32. Munka

Tusolás után halkan bekopogok Sehun szobájába, mert minden bizonnyal Luhan itt is vele van, ha már hozzánk is áthozta, majd amint választ kapok, lassan benyitok. Az ágyon felkelve, törökülésből fordul felém mindkét alak, kíváncsi tekintetüket zavaróan végigfuttatva még kissé nyirkos testemen. Most Chan tusol, pedig mehettünk volna egyszerre is, de abból minden lett volna, csak mosakodás nem, én viszont el akartam csípni Luhant, még mielőtt lefeküdne.

- Lu, beszélhetnénk? - kérdem már-már annyira halkan, hogy talán ő nem is hallotta, azonban reakciója hamar elárulja, hogy bizony, mégis.

- Mondd csak… - dől hátra egy kupac párnára.

- Mármint, négyszemközt.

- Mert miről szeretnél? Munka, vagy magánélet? Nem mintha bármelyikben is meg tudnál lepni minket, tehát lényegtelen, mondjad bátran.

- De így nem megy - toporgok egyhelyben. Nem tudhatom, hogy Lu mesélt Sehunnak bármit is, tud-e a szexuális beállítottságáról és hasonlók…

- Így jobb? - ragad meg egy párnát és a csendesen figyelő maknae arca elé emeli. Furcsa, hogy ez a srác mindig mindent eltűr, viszont ezzel csöppet sem segített.

- Sokkal - sóhajtok fel. - Oké, te akartad… Tehát, te most… - gondolkodok el a megfelelő szón, amivel nem leplezem le azonnal. - Szerelmes vagy?

- Woh, mégis megtudtál - nevet fel, ezzel egyetemben leengedve a párnát is. - Miért érdekel?

- Kérdésre kérdéssel? Nem vagy te egy kicsit gonosz?

- Sosem állítottam az ellenkezőjét…

- Nem fogsz egyenesen válaszolni, igaz? - rogyok kissé előre, lassan feladva ennek a bolondnak a faggatását.

- Mi számít egyenesnek? - vigyorodik el, ezzel teljesen megdöntve kitartásomat.

- Jó, majd később újra megpróbálom - fordulok meg, készen állva elhagyni a szobát. - További kellemes estét, és elnézést a zavarásért - csukom rájuk az ajtót, ezzel nemhogy okosabban, de letörtebben túlélve ezt a kellemes csevegést legjobb barátommal, kit jelenleg egyre távolabb érzek magamtól.

- Baek baba miért lógatja az orrát? - pillant le rám az ágy mellett, egy szál bokszerben álló, a sötétben épp a haját törölgető Chanyeol.

- Baek baba a falra mászik Luhan bácsitól.

- Na, mesélj, mi történt? - lép zavarodott mivoltom elé, hogy derekamat megfogva, magához tudjon húzni. Imádom a tiszta, még nedves Chant ölelgetni.

- Semmi, csak túl komolytalan…

- Ezt eddig is tudtuk - puszil tincseim közé, s ledobva a teljesen átnedvesedett anyagot, elhátrál velem az ágyig, hova leülve, egyszerűen csak beránt a helyemre. - Alszunk egyet, úgyis gondolom korán kelünk, aztán majd együtt elkapjuk hyung grabancát.

- Én kelek korán, neked nem kell - húzom fel a takarót.

- Itt akarnál hagyni? És, mégis, hogy mennél haza? - mereszt rám nagy szemeket, mi a beszűrődő kevés fény ellenére is tökéletesen kivehető a sötétben.

- Busszal?

- Az épületből nem találnál ki, nemhogy az állomásig - karol át, már számítva kiakadásomra. De most nem lesz…

- Az mondjuk, lehet, de attól még pihenj csak.

- Meg akarnál vonni magadtól?

- Nem szeretném, ha a szünetedben is dolgoznál.

- Nekem nem munka, amit melletted csinálhatok - suttog, a lehető legközelebb kerülve hozzám.

- De-

- Nincs de, alszunk. Jóéjt - nyomja ajkait az enyémekre, valószínűleg, egy lenge pusziért, de ahogy húzódna el, követve kérek többet, mit készségesen meg is ad, nyelvét átdugva a számba. Tenyere a tarkómra csúszva biztosítja közelségemről, s egyre hevesebbre véve csókunkat, jól érezhetően mindkettőnkben felkeltett valamit, mégsem lépjük át ezt a szintet. Még tisztán él bennem az emlék, mikor nem is oly’ rég, pont itt történt meg, mit szívesen ismételnék is, de tudjuk, hogy jelen esetben nem lenne ésszerű döntés. Elválva tőlem húz mellkasára, miben hevesen dörömbölő szívének dobbanásait számlálva nyom el hamar az álom.

Reggel az ébresztőre kelve kutatom hevesen telefonomat, hogy minél előbb kinyomva azt, csendesen kiosonhassak a fürdőbe arcot mosni, és terv szerint ugyanilyen nesztelenül el is hagyhassam az épületet, még véletlen sem keltve fel ezzel Chanyeolt.

A csap fölé hajolva, picikét megnyitom a hideg vizet, hogy tenyerem alátartva tudjam magamra fröcskölni, ám mielőtt ez megtörténhetve, valami a fenekemnek nyomva szorít a hideg mosdóhoz.

- Ya! - egyenesedek fel, ezzel totálisan a koboldhoz préselődve, ki épp fölöttem turkál a kis szekrényben.

- Bocsi - puszil fejemre, majd letéve a csap mellé egy borotvát, némi habot nyom a kezébe és nekiáll elegyengetni az arcán. - Gyors leszek - lép arrébb, ezzel több helyet adva nekem.

- Minek borotválkozol meg, ha csak hozzánk megyünk, ahol rajtam kívül max anyáék látnak?

- Nem szeretnék idősebbnek kinézni nálad - tartja tekintetét tükörbeli önmagán.

- Én is szőrös vagyok, meg mindig fiatalabbnak néznek, tehát mindegy.

- Akkor - pillant le rám, és még mielőtt reagálhatnék, két tenyerét orcáimra nyomja, ezzel összehabozva engem is. - Várj még - nyom újabb adagot, hogy több cucc lehessen rajtam annál, mint amit én ma egyáltalán terveztem.

- Ne~ - nyűglődöm, de ez egyáltalán nem hatja meg. Kék színű borotváját a kezébe véve határozottan az államra fog, és lehajolva hozzám, alaposan szemügyre vesz, mielőtt elkezdené szőrtelenítésemet.

- Szeretnél paraszt bajuszt? - nyomja finoman bőrömre fent a pajeszomnál.

- Hogy olyan legyek, mint apa? Nem - folytok el egy nevetést, mielőtt megcsúszna a keze.

- És kecskeszakállat? - kocogtatja le a mosdó szélén, majd a víz alá tartva, folytatja tovább.

- Nem igazán.

- Akkor mindkettőt kapsz - vigyorodik el, mitől inkább tűnik egy éheztetett Télapónak, mint bármiféle idolnak.

- Tudtam, hogy számíthatok rád…

Bő tíz perc alatt végzett velem és plusz negyed óra volt saját maga rendbetétele, mit végig kíváncsian figyeltem, mert egyre inkább kezd érdekelni minden, ami Chanyeol. Számomra megfejthetetlen ez a srác, de talán ez vonz benne a leginkább, rengeteg jó tulajdonsága mellett.

A kocsiban szokásosan végigaludtam az utat, de még azt is, mikor beugrott a boltba valami reggeliért. Talán ennek köszönhető, hogy hazaérve az eddigieknél is nyűgösebben fogadok mindent, kezdve azzal, hogy neki kell állni dolgozni, elvégre ez volt a feltétele, hogy kimaradhassak tegnap.

- Mit fogunk csinálni? - ugrál mellém, miközben a munkásnadrágját rángatja felfelé.

- Silózunk - cserélek pólót egy fintor kíséretében.

- Az mi?

- Amelyik nagy gép motorját javítottuk tegnap, az a silózó. Összeszecskázza a kukoricát, ami a csövén keresztül rögtön a pótkocsiba kerül, és pont ezért két emberes munka.

- Recskázik a traktor? - mered rám színészi elképedéssel, azonban szája szegletében bujkáló mosolya hamar elárulja.

- Ya, ne perverzkedj, vagy nem mondok inkább semmit!

- Jó, jó, bocsánat. Tehát… mire jó ez?

Azt gondoltam, hogy ez bőven kielégíti majd kíváncsiságát, de mindig meg tud lepni, hogy őt ténylegesen érdekli az, amit csinálok.

- A feldolgozott kukoricát egy neki szánt helyre tömörítjük, ami által lényegében rohadni kezd, aztán megsózzuk és hagyjuk dolgozni a természetet, hogy a tartósított növényt télen is tudják enni az állatok.

- Ohh, értem… És mi az én feladatom? - indul meg kifelé, hogy felvehesse a bakancsát. Már jócskán kezd hideg lenni, a hőmérséklet napról napra alacsonyabb, ami lényegesen sürgeti a munkánkat.

- Mellettem fogsz menni a traktorral pont olyan sebességben, mint én. Arra teszem fel a pótkocsit, amit a múltkor vezettél, hogy könnyebb legyen - ülök le én is egy székre, hogy felaggathassam lábbelimet.

- Elbírok én mindennel.

- Azt nem kétlem…

Ugyan még csak fél kilenc, de mi már lefelé ballagunk a kertbe, hogy az ott álló piros traktorban helyet foglalva átadhassam Channak az irányítást, ha már úgyis ő fogja vezetni. Arról még véletlen sincs szó, hogy piszok helyes, ahogy koncentrál mindenre, mit ilyenkor büntetlenül ki is élvezhetek.

- Ma te állsz rá, én meg teszem fel, hogy azt is megtanuld, mert silózás közben fontos lesz a távolság tartása.

- Na, ez ki van zárva! - állna már fel, de sajnos csak az én oldalamon tudna kimászni, hol jelenleg épp terpeszkedem.

- Nincs. Ha nem bíznék benned, nem vállalnám az esetleges halálomat - vigyorgok kétségbeesett kifejezésén.

- Pont ez a baj! Hízelgő a bizalmad, de nem szeretném…

- Nyeld le, és ess neki - ugrok ki mellőle, hogy a pótkocsi elé állva navigálhassam. Valójában teljesen feleslegesen aggódott, mert hibátlanul vezet, amit most is bizonyított, meg tényleg szeretném, ha mindent megtanulna.

- Ügyes voltam? - néz rám vidáman, ahogy elhaladok a traktor mellett.

- Ügyes.

- Akkor kapok egy puszit? - hajol kifelé, de én meg sem állva megyek tovább a silózóhoz.

- Nem.

Beindítva a gépet, a vezetésemmel csakhamar fel is érkezünk az érintett kukoricatáblára, minek legszélében megvárom, hogy Chan rendesen mellém helyezkedhessen, aztán már indulunk is.

Luval könnyebb dolgozni minden téren, mert így sokkal több dologra kell figyelnem, de Chanyeollal mégis élvezetesebb, hiszen őt én taníthatom be, na meg, ugye, teljesen más kettejük szerepe az életemben.

Mikor Luhanék ideköltöztek, ő egyáltalán nem tudott semmit vezetni, ami érthető, hisz előtte teljesen más munkájuk volt a szüleinek is. Kínába éltek, amikor itt elkezdték a készülődéseket és felvásárolva pár környékbeli földet, már a kész gazdaságba jöttek. Lunak tulajdonképpen nem kellett volna dolgoznia, de eleinte vásárlóink voltak és úgy találkoztunk először, hogy mikor ők búzát jöttek venni, én akkor vontattam be az utcán a trágyázót, mi rögtön fel is keltette az akkor még fiatal srác érdeklődését. Igaz, hogy szinte semmit nem értettünk egymás beszédéből, de onnantól rendszer vendég lett nálunk és szép lassan mindenre megtanítottam, amit otthon, a modernebb gépeiken tökéletesített.

Sok balesetünk volt együtt, és még több hülyeséget elkövettünk, de bármennyire is volt rossz akkor, hiányoznak azok az idők. Gyerekként, kevesebb bajjal és elvárással.

Channal szépen haladunk. A tekintete vagy a csövön, vagy az úton, de legtöbbször inkább rajtam van, ez biztosítva töretlen figyelméről, mit ki is használok egy alkalommal. Füttyentve jelzek neki és kezemet felemelve állíttatom meg vele a traktort. Elfordítva a kulcsot, lemászok a gépből, mit ő is követ, még nem tudva, hogy feleslegesen.

- Mit csinálsz? - követ a silózó első kerekéig, mihez fordulva húzom le a sliccem, hogy könnyíthessek magamon.

- Pisilek - válaszolok könnyedén, s kiszabadítva magam, már engednék is a szorításnak, ha nem zavarna meg benne.

- Segítek - lép szorosan mögém és karjaim alatt átnyúlva, elhúzza tagomat fogó ujjaimat, hogy sajátjaival válthassa fel.

- Így nem fog menni - ismerem be lesütött szemekkel, ugyanis nem kicsit zavarbaejtő ez a helyzet.

- Csak lazulj el - csókol a vállamra, közben nekem feszítve magát, ezzel tudtomra adva izgalmi állapotát.

- Chan - húzom előrébb a derekam, hogy ne tudja folytatni. Hirtelen már nem is igazán érzek késztetést a pisilésre.

- Mi a baj? - kérdi ártatlan hangnemben, most viszont tényleg nem tudom eldönteni, hogy szórakozik-e, vagy komolyan gondolja. - Hoppá - mosolyodik el egyre növekvő nemességemet látván.

- Nem hoppá, dolgozunk, engedj el - böködöm meg kicsit a könyökömmel, ezzel hátrálásra ösztökélve, mit természetesen nem tesz meg.

- Attól függ, mit veszünk munkának - nyal a fülembe, ezzel egyszerre borzongást és némi élvezetet kiváltva belőlem.

- Chanyeol - teszek egy utolsó kísérletet, lényegében ezzel már csak magamat győzködve, hogy szerezzek elég erőt ennek beszüntetésére, mégsem tudok ellene cselekedni. Ahogy csuklója mozdul, kiszáradt torkomba szívva egy jókora adag poros levegőt, reszketeg sóhajjal engedem szabadjára, az akartnál jóval hangosabban megszabadulva tőle.

A kiszolgáltatottság érzete mellette teljesen elkerül, hisz tudom, ha komolyan le akarnám állítani, azonnal teljesítené kérésemet.

Ajkaimat résnyire nyitva zihálok, próbálva elnyelni a hangom, miben ő egyáltalán nem tűnik segítségnek.

- Olyan szép vagy -  puszil nyakhajlatomba, ezzel fokozatosan lassan ledöntve gyenge alapokon álló váram ingatag falait. - Gyönyörű a tested minden egyes apró részlete is, de ami a kedvencem, azok a szemeid - búgja a szokottnál is mélyebb hangon.

- Ne mondd ezt - támaszkodom meg a gumin, hogy tartani tudjam magam.

- Pedig így van - vándorol tovább nyakamon. - És finom is - mélyeszti óvatosan bőrömbe fogait, mire óvatlanul felnyögök. - Hadd halljam - ismétli meg iménti tettét, fokozatosan egyre több nyomot hagyva rajtam. A testem úgy reagál minden egyes érintésére, mintha időtlen idők óta csak erre vágytam volna, mi az ő figyelmét sem kerül el.

- Nem - szűröm dacosan összezárt állkapoccsal, minden maradék lélekjelenlétemet hangom szabályozásába fektetve.

- Miért?

- Csak - fogok határozottan kezére, ezzel megfékezve tagom további ingerlését és megfordulva a karjaiban, felnyúlva magamhoz ölelem. Két oldalról a gépek takarnak minket, balról a kiserdő ad teljes fedettséget, jobbra pedig a magas kukorica biztosít rejteket.

- Ez aztán a válasz - nyúl nadrágomhoz, minek tetejét megragadva, bokszeremmel együtt kezdi lefelé húzni.

- Mit csinálsz? - engedem el.

- Semmit - csókol vágytól lüktető makkomra, és rájővén, hogy a bakacsomtól ugyan nem fog tudni véglegesen megszabadítani tőlük, így azt kikötve húzza le alsó ruházatommal együtt.

- Bárki megláthat - kezdek aggodalmaskodni, mikor újra kiegyenesedve hagyja, hogy megint átöleljem.

- Az csak fokozza az izgalmakat - mosolyog pimaszul, de hamar leesik neki, hogy számomra azért annyira nem vicces a helyzet, mert hiába tudom, hogy nincs sok esély apám ittlétére, ebben sosem lehetünk száz százalékosan biztosak. - Senki nem fog - nyúl combjaim alá, majd amint felkap, szorosan köré fonom karjaim és lábaim, merthogy csupán egy kézzel tart. Hiába van alapjáraton hideg már idekint, jelenleg nagyon is forrónak érzem a légkört. Jobbján középső és mutatóujját benyálazva, fenekemre vándorol, de még mielőtt bármit is csinálna, ajkait enyémekre tapasztva invitál egy, az előbbinél követelődzőbb csókba, ezzel részben elfojtva fájdalmas szűkölésemet, ahogy a múltkorinál hirtelenebb és óvatlanabb mozdulattal belém vezeti első ujját. - Ne haragudj - szusszan két cuppanás között, s súlyomat tartó karjával feljebb tornázva testem, lassan mozgatni kezdi a kezét. Minden rezdülésemre reagálva igyekszik a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozni, miközben második ujját is társítva folytatja tágításomat. Szorosan ölelve nyakát markolászom hátul a pólóját, ezzel némileg levezetve a fájdalmat. Kicsit érzem, hogy remeg, de ez semmi ahhoz képest, hogy már percek óta tart engem.

- Chanh - bújok a nyakába, mihelyst levegőhöz hagy jutni.

- Feljebb tudsz mászni? - segít rá, s én teljesítve kérését, kitartóan kapaszkodom, míg ő kiszabadítja tagját. Átnyúlva a vállam felett próbál saját szájáig érni, de csakhamar megelégelve a sikertelen próbálkozást, felém tartja a tenyerét.

- Mit csináljak? - nézek rá értetlenül.

- Köpj bele.

- Eww, nem~

- Baek, kérlek - puszil pulcsival fedett kulcscsontomra. - Neked akarok jót.

Kissé vonakodva ugyan, de teljesítve kérését, továbbra is úgy csimpaszkodok, mint kismajom az anyján, ezzel megint előhozva a mamamajom dolgot. Némileg feszengve várom a továbbiakat, hisz hiába vagyok tisztában óvó szándékaival, a fájdalom mindenképp elkerülhetetlen.

Észrevéve a hangulatomban végbemenő változást, már elfehéredett ujjaimat lefeszegetve magáról, derekamat átkarolva veszi át súlyom jelentős részét, szép lassan lejjebb egyengetve engem, míg bejáratomhoz nem feszül nemességének csúcsa. Türelmetlen mozdulataiból süt a fáradtság, elvégre nem lehet egyszerű az én hatvan kilómat megtartani, ennek ellenére mégis vár, hogy lássa rajtam, készenállok-e.

- Nincs baj - nyomulok lefelé, azonnal félig engedve Chanyeolt, mi bár nem volt a legjobb ötlet, mérföldekkel elviselhetőbb, mint múltkor volt.

- Yah, ezt ne - markol farpofáimba, ezzel átvéve a haladás fölötti irányítást. Tény, hogy még sosem kezdeményeztem szinte semmit, és most is rendesen félek, de az elmémet borító ködfátyol megkönnyítve dolgomat enged Chan nyakára hajolni és apró, ügyetlen puszikat hintve rá igyekszem számára is némi jót okozni. - Ahh, Baekkieh~ - sóhajt hosszasan, révületében feljebb lökve csípőjét. Felbátorodva sikeremen, tovább barangolok, miközben ő már nem bírva türtőztetni magát ereszt teljesen tagjára, ezzel egy fájdalmasabb nyögést kicsalva ajkaim közül. Meghallva engem, rögtön megáll, de mivel én nem hagyom abba, csupán pár pillanatig vár, aztán megtartva engem, folytatja a mozgást.

Néhány percig szenvedve a pózzal, ami lényegében egyikünknek sem kényelmes, a silózó hátsó, nagyjából fele ilyen magas kerekéhez visz, hogy félig-meddig rádöntve engem megszabadulhasson terhem javától, és egyben nagyobb teret biztosítson magának. Kezeimmel derekam mellett, a gumi bordáin megtámaszkodok, ám lábaim még mindig ugyanolyan szorosan fonódnak Chanyeol dereka köré, mint eddig.

Eltalálva érzékeny pontomat, immár célirányosan mozog, olykor gyorsan körbepillantva, hogy tényleg nincs-e senki a közelben.

- Chaaan - nyújtogatom felé a nyakam, a kereket azonban nem merem elengedni, mert akkor egész egyszerűen hátra borulnék.

- Mih a bhaj? - hajol közelebb és homlokát az enyémnek vetve réved hatalmas pupillákkal a szemembe. Tudatni vágyom szeretetem felől, de félek, hogy jelen esetben úgy jönne le, hogy csupán a szex miatt mondom, ezért inkább csak szájára puszilva kérek csókot tőle, mit azonnal meg is ad. Lábhajlatomra markolva fokozza tempóját a végsőkig, egyre jobban hallatva általam úgy imádott hangját, ezzel az élvezet peremére sodorva. Éppen csak pár centire válunk el, hogy egymás nevének ismételgetése közben léphessük át egyszerre a gyönyör kapuját. Pechemre nekem sikerült egy adagot a sötétkék pulcsimra is juttatnom, míg Chanyeol időben kihúzódva áldotta meg a silózó kerekét, ezért mielőtt még a hátamat is összecseszem vele, óvatosan leemel róla, és nadrágom keresésére indul, ugyanis csak abban van zsepi, addig meg nem tudja magát eltenni sem. Megtalálva az elkóborolt ruhadarabot, mindent összeszed, hogy odahozhassa nekem, majd egy gyors tisztogatás után, valaminek újfent a nyomába ered.

- Hoztál ki vizet? - futtatja végig tekintetét öltözködő mivoltomon, és meg mernék rá esküdni, hogy ártatlan mosolya mögött valami igazán perverz gondolat lapul.

- A pedálok mellett - mutatok fel, egyszerűen csak seggre ülve a földön, mit így utólag eléggé bánok már.

- Nem kéne ott tartanod - mászik fel a létrán, hogy kivéve azt, visszasétáljon hozzám. - Veszélyes - tekeri le a kupakját, majd meglepetésemre ahelyett, hogy inna, a gumit kezdi locsolni. Kuncogva figyelem, ahogy próbálva nem hozzáérni igyekszik lemosni saját nyomát, mire közel sem reagál olyan könnyeden, mint az előbb.

- Mi olyan vicces? - húzza meg az üveg tartalmát, nagyjából végezve a dologgal.

- Semmi, semmi. Állíts fel - nyújtom fölfelé a karjaimat.

- Szeretnéd - villant rám egy pimasz vigyort és elsétálva mellettem, visszateszi a vizet a silózóba.

- Chanyeoooooool - vonyítok, ezzel alig fél percen belül elérve célomat. - Viszont, még mindig pisilnem kell - eresztem el hatalmas mancsait és már azzal sem bajlódva, hogy a géphez menjek, újfent előveszem magam.

- Segítek - ugrik mellém boldogan, de én el is húzódok.

- Ilyen segítség nem kell több, vagy sosem fogunk végezni a munkával.

- De én szeretnék~. Ígérem, most jó leszek - mereszt rám kiskutyaszemeket, mikre még rátesznek nyirkosan belelógó tincsei.

- Nem - fordítok neki hátat.

- Baeeeeek - áll elém, ezzel potenciális célponttá téve magát.

- Azt akarod, hogy lehugyozzalak?

- Ha már nem engeded, hogy tartsam - szipog kettőt, a lehető legmegtörtebben előre görnyedve.

- Ez nem akkora, mint a tiéd, hogy tartani kelljen! - csúszik ki a számon, ezzel alá is írva végrendeletemet.

- Tehát azt mondod, az enyém nagy?

- Hagyjál már, légyszi, pisilni…

- Nem!

- Ajj, öcsém, fogjad, de aztán haladjunk! - engedem el, mire ő mögém lépve tartja meg nagyon óvatosan tagomat, s nekem már annyira kell, hogy jelenleg ez sem tud megakadályozni benne. - Remélem, örülsz - veszem át tőle, hogy lecsöpögtetve, elpakolhassam és visszaindulhassak a helyemre.

- De még mennyire - vigyorog ezerrel, majd felmászva a traktorba, hiába van tekintete már a tájon, vagy valami nagyon vicceset lát, vagy az előbbinek örül annyira, hogy most nevetni kelljen rajta. Néha kikészít, arról nem is beszélve, hogy miatta nem a legkellemesebb óráimra számíthatok, mik a tábla teljes feldolgozásának végéig várnak rám…

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts