyelni?!
A póz kényelmetlen, mindig helyezkedem, meg hamar is fáradok. Szeretném jól csinálni, szeretnék neki örömet okozni, ha már ennyit szenvedett velem mostanság, de közel sem megy olyan könnyen, mint azt hittem.
Teli szájjal nehezen kapok levegőt, a figyelmem osztott, túl sokszor meg kell állnom. Különös érzés ilyen közeli kapcsolatba kerülnöm Chan micsodájával, mert bár sokszor láttam már, a távolság mindig adott volt. Nem mintha bánnám, sőt… Csupán furcsa.
Chanyeol egyre inkább zihál, markolgatja, karmolja a csípőmet, ami azt jelzi, hogy közel a vég, így hát minden maradék erőmet összeszedve húzok még bele, hogy fél percben belül, figyelmeztetés nélkül a számba élvezzen.
Szörnyen kimerítő ez az egész, fájnak az arcizmaim, meg a karjaim, úgyhogy lefogom a tagját a combjához, hogy ne lógjon az arcomba, s az ölére hajtom a fejem, ám nem is ő lenne, ha nem éppen ezt a pillanatot választaná a megmozduláshoz. Egy könnyed mozdulattal passzíroz engem a matracba, majd lábaimat széttolva fekszik be közéjük, hogy ott folytassa az ügyködést, ahol abbahagyta. Immáron mérföldekkel könnyebb, nem kell miatta aggódnom, így alig néhány szívást követően átadom magam az élvezetnek.
- Baek - térdel föl, közben ajkait törölgetve.
- Hm? - biccentek felé, tudatva vele, miszerint figyelek, mondhatja.
- Szeretkeznél velem? - teszi fel nyíltan a kérdést, mitől szörnyen zavarba jövök, így csupán egy erőtlen bólintásra futja.
El tudom képzelni, milyen nehéz lehetett neki ez az utóbbi jónéhány nap, s az igazat megvallva, nekem is hiányzik már a kapcsolatunk azon része, csak én nem merem bevallani.
Chan a fiókhoz nyújtózva előveszi a sikosítót, s amint én összekapartam maradványaimat a paplanról, magára ránt egy heves csókra. Szinte észre sem veszem, de ujjai már illetéktelen helyen barangolnak, egykettőre nekilátva előkészítésemnek. Figyelmes, óvatos, törődő, ez azonban csak minimálisan képes enyhíteni a kezdeti fájdalmakon.
- Olyan elmondhatatlanul szerencsés vagyok - húzódik el, tekintetét íriszeimbe fúrva. - Enyém a világ leghelyesebb, legszebb, legügyesebb sráca - simít ki egy tincset szabad kezével a szememből. Nem tudom, erre mit mondhatnék, főleg egy ennyire kényes helyzetben, úgyhogy inkább csöndben maradok, zavartan a feje alatt lévő párnát vizslatva. - Tudom, hogy nem hiszel nekem, de ez nem változtat a tényeken - búgja közénk, egy lágy puszit hintve az arcomra. - Imádom a lényed minden porcikáját - társítja váratlanul a harmadik ujját, mitől fájdalmasan felnyögök, de ő ezt csókba fojtva ölel át engem.
Hogy vagyok képes őt pillanatról pillanatra jobban szeretni? Hiszen ez az érték eddig is a lehetetlen fölött volt, én naiv meg mindig elhiszem, hogy ennél nincs feljebb.
Amint kellően tágnak érez engem, egy utolsó puszit követően elereszt, ám nem mozdul, kizárólag, míg bekeni magát.
- Gyere - fogja meg nemességét, hogy én… nem. Nem akarok beleülni úgy, hogy ő végig mindent tökéletesen lát! Ohh, jézus…
- Mmm - húzom el a szám, kérlelően nézve őrá.
- Nincsen semmi baj - mosolyodik el. - Úgy csinálod, ahogy neked kényelmes.
Nem tudom, melyik a cikibb; ellenkezni a helyzet ellen, vagy megtenni, amit vár, én mégis a második lehetőséget választom, s hátrébb araszolva veszem át tagjának a tartását, hogy szép lassan és óvatosan ráereszkedjek.
- Nem kell sietni, jó? - fog mindkét kezével a fenekemre, talán, hogy megelőzzön egy, a múltkorihoz hasonló akciót, ami igazából a terveim közt szerepelt.
Ahogy Chan tövig ér bennem, tanácstalanná válok. Egyértelműen nekem kell mozdulnom, de mégis hogyan?
Chanyeol türelmesen vár, közben jó alaposan megnézve engem, ami, mit ne mondjak, mélységesen zavarbaejtő. Már eleve azt utálom, hogy látja az arcom, nem még a többi részem…
- Ha nem szeretnéd, nem kell - simogatja türelmesen a combomat, én azonban újfent kerülve a választ, lassan felemelkedem, majd vissza le, ezzel egy szaggatott sóhajt kicsalva Chanból.
Félretéve minden megmaradt, illetve, nem lévő büszkeségemet kezdek mozgásba, keresve azt a pózt, azt a tempót, amivel neki a legjobbat nyújthatom, s amit biztonságosan tartani tudok. Még mindig fáj az egész oldalam, ráadásul a sós verejték marja a sebeimet, ám figyelve az arkifejezésemre igyekszem leplezni.
Tenyereimmel mellkasán megtámaszkodva kerülöm a szemkontaktust, próbálván nem elképzelni azt, hogy ő vajon hogyan láthat engem.
Talán öt perc is eltelik, mikor kezdem érezni a véget, hogy nem fogom már sokáig bírni, fáradok. Chanyeol mintha csak észrevette volna ezt, erősen a csípőmre markol, s lábait óvatosan maga alá húzva, feltérdel, majd engem fogva dönt hátra, közben puszit nyomva a homlokomra. A szemeibe egy világ költözött, szinte látom a rengeteg mondandóját.
A máskor kisfiús arca most vadítóan helyes, ahogy nedves, fekete tincsei a homlokára tapadnak, s tekintetében a vágy ül.
Bár tudná, mennyire nagyon szeretem őt…
Finoman mozgásba kezd, egészen lehajolva hozzám, mi által minden szusszanása az ajkaimra csapódik. Kétoldalt a felsőjébe markolva bújok a nyakába, majd ahogy váratlanul eltalál bennem valamit, fejemet a matracba nyomva karolom át a nyakát és szorítom magamhoz. Hallom, érzem, hogy élvezi a helyzetem, ám már egyáltalán nem tud foglalkoztatni semmi, elvette az eszemet. A trikóját tépkedve kapkodom a levegőt, minél többet és többet akarva belőle.
Talán csak Yixing van itthon, talán más is, de egy biztos; nem irigylem őket. Jó, Yixing szobája van a legmesszebb, így talán akad némi nyugta így hajnalban, annak ellenére is, hogy Channal szinte hangversenyt, sőt, sokkal inkább hangossági versenyt csinálunk, ellenben Minseok pont mellettünk van. Az, hogy én nem hallottam senkit hazajönni, nem jelent semmit. Nem is igazán érdekel…
- El kéne menni letusolni - nyűglődök erőtlenül.
- Kizárt - fekszik el kényelmesen, jelét sem mutatva, miszerint reggelig ki lehet onnan robbantani.
- Jó, én attól még megyek - szedem össze magam, hogy elinduljak kifelé.
- Itt ne hagyj! - kapja fel a fejét riadtan. - Várj meg, én is megyek~
A határidő szűkös, Chanyeol meg csak azt hajtogatja, hogy nem kell ehhez komolyabb felkészülés, hiszen rám kíváncsiak, adjam önmagam. Jondgae felvetette a stúdió lehetőségét, ami fogalmam sincs, mit takar, ám ezt is hamar kizárta, így maradt a napi gyakorlás, amit bővíteni tudtam, ahogy lejárt a szünetük. Nehezen hangolódom össze a gitárral, mert nem igazán értem és tudom követni a dallamát, ez azonban a napok múltával változik. Nem gondolom, hogy jó lennék, elvégre érzékem sincs hozzá, de majd úgyis kiderül.
Az utolsó este éppen leugornék a konyhába valami inniért, mikor meghallom, hogy odabent rólam van szó, így az ajtó előtt megtorpanva fülelek. Csúnya dolog, de engem minden érdekel, főleg, ha én vagyok a téma.
- Nem hiszem - sejlik fel Sehun érces hangja.
- Mert mégis mi jó lenne abban Chanyeolnak, hogy beállítja őt szolgasorba? Embertelen, amit néha elvárnak tőlünk. Én spec egyáltalán nem gondolom úgy, hogy kibírná ez az apró, törékeny fiú a tizenöt órás próbákat, a heti nyolc-tíz óra alvást, vagy az állandó hajtást - mondja kissé dühödten Jongin.
Annyi szent, hogy nem ismer engem, bár ötletem sincs, mit lehet tizenöt órában próbálni. Mindenbizonnyal erős túlzások vannak itt.
- Kicsit, mintha utálná őt - jegyzi meg a többieknél halkabban Yixing.
- Azért, akit utálsz, nem szervezed be magad mellé nulla-huszonnégyre - szól ellen Kyungsoo, és lássuk be, igaza van.
- Szerintem akkor is túlzás. Nincsen semmi bajom a sráccal, de látta már valaki? Meg fog törni… - tart ki a véleménye mellett Jongin.
- Jól van, srácok - hallom meg Minseokot. Azt hittem, ő fent van… - Ez csakis Chanyeolra, meg Baekhyunra tartozik. Nem ismerjük elég jól, hogy el tudjuk dönteni, te meg főleg nem, Jongin. Ha meg ennyire érdekel titeket, menjetek oda és kérdezzétek meg tőlük. Az a törékeny srác sokkal erősebb, mint hinnétek…
Egy szemhunyásnyit nem aludtam az éjszaka, ami nem feltétlen segít rá nekem a mai nap kimenetelére. A csapat fele nem hisz bennem, a másik fele meg vakon bízik. És én? Én tudom, hogy úgyis elbukom, mint általában mindent, így csak sajnálom azokat, akik hisznek bennem.
- Nehéz, nehéz… - simogatja Luhan az állát, miközben ő és Chanyeol velem szemben állva mustrálnak engem.
- Levetkőzzek pucérra, hogy könnyebb legyen? - vetem fel a feszültség oldása érdekében.
- Igen!
- Nem! - ellenkezik Chan, csúnya pillantásokat vetve Lura.
- Tessék, Baek - lép be Minseok, s nyújt át nekem egy világos, hosszúujjú felsőt, valamint egy egyszerű farmert.
- Köszönöm - fogadom el, örülve, hogy vége ennek a szenvedésnek. Komolyan, már fél órája bámultak, hogy eldöntsék, mit adjanak rám. Kész agyrém.
- És a hajával mit kezdjünk? - túr tincseim közé Lulu, jó alaposan megtépve azt.
- Ya! - lépek hátrébb, megmenekülve tőle.
- Ha középről előre fésülitek, meg megigazítjátok, bőven elég.
- Mi lenne, ha befestenénk lilára?
- Mi lenne, ha lenyírnánk kopaszra?
- Mi lenne, ha kimennétek inkább, és egyedül hagynátok hyunggal?
- Mert? Mit akarsz te vele? - villant rám féltékeny szemeket Chan.
- Titok…
- Akkor nem.
- Egyébként meg, csak át akarok öltözni. Komolyan menjetek ki.
- Mert hyung nem zavar, mi?
- Hát, ő nem bámul, mint ti.
- Már megbocsáss, de mi már láttunk meztelenül is - jegyzi meg Luhan. - Ne most állj neki szégyellősködni, inkább vetkőzz!
- Ő… jó… Kimegyek pisilni - sétálok be inkább a fürdőbe, hogy ott hajthassam végre ezt a végtelenül bonyolult procedúrát.
- Nehéz, mi? - tér be Chanyeol, megértő pillantásokat vetve felém. - De ne izgulj, nem lesz semmi baj - ölel át, majd lesegíti rólam a pólómat.
- Mi van, ha elbukok?
- Nem fogsz.
- Elrontok valamit, elfelejtem a szöveget, megakadok, bármi?
- Először mindenki izgul, de ez így természetes.
- Végem van - sóhajtok fel lemondóan.
- Buta vagy - puszil meg, s segít átöltözni, hogy aztán a hajamat birizgálhassa.
A kocsiban végig kifelé bámulva tervezgetem a jövőmet arra az esetre, ha netán nem felelnék meg. Illetve, tervezgetném, ha Luhan és Sehun nem lennének olyan hangosak hátul. Olyan hangon énekelnek, mint akiknek húzzák a farkukat, ezzel csöppet sem segítve a helyzetemen.
- Látod, Hunniet is felvették, pedig nem tud énekelni. - Kedves a párjával…
- Igaz - helyes az említett.
- Meg rappelni sem.
- Ig… Hé!
- És még sokszor bunkó is - kontráz rá vigyorogva Chanyeol.
- Te inkább az utat nézd, és le lehet szállni rólam!
Az eddig is túlontúl nagynak tűnő épület immár mérföldekkel magasabbnak tűnik, azonban nem kapok időt az alapos megszemlélésére, Luhan könnyűszerrel belök az ajtón. Nem megyünk magasra, mégcsak messze sem, de számomra rengetegnek hat a teremig vezető idő, ahol már rendesen görcsöl a gyomrom.
- Nem lesz semmi baj - szorít még rá utoljára a kezemre Chan, mielőtt belépnénk.
- Mi itt leszünk.
- Sok sikert, Baci hyung.
Odabent tizenegy ember foglalt helyet a fal mellett felsorakoztatott székeken, velük szemben pedig egy kis emelkedőn további két szék, előtte mikrofon, mellette ötletem sincs, mi. Lever a víz, nehezen kapok levegőt, a bemutatkozáson csak makogok. Biztos erre a pályára születtem? Egyáltalán nem tűnik nehéznek, amit a srácok csinálnak, ám mikor ez mindennek a tétje, az elbukás sokkal valószínűbbnek tűnik.
Ahogy leülünk, Chanyeol odaadja a fejhallgatómat, beállítja a mikrofonomat, majd nekilát a sajátja elrendezésének is, hogy jó szögben legyen a gitárhoz. Egy kamera van közvetlen előttünk, ha nem lenne elég, hogy rengeteg idegen nézi minden ügyetlen mozdulatomat.
Egy papírt kapok, rajta a szöveggel, ami ugyan segít kicsit oldani a feszültségem, de ahogy felcsendül a fülemben a dallam, újra elfog a pánik. Szemeimet szorosan a sorokon futtatva kezdek bele az éneklésbe, igyekezvén minden hangot a helyére tenni, mellette pedig Chanyeolra figyelni, aki sokkal inkább igazodik hozzám, mint én hozzá.
Időbe telik ugyan, de sikerül kizárnom a külvilágot. Hol a lapot nézve, hol csukott szemmel, de magamhoz képest egész jót produkálok. Valójában nem is én rontok, hanem Chan, bár azon hamar túllendülünk, a végéig pedig kibírom már komolyabb bakik nélkül.
Mindenki kérdésekkel bombáz, és a kapcsolatom pontos megnevezésén kívül mindenre tudok igaz választ adni, hogy aztán haza indulhassunk, három istentelenül hosszú napra, míg kiértékelik a produkciómat, na meg engem. Sosem lesz már vége ennek a feszengésnek…
