- Chan, elfáradtam… - rogyok meg teljesen az ülésen, mikor már legalább a hatodik helyszínt hagyjuk el, közben még csak alig múlt fél kettő.
- De aranyos - fordul hátra Sehun, és végignézve rajtam, vigyora teljessé növi ki magát.
- Ülj már vissza előre! - szól hangosabban Chanyeol, de a srác csak vállat von a lehetetlen kérésre, elvégre épp megyünk, s visszafordul, fülébe bedugva a fülhallgatóját. - Sajnálom, de most megyünk haza, és mindenki egyedileg folytatja már, estig - vált teljesen hangnemet, mintha egy más ember lenne.
- Miért estig?
- Hétkor táncunk van. Most meg lesz egy kis szünetem, addig ebédelünk, aztán fogorvos, gitár óra, ének óra é-
- Te még nem voltál a fogorvosnál? Nem tegnap kellett volna? - szólal meg legbelülről a szőke srác.
- De, de tegnap nem értem rá.
Amint megérkezünk a garázsba, a csapatnak csak egy része száll ki, de azokból is van olyan, aki másik kocsihoz megy, mint például Minseok és a vezető, hogy tovább induljanak a következő feladataikra. Nekünk meg maradt Jongdae és Sehun.
- Chan, csinálsz valami ebédet?
- Mit ennétek?
- Kínait.
- Olaszt.
- Nekem mindegy - hagyom rá, mikor rám pillant, mert én majdnem bármit megeszek.
- Akkor csinálok franciát - nyomja meg a lift hívógombját, közben nagyon komoly tekintettel meredve maga elé.
- Tehát, csigát fogunk enni?
- Hát, ha fogtok, akkor szívesen megsütöm nektek.
- De azt nem csak simán meg kell sütni - neveti el magát Jongdae. - Azt le kell darálni, visszatölteni a házába és úgy megsütni.
- Ráadásul, most szakad az eső, de ha elállt, lesz kint sok - szállok be én is Chan okításába, de ő már teljesen el van szörnyedve az imént hallottaktól, így lehet, nem kéne folytatni, mielőtt elsírja magát egy szaros puhatestűért is.
- Szendvicset kaptok, többhöz úgysincs időm - sóhajt lemondóan. Szerintem, sokak vagyunk már neki.
- Ne már, hyung, én valami meleget akarok. Ezután énekre kell mennem - mereszt kiskutya szemeket Sehun, amitől még az én szívem is meglágyul.
- Menj kajáldába. - Nos, úgy fest, az övé kevésbé.
- Hyung~.
- Ne hisztizz már, a te énekhangodnak úgyis mindegy. Akár csilit is ehetnél, semmit nem rontana - nevet fel Jongdae, de ettől a hangulat inkább csak fagyosabb lesz ezen az amúgy is igen szűk helyen.
- Biztos nem fér bele semmi? - próbálkozom be én is, hogy a legfiatalabbnak jó legyen, ha már ennyire szeretné. Chanyeol rám néz, egy ideig mérlegel, ám tekintetéből már kiolvasható, hogy megadta magát.
- Sütök ki neked krumplit, meg némi húst, de ma már ne is lássalak - mutat rá morcosan, s amint nyílik az ajtó, ő lép ki elsőnek, hogy ugyanazzal a lendülettel előkotorja a kulcscsomóját, és a lakásba is berontson, akár egy megsértett gyerek. Nem értem, mire fel ez a hiszti, de igazából nekem mindegy is.
- Megmutatod, hogy énekelsz? - kérdem halkan, mert tényleg érdekel, főleg, mert valamiért nem tetszik Daenak.
- Persze - mosolyodik el és nagy meglepetésemre, megfogja a kezemet és úgy indul el velem a lépcső felé. - Felmegyünk a szobámba, és ott megmutatom - mondja jelentősen hangosabban, mint amit megkövetelne a köztünk lévő távolság, mire meghallom, hogy a konyhában puffan valami. Sehun keze nem akkora, mint Chané, de nem is vált ki belőlem semmilyen érzést a zavaron kívül, elvégre ez egyáltalán nem szokás két fiú, vagy úgy átlagban, majdhogynem ismeretlen emberek között. Amint csukódik mögöttünk az elválasztó, el is enged, majd a villanyt felnyomva tér beljebb, én azonban megakadok a falnál. Eddig azt hittem, a saját szobámnál nincs trehányabb, bár csak a fotelt használom ruhatartónak, meg néha a földön van pár szennyes, de ez… Erre nincsenek szavak. - Ülj le, hyung - bök az ágy felé, ami legalább némiképp üresnek is tűnik, ellenben a padló nagy részével, meg úgy minden mással, ami vízszintesen van. - Mit szeretnél, mit énekeljek?
- Nem tudom, ami jól esik. Nem nagyon ismerek számokat.
- Oké - kapja elő a telefonját, és kezd rajta keresgélni, hogy megtalálva a szimpatikus számot, bele is kezdjen.
Sehun hangja majdnem olyan mély, mint Chanyeolnak, csak ő emellé furcsán is beszél, azonban míg Chan teljesen át tud térni magasra is, Sehun nem kifejezetten érezteti a szintkülönbségeket, amitől kissé egybefolyik az egész. Nem mondom, hogy rossz, csak nem helyes, amolyan, színtelen. Rappelni már hallottam, a telefonomon minden számuk rajta van - gondolom -, amiket hallgatni is szoktam, ám élőben sokkal jobban szeretem.
- Baekhyun, tudnál jönni segíteni? - csapódik ki az ajtó, mire mind a ketten megrezzenünk, s Sehun el is akad.
- Ya, ne már, még nem végeztünk - panaszkodik a maknae, de Chan mit sem törődve vele, arrébb rúgja a földön útjába akadó cuccokat, és a csuklómat megragadva, kérdés nélkül felránt, hogy kihúzzon engem.
- Ma nincs egy szabad percünk se, hogy még a fülészetre is elmenjünk! - morran rá a srácra és ezzel lezártnak tekintve a dolgot, hangosan bevágja az ajtót.
- Chanyeol, mi bajod van?! - tépem ki szorításából a karom, ezzel megállásra késztetve őt.
- Semmi!
- Azt látom… - fintorodom el, és becsörtetve a konyhába, ledobom magam egy székre.
- Ezt panírozd be, légyszi, amíg nézem a krumplit - bök öt tányérra, amikből egybe a nyers csirkemellek sorakoznak, egymásra pakolva, egy másikba tojás, a mellette lévőbe liszt, amellett zsemlemorzsa és végül egy üres, ahova a készek kerülnek.
- Jó - sóhajtok haragosan, mert még mindig nem értem, mire jó ez neki, mellesleg, nem kell a krumpli felett állni, és bámulni, hogy ne tudja közben maga megcsinálni ezt, de mindegy is.
Csendben végzem a dolgom, míg ő engem vizslat, de inkább nem mondok semmit, mert engem is felidegesített, s ezért is megváltás, mikor betéved Jongdae.
- Ohh, kaja - mosolyodik el, ezzel máris kellemesebbé téve a hangulatot. - Baek, csinálsz nekem sajtot is? - huppan le mellém nagy boldogan.
- Ha van, csinálhatok.
- Kell lennie - tanakodik, s én felállok, hogy a hűtőhöz kullogva, lecsekkoljam. Tényleg van. Visszatérve a tömbbel, egy kést is kerítek, mit Chanyeol még mindig tétlenül figyel, pedig máskor be nem áll a szája. Visszatérve a helyemre, vágok egy szebb szeletet és annak is nekiállok a bepanírozásának, csak ezt duplán, hogy ne follyon ki sütés közben.
- Sehun is szereti a sajtot?
- Az nem kérdés!
- Akkor neki is csinálok…
- Én is kérek! - szólal fel Chan, ezzel kis híján szívrohamot okozva nekem.
- Jó…
Miután végeztem ezekkel, egybeöntöttem a maradékot és kis gombócokat gyúrtam belőle, hogy készülhessen egérke. Nos, mi otthon így hívjuk, de ezt nem említem nekik, mert biztosan kinevetnének. Vagy lehet, hogy kéne? Akkor legalább nem lenne ilyen morcos a kobold. Áhh, nem érdekel, az ő baja, majd később elmondja, ha akarja.
- Te ma még hova mész? - fordulok inkább Jongdae felé, hogy beszélgetést kezdeményezzek vele. Szimpatikus srác, főleg a múltkori után, úgyhogy szerintem jól ki fogunk jönni.
- Egy óra múlva énekem lesz, aztán pihenő, és öttől fotózás az egész M-mel.
- Az M az a kínai, ugye?
- Aham.
- És kik vannak még benne?
- Yixing és Minseok hyung. Ma valami iskolás dolog lesz a koncepció, de nem igazán várom, mert utálom, ha középen ketté választják a hajam és biztos vagyok benne, hogy most is ez lesz, mert attól fiatalabbnak tűnök. Így is állandóan tizenhatnak mondanak, vagy még fiatalabbnak, amitől lassan a falra mászok, nem még, ha egyenruhát is adnak rám! Ilyenkor örülök, hogy magántanuló vagyok… - sóhajt fel panaszosan. Ő sokat tud beszélni, ami nem is baj, végre valaki, aki nem Chan, és megnyílik nekem.
- Tanulsz? Hogy? - képedek el, hisz így is be vannak táblázva, mikor jut rá ideje?
- Nálunk máshogy van. Sok gyakornok tanul, meg közülünk is páran. Heti kétszer két órát kell bemenni azokkal, akik a te évfolyamodat járják. Ők lehetnek sokkal fiatalabbak, vagy idősebbek is, a lényeg, hogy ugyan ott tartsanak, mert így tudja felosztani a tanár a leckét, de vannak olyanok is, akik gyorsított tanmenetbe vannak sűrítve.
- Az milyen?
- Például, ha egy éved van megtanulni három év anyagát. Ezt főleg azok vállalják, akiknek sürgősen kell a papír, vagy nincs idejük sokáig járni, bár azt nem értem meg, hisz a kiadó épületébe van megtartva, így annyira időt sem vesz el, mellesleg a turnéknál, meg ilyeneknél csak emailben elküldi.
- És, te hanyadikos vagy most?
- Másodikos, de az érettségi után megyek tovább a diplomáért.
- Minek az neked? Mire használod?
- Még bármikor jól jöhet, ráadásul, én szeretek tanulni - von vállat töretlen mosollyal, de engem eléggé elgondolkodtat. Mi jó a tanulásban?
- Kész az ebéd…
- Akkor szólok Sehunnak - állnék fel, ám Chanyeol leint engem.
- Dae, menj fel, kérlek.
- Chan, csak barátilag mondom… Fejezd ezt be, mert el fogod üldözni a hülyeségeiddel, és hozzám nem jöhetsz sírni, mert én előre szóltam - intéz felé egy furcsa nézést, és teljesíti a kérést.
Evés közben a hangulat még mindig fagyos, de csak kettőnk részéről, mert Jongdae és Sehun jól elbeszélgetnek a hangszerekről, és Chanyeoltól is várnak néha választ, de ő csak fél szavakban javít valamit, csöppet sem megerőltetve magát.
Ebéd után, míg ő átöltözik, engem betoloncol a szobájába, így addig telefonozok, még mindig ismerkedve az alkalmazásokkal, mert amúgy nem kifejezetten szoktam használni semmit. Ha írnak, válaszolok, ha hívnak, felveszem, ha valami olyat látok, lefotózom, de ennyi, maximum még zenét hallgatok, vagy videót nézek, de csak olyanokat, amik rajta vannak.
- Gyere, menjünk - tér vissza a fürdőből, fehér ingjének gallérját igazgatva, s elém lépve, egy puszit nyom a fejem búbjára. Teljesen más…
- Oké - állok fel, minden mozdulatát gondosan követve, próbálva megérteni, hogy mi jár a fejében.
A többiektől elköszönünk, mindenféle hiszti, vagy puffogás nélkül, majd úgy indulunk ki a folyosóra, hogy megnyomva a lift hívógombját, várjunk picit a szerkezet megérkezéséig. Amint nyílik az ajtó, egy másik alak áll benne, ki rögtön arrébb lép, hogy teret adjon nekünk.
- Áhh, Minho hyung - dől meg kicsit Chanyeol, üdvözésként.
- Jó napot - hajolok előre.
- Sziasztok - mosolyodik el szélesen a nálam magasabb, fekete hajú férfi. - Choi Minho - nyújt nekem kezet, mitől rögtön szinpatikussá is válik. Az én fejemben mindig az élt, hogy a sztárok nagyképűek és lenéznek mindenkit, de belülről már teljesen máshogy tűnik.
- Byun Baekhyun.
- Új gyakornok?
- Nem, dehogy, ő egy barátom - veszi át a szót Chanyeol.
- És mi járatban? Hova mentek?
- Vizsgálatra.
- Mifélére? - lép ki a nyíló ajtón, hogy a parkolóba nyíló előtérben megállva, tovább érdeklődjön felőlünk.
- Fogorvos. És, te? Hova mész?
- Csak be a kiadóhoz összeszedni Taemint, mert megint leragadt Jonginnal táncolni, és ilyenkor hiába hívom, mindig kint hagyja a telefonját, nekünk meg később fellépésünk lenne, és még be kellene pakolni.
- Sok sikert, hyung.
- Nektek is. Sziasztok.
- Hello - köszönök el, és Chanyeol kocsiját célba véve, be is szálunk, hogy elinduljunk a fogászatra. - Ő ki volt? - érdeklődöm meg, amint ténylegesen kettesben maradtunk.
- Egy másik előadó, a SHINee-ból.
- Az egy banda?
- Igen - csatol be először engem, mert én mindig “elfelejtem”, majd magát is.
- Hány banda van összesen?
- A kiadónknál, vagy az országban?
- Az országban.
- Nem tudnám megmondani, nagyon sok, és folyamatosan jelennek meg újak - pillant hátra, hogy ki tudjon tolatni a helyről.
- És mi az a gyakornok?
- Akik még csak betanulják az idol létet, és azt várják, hogy mikor debütálhatnak egy csapatban, amit a kiadó válogat össze, különböző szempontok szerint. Az, hogy ki meddig gyakornok, eléggé változó dolog, mert van, akinek csak pár hónap, mint mondjuk Daenak, de akad olyan is, akár Joonmyun, aki több évig várt, hogy debütálhasson. Én, mondjuk, négy évig voltam, de már előtte próbálkoztam a modellkedéssel, színészkedéssel, meg szerepeltem más csapat klippjében is - mesél, tekintetét végig az úton tartva.
- És miért akartál híres lenni?
- A nővérem vett rá, mert szerelmem minden, ami hangszer, vagy, ami kihívás. Emellett érdekelt a színészet, és így összehozva ezeket, végül itt kötöttem ki.
- Van nővéred? - ámulok el, elvégre, erről nem is tudtam.
- Van. Yoora három évvel idősebb nálam. Nagyon jóban vagyunk, csak a beosztásaink nehezen egyeznek, és nem igen akad időnk találkozni, maximum, ha nagy ritkán kapunk egy szabadnapot, de amúgy sűrűn beszélünk telefonon. Majd bemutatlak neki!
- Ohh, értem.
Az út hátralévő részében Chanyeol testvérén gondolkodtam, és, hogy vajon miért nem beszéltünk még róla, főleg, ha ennyire szereti? Jó, én sem hozom fel Beomot, de az egy teljesen más téma.
Egy kis eldugott utcába leparkolva, egy sima pulóveren és baseball sapkán kívül most nem vesz mást, úgy megyünk be a teljesen átlagosnak tűnő rendelőbe, ahol már várták Chant, így, míg ő bent van, én kint ücsörgök, és nézegetem a falat. Tényleg semmi sem másabb itt, pedig biztos tud valamit a hely, ha ilyen embereknek nyújtanak orvosi szolgáltatást.
Ahogy ezzel végzett, vissza a kocsiba, és alig negyed óra alatt bent vagyunk a kiadónál is, hogy ott a recepción váltva pár szót, a másodikra liftezzünk, hol egy kis ajtón betérve, egy idősödő férfi fogadjon. Illedelmesen bemutatkozom, s félreülve a sarokba, csendben figyelem, ahogy Chanyeol hatalmas élvezettel az arcán, legalább háromféle gitáron játszik a bő egy óra alatt, mit ott töltünk. Az idegen csak néha javít rajta, egyébként vele játszik és mondja a számokat, amiket elő kell adnia, de bármit említ, Chan rögtön bele is kezd, noha nem mindig pont abba, amit kér, de lelkesedése semmitől nem hagy alább, míg hangszer van a kezében. Tényleg megértem, hogy ennyire oda van érte, ráadásul, látszik is rajta. Nagyon szépen játszik, esküszöm, ha éreznék magamban tehetséget és elszántságot hozzá, még bele is kezdenék - nem mintha lenne időm és pénzem rá -, de számomra ezek csak nagy fa izék, madzagokkal. Szépnek szép, de nem nekem teremtődtek, vagy nem én nekik, a lényeg, hogy barátok úgyse lennénk.
Az idő leteltével, a férfi egy dicséretet nem mond rá, pedig elképesztő volt az egész, ehelyett viszont vállba veregeti és utunkra enged, hogy tovább induljunk, ezúttal a kilencedik emeltre.
A helyiségbe beérve, egy koros hölgy vár minket egy zongora mögött ülve, s nekem megint a figyelő szerepe jut, mert bár invitál, hogy próbáljam meg, egyáltalán nincs szándékomban hátráltatni Chanyeolt a gyakorlásban. Mellesleg, nagyon szívesen hallgatom, ahogy a billentyűk lenyomásával azonos hangokat próbál kicsalni belőle a hölgy, ami ugyan nem minden esetben sikerül, de kitartóan próbálkozik vele. A bemelegítést követően, kottát nyomnak a kezébe, és az alapján kell remekelnie. Még külön magyarázatot is kapok, hogy ezt igen kevés idollal csinálják, mert nem mindegyik tudja kiolvasni, nem még ilyen gyorsan, de mivel Chanyeolról van itt szó, zenész, előadó és zeneszerző -?-, neki természetesen, ez sem akadály. Szimpatikus, hogy a hölgy milyen szeretettel beszél róla, és ráadásul figyelembe is vesz, így ez az óra sokkal kellemesebben is telik.
- Hova megyünk most? - dőlök hátra az ülésen, azt remélve, hogy nincs több feladat mára.
- Vezetésed van, elfelejtetted? - simul kézfeje az arcomra, mibe reflexszerűen beledőlök.
- Neeee - csúszok lejjebb bánatomban.
- Most mért vagy durci? Nem is csináltál semmit - mosolyog, újfent becsatolva engem, hogy gyújtást adva a kocsira elinduljunk, ezek szerint a vonat állomásra, ahol találkozni szoktunk az oktatómmal.
- Legalább csak egy, ugye?
- Többre most időnk sem lenne. Ennyit simán kibírsz - téved hatalmas tenyere a combomra, és ütemes simogatásától hamar el is nyom engem az álom. Nem az, hogy nem lennék hozzászokva a korán keléshez, vagy a munkához, de ez minden, csak nem dolgozás, legalábbis számomra. Fárasztó ám, hogy emberek vesznek körbe!
Chan keltegetésére ébredek, ami sok esetben egy kifejezetten kellemes dolog, de nem most és nem itt. Hyung mosolyogva fogad minket, ám én annál kevésbé vagyok boldog. A kobold elfoglalja a szokásos helyét hátul, aminek nagyon is örülök, mert jobb szeretem, ha velem van közben, én meg profikat megszégyenítő módon száguldozok - haha -, majdnem harminccal kifelé a pályaudvarról.
Egész út alatt, csak egyszer akartam átmenni a piroson, aminek satufék lett a vége és bizony nem az én részemről, valamint kecsesen átvándoroltam egy egyirányú utcán, azonban a kicsi kanyarjaim se hoztak ma szégyent, legalább háromszor fogtam patkát, hogy teljes legyen a történet. A parkolással ma inkább meg se próbálkoztunk, félvén attól, hogy ha nem is találom elégnek a helyet, simán csinálok én, de teljesen megértem, szerintem sem kell ezt most erőltetni.
- És, most hová megyünk? - folyok el teljesen Chanyeol kocsijában, akár egy nagy kupac takony.
- Haza, ott felvesszük Soot és Sehunt, majd vissza a kiadóhoz.
- És énekeljek neked? - nyomom be a rádiót, mert ha már ennyire magamhoz tértem, megjött a kedvem hozzá. Igazából, ha nemet mond, akkor is megteszem.
- Még szép!
- Jó, keresek olyat, amit ismerek - nyomkodom a csatornákat, míg nem találok olyan számra, aminek még a szövegét is tudom. Mire megvan egy, az pont az közepén jár, de engem nem zavar, belekezdek. Chan - szabályellenesen, mert igen, figyelek ám -, a kezébe veszi a telefonját, és nyomkodva, folyamatosan visszapillantva az útra, elémvágja a műszerfalra, amit bár nem értek, de nem is köt le nagyon. Amint vége a dalnak, elveszi, de szerencsére pont pirosa van, így nyugodtan foglalkozhat vele.
Egész úton a hangommal szórakoztatom, ő még csak meg sem próbál beszállni, pedig az ő számaikból is benyomok párat, hátha megjön a kedve, de mivel nem, ezt a bénaságom számlájára írom, mihez társul állandó vigyora, ezzel erősítve gyanúmat, miszerint fejben azt kívánja, hogy ássam el magam, de sürgősen. Bár lehet, hogy nem. Én mindenesetre, örülnék…
A parkolóban csupán csak megállunk az út közepén, amint Mogyi és a maknae beugranak hátra, s már folytatjuk is utunkat. Chanyeol keze még mindig a térdemen, amikor csak lehet, ami azért meglep, mert már itt vannak a csapattársai, és ha Sehun előtt közvetlenebb is kettőnket illetően, Kyungsoo - áhh, megvan a neve! - nem hiszem, hogy sejtene bármit is. Legalábbis, eddig.
- Hyung, rossz váltót fogsz - kuncog a legfiatalabb, mire Chan lenyúlva a két ülés közé, az első kezébe akadó dolgot hátravágja, ami történetesen egy cukorka.
- Fogd be - simít vissza a lábamra.
- Ohh, köszi - hallatszik még a zacskó csörgés, s amint elnyammogta az édességet, a másik tag magasságának a taglalásába kezd, ki ezt nem is rest megtorolni. Komolyan, az a srác akkorákat üt, hogy még én is elkezdtem félni, főleg, mert pont mögöttem ül!
Mellettük aztán nem lehet unatkozni, ami nem is baj, mert így nem unatkozok, ha már úgyse kornyikálok tovább. Nem vagyok túl szégyellős fajta, de előttük nem menne, így csak hallgatom a civakodást, amiért mindig Sehun a felbujtó.
Beérve az épületbe, lent már az egész csapat vár, ami nem tudom, hogy jót, vagy rosszat jelent, mindenesetre, még pont időben vagyunk, csak már nem emlékszem, mihez.
- Srácok, van egy jó hírem - csapja össze a tenyerét Seojoon.
- Szereztél csajt? - szól közbe… hát persze, hogy Sehun.
- Az miért lenne jó hír? - szöknek szemöldökei a magasba, ahogy végigméri a magabiztosan, mégis unottan ácsorgó fiút.
- Mert kevesebbet lógnál a nyakunkon - von vállat, s nem úgy tűnik, mint aki félne a következményektől.
- Ezért majd még számolunk - vet még rá egy haragos pillantást, de jelenleg nem méltatja többre, bár a büntetési készségében erősen kételkedem, mert ha elég kemény lenne, a maknae merészsége is csappant volna vele szemben. - Ma nincs tánc tanár, de nem, nem én fogom nektek megtartani, oldjátok meg magatok. Joonmyung, rád bízom őket, kitartás - küld egy bíztató félmosolyt a vezető felé, ki ettől egyáltalán nem lett boldogabb, ellenben Chanyeollal, aki vigyorogva fordul felém, hogy közöljön, gondolom, megint valami roppant lényeges dolgot.
- Akkor, ma te is beszállsz.
- Áhh, biztos nem. Így is kivagyok, nincs erőm ma már leégetni magam. Majd legközelebb… - lombozom le egy pillanat alatt.
- De megígéred?
- Meg. - És ezzel vissza is tért a jókedve.
- Oké!
A negyedikre liftezve, áldom a felvonó készítőit, hogy meglehetősen tág szerkezetet álmodtak meg ide, nem mellesleg, három is van, de nekünk, szerencsére, elég egy is. Egy terembe invitál a kobold, de amint megtudom a menedzsertől, hogy az tulajdonképpen az öltöző, már ki is fordulok onnan, hogy inkább az ő társaságát élvezzem, egy rakat vetkőző srácé helyett. Amíg ők a dolgukat intézik, Seojoonnal a táncterembe megyünk, ami állítása szerint csak egy darab az emeleten lévő kilencből, de ez önmagában is hatalmas. Ahogy bemegyünk, pont a sarokban van az ajtó, és onnantól ezen a falon végig tükrök sorakoznak. Szemben padok vannak kitéve, meg középen egy asztal, rajta számítógéppel, és fent több helyre is hangfal van erősítve. Itt meglehetősen sok a fény, és eleve világos minden.
A többiek szép lassan beszállingóznak, lényegesen kényelmesebb öltözékben, mint amiben eddig voltak, és mindenki egyénileg kezd el bemelegíteni és nyújtani. Chanyeol - természetesen - ülő alakom előtt talál megfelelő helyet, hogy elvégezze eme tevékenységét, végig beszélve nekem a többiekről, de még a neveiket sem jegyeztem meg rendesen, hogy várja el, hogy ezeket az információkat társítsam hozzájuk?
Az első számuk egy régebbi - legalábbis szerintük, nekem fogalmam sincs, mi mikori -, amit gond nélkül végig is visznek, ám a következő a legújabb, amibe folyamatosan meg kell állni, mert valaki ront. Egyszer Jongdae egy fordulásnál csak úgy spontán nekimegy Chanyeolnak, amitől mind a ketten seggre ülnek, de ez a két bolond még nevet is rajta, mihez társul másik három tag is, míg felsegítik őket a földről.
A fiúk jól bírják szusszal, pedig látszik, hogy mindegyikőjüknek nehéz napja volt, de azon kívül, hogy kapkodják a levegőt, jele sincs, hogy fáradnak, pedig az idő szépen telik. A mozdulataik az én szememmel hibátlanok, kivéve a vezető néhai hülyéskedésével, illetve, remélem, hogy az az, mert nem lehet vér komolyan venni, amit olykor előad. Seojoon már az elején lelépett, és azt hittem, hogy ők emiatt pont nem is fognak semmit csinálni, de tévedtem, szakadatlanul végigtáncolnak három teljes órát, mire visszatér a menedzser, hogy szóljon, vége van, mehetnek haza.
Chan még a többieknél is gyorsabban öltözik vissza, hogy egy törülközővel a fején, elinduljon velem le, az autóhoz. Ő is fáradt, de már ismerem, milyen ilyenkor, s meglep, hogy semmivel sem ziláltabb, sőt, mikor tele van erővel, többet hibázik, mint ilyenkor. A beszélőkéje még mindig működik, de megértő, ezért nem mond túl sokat, hogy én is pihenjek, míg haza nem visz. Már jócskán késő van, és csak az nyugtat meg, hogy anyáék már biztosan alszanak, így észrevétlenül tudok majd besurranni a házba.
- Aludj jól - fordul felém, amint kicsatoltam az övem és közelebb hajolva, tenyere a fejem mögé siklik, hogy ujjait tincseim közé vezetve, magához húzzon egy gyengéd csókra. Váratlan tettétől a vérnyomásom az egekbe szökik, de amint kicsit magamhoz térek, viszonozni kezdem azt, közben finoman vállaiba markolva. Még mindig nem tudom megszokni…
- Te is - pihegem, amint elválik tőlem, s még egy puszit nyomva homlokomra, útnak enged.
A lakásba nagyon halkan sunnyogok be, nehogy véletlen felkeltsek bárkit is, majd a szobámba érve, csak ledobálom magamról a ruháimat, hogy az első kezembe akadó göncöket felhúzzam, s amint az ágyba dőlök, már el is nyom az álom. Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése