26. Túllépni

- Fáradtnak tűnsz - nézek fel rá hátra, ahogy épp kifelé tol a liftből, de ezt egy vállrándítással elintézve benyit a lakásba.

- Megjöttünk - kiabál, mondjuk, nem kell messzire mennünk, hogy megtaláljuk az első embert, aki történetesen a szőke srác, kiterülve az előszoba szőnyegén. - Csak lépd át - teszi meg a műveletet, hogy bemenjen a nappaliba, ahol Minseok hyung a kanapén van kiterülve, Yixing hyung pedig a fotelben alszik. Nagy bulinak ígérkezik…

- Tehát, kemény napotok volt - mosolyodom el, azonban a konyhában uralkodó káosz már kevésbé mulatságos.

- Kicsit - ismeri be, alaposabban megnézve az asztalra borult Jongdaet, akiről még az is kétséges, hogy lélegzik egyáltalán. Már épp szóra nyitnám a szám, mikor trappolásra leszek figyelmes kintről, ezzel kifejezetten éreztetve, hogy azért van még élő ember a környéken.

- Bacoooooooon - vetődik a nyakamba nagy hévvel az, akire pont nem számítottam, mire majdnem hátra is borulunk.

- Lu, te mit keresel itt? - tolom el magamtól, hogy jobban láthassam ezt a barmot, aki már úgy hiányzott, pedig csak pár napja nem láttam.

- Yehet - érkezik be egy Sehun is, ki egyenesen a hűtőhöz lépve, kivesz egy üveget és csatlakozik hozzánk. Illetve, csak csatlakozna…

- Húzzál fel pólót venni! - morran rá Chanyeol, bár nem értem, miért, mert semmi rosszat nem tett a maknae. Kezdem sajnálni.

- De nincs is hideg - szállok a védelmébe, merthogy mostanság kifejezetten sokat piszkálja őt.

- Én se mászkálok félmeztelenül senki előtt!

- Attól még neki nem kell olyannak lennie, mint te!

- Gyerekek, most ki kivel jár? - nyöszörög az eddig még kimúltnak hitt Dae.

- Szeretlek - nyom egy puszit az arcomra Lu, ezzel kellően lesokkolva engem, mert soha a büdös életbe nem voltunk ennyire közvetlenek, majd megragadja Sehun csuklóját és kifelé kezdi húzni.

- Gyere, Hunnie, Chanyeol irigy…

- Ya, nem vagyok irigy semmire! - kiabál még utánuk, kicsit sem véve figyelembe, hogy jelenleg a fél ház alszik már. - De tényleg…

- Oké - hagyom rá, mert nem szeretnék most ezen összeveszni. Ha ő azt mondja, hogy nem, akkor az biztosan úgy is van…

- Gyere, nézd, csináltam neked sütit - vesz ki a hűtőből egy tálcát, amin autó formájú, csokis sütemények állnak.

- Wow, de jól néznek ki - nyúlok egyért, hogy megkóstoljam, bár eleve tudom, hogy Chanyeol jó szakács, így ezen sem kell aggódnom. És tényleg. - Ez nagyon finom - pillantok fel rá, mire ő kedvesen elmosolyodik. - Köszönöm - lépek közelebb, hogy megöleljem, de még pont időben jut eszembe, hogy még mindig nem vagyunk egyedül.

- Örülök - nyom egy csókot a homlokomra és leteszi a pultra a tálcát. - Csináljak valami vacsorát? Inni kérsz? Bármi? Ma te mondod a napirendet.

- Akkor menjünk pihenni - felelem, tekintettel, hogy nem véletlen lehet itt ekkora káosz, mellesleg, ő is fáradtnak tűnik még mindig. - Már ettem otthon.

- Biztos semmit nem kérsz?

- De, még egy sütit - veszek magamhoz egy újabb autót, és elindulok célirányosan felfelé, Chanyeol szobájába, hogy ledobhassam a tatyómat, amiben a ruháimat hoztam.

- Elmegyek zuhanyozni, te addig keress valami filmet - nyújtózkodik egy nagyot, és a szekrényéhez menve keres magának valami alvós cuccot.

Míg Chanyeol a fürdőben van, én átöltözök, és előszedve a laptopját, inkább a képeit nézegetem, meg, hogy eleve mi van rajta, mert ma nincs kedvem filmet nézni. Rengeteg fotót találok a bandáról, a fiúkról, meg sok ismeretlen emberről, ám akad olyan, amin a családjával van. Vagy legalábbis, azt hiszem. Ami inkább meglep, hogy magammal is szembetalálkozok párszor, ahol épp traktort vezetek, vagy etetek, netán Koboldot dögönyözöm.

Igazából, már rengeteg mindent kaptam Chanyeoltól, akkor is, ha nem tárgyilagosan, pedig azért abban is ő van előrébb. És én, mit adtam? A semminél is rosszabbat. Folyton tartózkodom, meg menekülök előle, esetleg megbántom, pedig nem ezt érdemli és tényleg szeretem, csak nem tudom, hogyan fejezhetném ki. Félek, hogy elrontok valamit, hogy kinevet, hogy bajt okozok. Azon már rég túlléptem, hogy a kelleténél jobban fogok ragaszkodni hozzá, mert már megtörtént, innen nincs visszaút.

- Na, találtál valamit? - ér vissza, fél kezével a fején lévő törölközőt a hajához dörzsölve, mire én feltámaszkodok térdre és széttárom a karjaimat, egy ölelést várva, mit egy hatalmas mosollyal meg is ad.

- Nem kerestem - ismerem be, arcomat a vállába fúrva.

- Hogyhogy?

- A képeidet nézegettem - közlöm, kissé félve, mert azért, mégiscsak a személyes dolgai közt turkáltam, de mégis jobb, ha tudja.

- Jól tetted - puszil a fejemre. - És, mondd, baj van? Nem szoktál ilyen lenni…

- Nincsen - engedem el, hogy tovább tudja csinálni a dolgát, meg már nekem is kényelmetlen volt a pozíció. - Chan…

- Mondjad - huppan le mellém, mibe beleremeg az ágy.

- Láttalak tegnap - araszolok mögé, hogy vállai felett átnyúlva a hátára boruljak. Ha lehetne, minden pillanatban csak a közelében lennék, és el nem mozdulnék tőle.

- Én is téged - húzza le nedves hajáról a törülközőt, mit a szoba túlfelében lévő asztal szélére dob, hogy ne legyen útban.

- De én nem úgy… A telefonomon.

- Ja, hogy jaa… És, tetszett a klip?

- Ühüm - bólogatok, fejemet az övének döntve, ám nem maradunk így sokáig, mert fordulni kezd, mire elengedem, hogy menjen, amerre szeretne.

- Baekhyun, tényleg nincs baj? - mászik fel teljesen a matracra, hogy elémtérdelve figyeljen engem, bármi jelét keresve, hogy netán nem mondok igazat.

- Nincsen - mosolyodok el halványan.

- És, akkor nem szeretnél semmit nézni? - pillant célzásképpen a laptopra, minek képernyője már el is sötétült.

- Nem.

- Aludjunk?

- Ne, csak pihenjünk - dőlök el a külső részen, mire Chanyeol felsóhajt, és elveszi mögülem a gépet, hogy feltegye a szekrényre.

- Leoltsam a villanyt?

- M-m.

- Semmit?

- De - nyújtom ki felé a karomat. - Hogy gyere ide.

Egy édes mosolyt követően örömmel bújik mellém, hogy kicsit lejjebb csúszva szorosan átöleljen és arcát a mellkasomba fúrja.

Nem szeretném most semmivel sem terhelni, elvégre elég fárasztó napja volt anélkül is, hogy én cseszegetném még. Igyekszem jófejnek lenni vele, de most talán meg azon aggódik, hogy nincs-e valami bajom, pedig tényleg nincsen.

Pár percen belül egyenletes szuszogása töri meg a kis szoba monoton csendjét, jelezvén, hogy Chanyeol elaludt. Ezt követően még el is ereszt engem, így a hátára dőlve fekszik tovább, ezzel kilátást adva kisimult arcára. Ilyenkor kétségkívül nagyon aranyos látványt nyújt. A haja még nyirkos, ráadásul mindenhogy áll. A homlokát néha-néha ráncolja, mintha valamin csodálkozna, de talán csak álmodik.

Mielőtt találkoztam vele, nem igazán gondoltam arra, hogy szükségem lenne bárkire is. Jó, persze, olyan téren néha elkélt volna, de nem úgy neveltek engem, hogy elfogadottnak tartsam az ilyesmi “kapcsolatokat”. Bár, ha úgy nézzük, melegnek sem neveltek, nem mintha ez nevelés kérdése lenne, elvégre a családom nagyon elítéli a másságot, legyen szó bármilyen formájáról. Biztosan kiakadnának, ha kiderülne, hogy egy fiúba vagyok szerelmes, de kétlem, hogy ebből lenne bármiféle problémám, azonban, mivel nem az ő dolguk és nem tartom fontosnak sem, hogy tudjanak róla, nem mondom el nekik. Egyenlőre csak nemrég jöttem rá erre, majd ha komolyabb lesz, talán.

Chanyeol különleges ember. Azt hiszem, már meg sem tudnék lenni nélküle, de félek, hogy egyszer megun engem, talál jobbat, vagy szimplán elege lesz a természetemből és úgy tűnik el, ahogyan érkezett. Váratlanul. Nem akarok ilyeneken gondolkodni…

Jobb alkaromra feltámaszkodom és nagyon lassan közelebb hajolok az arcához, hogy jobban láthassam. Igazából, csak érezni szeretném őt. Vele lenni, de fáradt, nem lenne szívem felkelteni. Csupán milliméterek választanak el, minek köszönhetően orromra csapódik kellemes lehelete, s nem bírom tovább türtőztetni magam, nagyon óvatosan ajkaira hajolok, hogy megpuszilhassam. Már épp húzódnék el, mire megérzem, hogy ő is viszonozza, így inkább elmélyítve a csókot, kiélvezem ezt a félálomban lévő állapotát, majd remélve, hogy visszaalszik, ledőlök a helyemre.

- Nem vagy álmos? - kérdi még a szokottnál is mélyebb hangon, mitől csak még inkább szükségét érzem a közelségének.

- De - hunyom le gyorsan szemeimet.

- Baekhyun - kezd el mocorogni, mire felpillantok rá. - Sajnálom, csak elbóbiskoltam - araszol közelebb, hogy egyik kezét átvetve rajtam, félig megtartva magát fölöttem, nézzen mélyen, ám annál kómásabban rám.

- Nem gond, aludj nyugodtan.

- Nem szeretnék - nyom egy puszit a szám szélére, majd arcomra, fel a fülemig.

- Miért? - billentem oldalra a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz.

- Mert - folytatja, lábát is átlendítve felettem, óvatosan ölemre ülve.

- Nem akartalak felkelteni - nyelek egy nagyot, ahogy megérzem dudorodó nadrágját, mikor kissé előrébb hajol.

- Pedig jól tetted - suttogja bőrömre, s már nyúl is le a pólóm aljához, mit némi segítséggel le is szed rólam.

- Chanyeol…

- Hm? - emeli vissza a fejét, még mielőtt mellkasomra dőlne.

- Félek - ismerem be, bár elég nehézkesen, de jobb, ha tudja.

- Mitől? - ül fel teljesen, főleg lábain támaszkodva, mint inkább rajtam.

- Ettől az egésztől - sütöm le a tekintetem szégyenlősen. - Jó, meg minden, de én akkor is félek…

- Baekkie - mondja lágyan, s súlyát előrébb helyezve, az ajkamra nyom egy finom csókot. - Nem teszek semmi olyat, amit te nem szeretnél. Ha azt mondod, hogy hagyjam abba, azonnal meg fogom tenni, jó? - fúrja íriszeit az enyémekbe, a lehető legkomolyabb hangnemben tudtomra adva, hogy nála tényleg nem találhatnék jobb embert.

Csupán egy bólintásba telik, de ő máris visszatér előbbi tevékenységéhez. Ahogy szemei végigjárják fedetlen felsőtestem, látom rajta a fájdalmat, minden egyes nyom után túlhaladva. Talán percek is eltelnek így, némán elemezve engem, mire mozdul, és a legfelső, pirosló hegen végigcsókol, a lehető legóvatosabban. Már nem nagyon érzek ott semmit, de szerintem ezt ő nem tudja. Az első után a másodikat, a harmadikat és végül az összeset megpuszilgatja, ezzel egyszerre izgalmat és örömöt váltva ki belőlem. Az utolsó a hasam szélén van, s már azt hinném, hogy abba fogja hagyni, de mikor ajkai köldökömön záródnak, akaratlanul is feljebb nyomom a csípőm, mire elégedetten elmosolyodik. Nyelvét kidugva ingerel tovább, minek köszönhetően csak későn veszem észre, hogy nadrágom korcára markolt, és alsóval együtt húzza lefelé. Már látta, már fogta, együtt is fürödtünk, de nekem ez még mindig nehéz téma. Nincs bajom a méreteimmel, de mi van, ha ő nem is szívesen csinálja? Ha örömöt akar okozni, csak legyen mellettem.

- Chan - szorítom össze lábaimat, hogy megállítsam. - Miért?

- Mit miért? - tolja ki magát, hogy jobban láthasson.

- Miért csinálod?

- Nem jó? - válik rögtön aggodalmassá.

- Nem az a lényeg…

- De igen. Az a lényeg, hogy ne érezd magad kellemetlenül a közelemben, és hogy olyan dolgokat ismerj meg, amik eddig nem voltak az életed része, de már itt vagyok neked, és nem kell mellőznöd, mert én komolyan szeretlek - mondja határozottan, mégis szörnyen kedvesen, amitől még meg is hatódok, de ettől még nem nyugodtam meg. Én is szeretem őt, és pont ezért…

- Csak miattam?

- Baekhyun, minden, amit neked csinálok, azt tulajdonképpen magamért teszem. A te örömöd, az én örömöm.

- Chan… - Nem megy. Nem tudom kimondani. Egy egyszerű szó, mégis hatalmas terhet von maga után. További beszéd helyett, inkább kitárom a karom, s ő értve a célzást, rögtön hozzám is bújik, de csupán egy ölelés erejéig. Hiába tartom, hiába marasztalom, visszamászik, hogy folytathassa előbbi tevékenykedését. - Ya, ne menj el!

- Nem megyek sehova - markol újfent nadrágomra, de ezúttal sikerül is megszabadítania tőle. Szégyenlősen felhúzom a térdeim, azzal szerezve némi takarást, ám esélyem sincs ellene. - Lazíts - teszi tenyereit két térdemre, s kicsit megrázza, hogy engedjek a szorításból. - Nem eszlek meg - vigyorodik el, bár fogalmam sincs, min. - Na jó, ezt nem ígérhetem, de na… Érted.

- Nem igazán - húzom közelebb magamhoz a takarót, mert kényelmetlen, hogy nincs már rajtam semmi.

- Nem is baj - puszil a lábamra, mitől már azt hiszem, hogy feladta, ám ő ezt kihasználva nyitja szét egy pillanat alatt őket és fekszik be közéjük.

Ajkait jobb combom belsőfelére nyomja, végig tartva azt, miközben szeme sarkából az arcomat fürkészi. Legszívesebben elfordulnék, hogy ne lásson, de nem megy, muszáj őt néznem, mindent, amit csinál.

Centiméterenként halad lefelé, s minél közelebb van már szilárdan álló merevedésemhez, annál szaporábban veszem a levegőt, a lehető leghallkabban téve azt. Egész testemben remegek, így mikor véletlen feljebb tolom a csípőm, csak remélni merem, hogy ennek tudhatónak veszi, azonban halk kuncogásából hamar rájövök, hogy sajnos nem.

Hirtelen fog tagomra, mire elfolytottan felnyögök, majd mikor ajkai záródnak makkomon, már hangosabban szusszanok a kiváltott inger hatására. Teljesen a hasamra húzom a takarót, ezzel megakadályozva, hogy továbbra is engem bámuljon, mert már nagyon zavar, s ujjaimat a lepedőbe mélyesztve vetem hátra a fejem. A tüdőm majd kiszakad a bordáim közül, a mellkasom feszít, és már majdhogynem szédülök az egyre erősödő zihálásomtól, de nem tudok, és nem is akarok rá figyelni.

Mikor Chanyeol teljesen torokra enged, már ténylegesen kiengedem élvezetem hangját, megpróbálva a paplannal tompítani, de biztos vagyok benne, hogy hallotta, s ezt bizonyítván, így dolgozik tovább, hogy minél többször előcsalja belőlem. Kieresztve szájából, egész hosszomon végignyal, majd újra mélyre ereszt, minek következtében hátamat megfeszítve nyöszörgök a folytatásért, bár ezt nem fogom kimondani, abban biztos lehet. Az ágyékom szinte ég, a forró és nedves érzés teljesen elkábít. Kezével rásegítve mozog rajtam, egyre erősebbeket szívva, ezzel elérve, hogy már teljes erőből kaparásszam magam alatt a matracot. Ahogy érzem közeledni a végét, kicsit feljebb támaszkodom, hogy megpróbáljam letolni őt magamról, de ugyanolyan állhatatos, mint legutóbb, egyáltalán nem ereszt. Karjaim megrogynak és visszadőlve a párnára, már szinte fújtatva feszülök, míg el nem ér a gyönyör, s élvezetemet Chanyeol szájába engedve ernyedek el teljesen.

- Gyere ide - pihegem, mert nagyon is szükségem van a közelségére, mire ő felemelkedve, ajkait kézfejébe törli és mellém dől. Azonnal hozzábújok és így próbálom összeszedni mondandómat, mert bár engem kielégített - megint -, de ő még mindig nem kapott semmit, és ez nagyon nem fair. Ám félek. Eddig, és egyre jobban.

- Baj van? - tévednek ujjai a tincseim közé, és finoman simogatni kezd.

- Chan… akarlak - dünnyögöm a pólójába.

- Itt vagyok.

- De nem úgy… - húzom kisebbre magamat.

- Hanem? - búgja fülemben, pedig biztos vagyok benne, hogy tudja, mire célzok.

- Feküdj le velem - suttogom már olyan halkan, hogy még én sem hallottam.

- Oh - Rosszat mondtam? Áhh, biztos, hogy rosszat mondtam! Basszus, bár visszavonhatnám. - Miért szeretnéd?

- Chanyeol - nyögöm keservesen. Mégis, mit felelhetnék erre?!

- Jól van - kuncog szégyenlősködésemen és hátamra simít. - És, tudod, hogy ez hogyan megy? Biztos vagy benne?

- Biztos…

- És hol szeretnél lenni?

- Ez választás kérdése?

- Nem, de én megkérdezlek, mert fontos, hogy ne bánd meg. Persze, ettől még simán lehetséges utána, de minden tőlem telhetőt megteszek.

- Akkor csak szeress, Chan - karolom át izomból, mert elég volt, nem akarok erről beszélgetni, nekem fogalmam sincs, mi hogy megy.

- Én imádlak, Baekkie, de nincs hozzá semmim. Se gumi, se síkosító…

- Nem baj…

- Vigyázni fogok rád - dönti még arcát egy pillanatra az enyémnek, majd elengedve engem feltérdel, hogy lekapja magáról a pólóját, mit szintén a szoba közepére száműz, valahova az enyém környékére.

Ahogy végignézek csupasz felsőtestén, nekem már ennyi elég, hogy újra izgalomba kerüljek, ám a rakoncátlan félmosolya mindent felülmúl. Komolyan, ha nem ismerném, most teljesen egoistának tűnne, pedig csupán boldog, és ettől némileg én is megkönnyebbülök. Elhúzza a közelemből a takarót és visszadől, hogy egy heves, vággyal teli csókba vonjon, míg én megemberelem magam, s próbálok nyitni felé azzal, hogy bár még félénken, de tenyeremet a hasára simítom és rajta barangolva ismerkedek Chanyeolnak eme részével. Ő egy pillanatra elválva tőlem pár ujját benyálazza -?- és visszatérve ajkaimra, kezével fenekemre téved, mire összerezzenek. Türelmes, nem követelőzik, pedig már biztosan nagyon ki van szegény, ezért egy pillanatnyi hezitálás után a nadrágon keresztül ölére siklok, minek hatására egy hangosabb, férfias nyögést ereszt a számba. Büszkeséggel tölt el, hogy ezt én válthatom ki belőle.

Markolászva és simogatva őt, teljesen elmélyedek Chanyeol méreteinek feltérképezésében, mígnem egy ujját megérzem egy olyan ponton, ami hirtelen nagyon nem kellemes. Csókja hevesebb lesz, ahogy óvatosan behatol, próbálva elterelni a figyelmem, ennek ellenére fájdalmasan felnyüszítek. Nos, erre tényleg nem számítottam. Az igazat megvallva, nem is gondoltam bele, hogy ez miként kellene, csak jót szerettem volna neki. Pár másodpercig teljesen megmerevedik, nem csinál semmit, csak figyel, majd mikor kissé lazítok, folytatja az eddigit. Amint megszokom az első ujját, egy másodikat párosít hozzá, de én csak szorosan ölelem őt, elválva párnáitól, hogy vállait lehúzva bújhassak hozzá. Ennek elfogadása most percekbe telik, és a kedvem is teljesen odaveszett, de itt nem fogok már megállni, ha elkezdtem, végigcsinálom, kerüljön, amibe kerül. A harmadik rendesen feszít, s állkapcsomat összezárva lélegzem nem kicsit hangosan Chan fülébe. Amint úgy véli, hogy eléggé tág vagyok, elhúzódik tőlem, és hátára vetve magát, lerángatja nadrágját, ezzel közszemlére bocsájtva a vártnál is nagyobb férfiasságát. Mikor már azt hiszem, hogy visszajön hozzám, egyszerűen csak leül mellém törökülésbe és onnan néz le rám.

- Gyere - int maga felé, ígyhát elkezdem összeszedni magam.

- Mit csináljak? - mászok elé, figyelve, ahogy a kezébe enged egy adag nyálat és gondosan szétkeni magán.

- Térdelj ide - nyújtja ki a lábait, hogy hozzáférjek. Egyre közelebb és közelebb araszolok, egészen, hogy hasam a mellkasához érjen. - Nem kell sietni, úgy haladsz, ahogy neked jó - puszil bordáim közé, és megfogja tagját, hogy tartani tudja, míg másik tenyere a csípőmre tévedve segít megtalálni a pontos irányt.

Az elején nehezen akar becsúszni, de kitartóan próbálkozok, minden nyugtatót az eszembe juttatva, hogy ne sírjam el magam, ugyanis szörnyen fáj. Rengetegszer megállok és a felénél már túl soknak is érzem, de ahányszor Chanyeolra nézek, ő csak kedvesen mosolyog rám, ami erőt ad a folytatásra.

- Ha nem jó, hagyd abba - nyom egy csókot a vállamra.

- Nincs gond - szipogok egyet, ezzel máris megcáfolva iménti állításomat.

- Ajj, édes - ereszti el magát, mert már eléggé bent van, hogy ne kelljen fogni, és mindkét hatalmas mancsát az arcomra simítja. - Álljunk meg - puszil le egy éppen csak kibuggyanó könnycseppet.

- Jól vagyok - makacsolom meg magam, és az utolsó pár centire már csak azért is ráereszkedem, ezzel eléggé sziszegővé téve a légzésem, de legalább sikerült.

- Olyan buta vagy - ölel magához és a hátamat simogatva ringatózik velem, míg én szokom a feszítő érzést.

- Folytassuk - tolom el.

- Baek - fürkész engem aggódva.

- Komolyan - sóhajtok egyet és felnyomom magam, de egyenlőre csak kicsit, majd vissza le. Ezt megismétlem párszor, Chanyeol vállában megkapaszkodva, hogy tudjam magam tartani, ám ő a fenekem alá nyúl és úgy segít rá nekem. Rossz, szokatlan és fáj, de bízom benne, hogy legalább enyhülni fog, így kitartóan próbálkozom, azonban elég fárasztó.

- Várj - feszíti be a karjait, ezzel megakadályozva, hogy visszaereszkedjek. - Máshogy - emel le magáról, mire én arrébb mászok, és várom a további utasításait. - Gyere, feküdj ide - mutat maga mellé, s amint én teljesítem, ő a lábaim közé férkőzve nyúl fel az ő térfelére és vesz el egy nagyobb párnát. - Kicsit - kocogtatja meg a csípőcsontom, mire felnyomom magam, hogy becsúsztathassa alám. Nem tudom, minek kell, és így csak feszélyezettebb vagyok, de már legalább nem félek.

- Mi van, ha valaki benyit?  

- Addig élt…

- Bíztató - húzom el a szám, mit ő jókedvűen ki is nevet.

- Senki nem fog benyitni. Nem mernének. Ráadásul mellettünk Minseok és Kyungsoo van, ők meg főleg nem fognak ránk törni.

- Oké - hagyom rá. Minseok hyungból tényleg nem nézném ki, Soot meg szerintem hidegen hagyná a dolog. Vagy ő hagyna minket kihűlni, miután kinyírt… Jó, lehet, mégsem túl fényes a helyzet.

- Lazíts - csókol számra és tagja köré fonva ujjait, lejjebb ereszkedik, hogy bejáratomhoz igazítsa. A mostani behatolás lényegesen kellemesebb, már közel sem fáj annyira, de még mindig nem jó.

Ahogy mozogni kezd, már majdhogynem semmilyen az egész, egyedül lágy, ám annál fáradtabb mosolya foglalkoztat, ahogy mellettem karjaira támaszkodva néz le rám. Vörös haja fényesen omlik homlokára, feljebb az ég minden tája felé nézve. Már picikét kezd lenőni, de neki még ez is jól áll.

Teljesen bal felére nehezedve, jobb kezével lenyúl és nemességemre fogva, kapkodó mozdulatokkal ingerelni kezd, míg lábaival is folyamatosan helyezkedik. Ügyködésével csakhamar újra kedvet hoz a dologhoz, ám az semmi ahhoz képest, mikor valami szokatlan villámszerűen hasít végig az egész testemen, egy hangosabb nyögést kiváltva belőlem.

- Chanh - kapok vállaira és hatalmas szemekkel nézem az arcát, míg elmémet teljesen elborítja a köd. - Chanyheolh - nyögöm, ahogy újra és újra eltalálja azt a pontot, mire ő is megkönnyebbülni látszik.

- Bhaek - támaszkodik újra vissza, hogy rámeresztve magát, egy szenvedélyes csókot kezdeményezzen, s én lábaimat a dereka köré fonva viszonzom is azt. Sokáig azonban nem maradunk így, ugyanis mindkettőnk egyre többet és többet követel, mihez neki fel kell egyenesednie, hogy minden maradék erejével tudja folytatni, míg először engem el nem ér a gyönyör, majd ő kihúzódva mellőlem, majdnem velem egyszerre engedi élvezetét a hasamra, külön odatartva tagját, hogy más ne legyen olyan.

- Chanh - nyújtogatom felé a kezem. Hevesen zihálva megtámaszkodik a lábain és engem figyelve, úgy vigyorog, mint még sosem, ám azért sem jön közelebb. - Chanyeol~

- Szörnyű vagy - mászik fölém, de nem, még véletlen sem ölelne meg, amit részben azért értek is, azonban amint valamit elvett a szekrényről, ugyanúgy visszaül.

- Aaaaa, szeretgess - vágok szomorú képet, de ő ezt nem láthatja, mert épp magát tisztogatja.

- Mindjárt - puszil a térdemre és most az én hasamról kezdi leszedni kettőnk termését, hogy az összes zsepit egybegyűrve felálljon mellőlem.

Csendesen figyelem, ahogy a kukáig sétál, hogy kidobja azokat, majd a szekrényhez, büntetlenül nézve fedetlen testének minden milliméterét. Egy kicsit sem tűnik kövérnek, tehát semmiképp sem szabad engednem, hogy ne egyen. Pont tökéletes.

- Na, álmos vagy már? - húz magára egy sötétkék bokszer, még mindig letörölhetetlen vigyorral.

- Aham - takarózok be, készen az alvásra, ugyanis esélytelen, hogy én most megmozduljak, amin a paplan hirtelen eltűnése sem változtat.

- Baek, ne aludj még. Fordulj meg, rád adom - mutat fel egy alsót, ami száz százalék, hogy nem az enyém, de már ezen is felesleges lenne problémázni. Téve, amit kért, visszagördülök a hátamra és felemelve lábaimat, hagyom, hogy rám húzza a gatyát, s amint végzett, visszaszerzem a takarót. A villanyt leoltva, feldugja töltőre mindkettőnk telefonját, útközben arrébb rugdos pár kósza ruhadarabot, és befekve mellém hagyja, hadd helyezkedjek el hozzá minél közelebb. Magára is húz valamennyit a paplanból, a karját átveti rajtam és a párnáját visszaszerezve alólam, nyom még egy utolsó puszit a homlokomra. - Nem baj, ha nem mondod ki. Én tudom anélkül is…

Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts