Sötétedésre én már rendesen kimerültnek érzem magam, Chanyeol viszont ekkor kezd igazán elemében lenni, és hiába a szegényes fényviszonyok, neki mehetnéke van.
- Sétáljunk~. Úgysem láttam még a falut.
- És, ha valaki felismer?
- Veszek fel pulcsit, úgyis hideg van már.
- De nincs kint semmi érdekes. Utcák, macskák, emberek, bár ilyenkor még azok sem igazán.
- Sétaaa~
- Most komolyan? - rogyok meg az ágyamon ülve.
- Igen!
- Jóh - állok fel nehézkesen, hogy a szekrényhez lépve előszedjek valami utcai viseletet, ha már ennyire ki szeretne menni.
Egy sötét, hosszú farmert magamra aggatok, mellé egy fekete pulóvert és a vászoncipőmet, ennyivel letudva a készülődést, amit Chan sem vitt éppen túlzásba a hasonló viseletével. Kapucniját felhúzva, késznek is nyilvánítja magát. Szólok anyáéknak, hogy kimegyünk kicsit, végighallgatom apa szokásos szónoklatát, miszerint ennek a gyereknek otthon lenne a helye a saját családjával, majd már megyünk is kifelé.
Mivel egy kisebb dombon van a házunk, van balra az út, ami felfelé vezet, és ez az, ahonnan ő is jönni szokott, meg van lefelé, amerre még nem jártunk, úgyhogy arra veszem az irányt. Itt a beton csak a sarokig van letéve, ahonnan tovább sima föld visz ki a tanyánkra, de innen csak nagyobb gépekkel szoktunk járni, vagy ha a kocsival megyünk ki valamiért. A fordulótól megint fölfelé vezet a talajszint, át egy keskeny utcán, minek a végén a főút fut keresztbe, és innen szerencsére már viszonylag egyenes a föld.
- Ez itt egy igazán érdekes gyógyszertár - mutatok magam mellé jobbra. - Az ott pedig abból a négy közértből egy, amivel büszkélkedhet a falu. Ha arra nézel, a templom csúcsát látod, ahova ha akarsz, holnap reggel beülhetsz egy misére - bökök felfelé, csakhogy ennyivel letudjunk minden látványosságot.
- Jössz velem? - vidul fel, de én vele szemben inkább elszörnyedek.
- Biztos, hogy nem. Se időm, se kedvem.
- Nyugi, csak viccelek - kuncog, s megfogva a kezem, tovább indul.
- Ezt ne - próbálom kihúzni, de erősebben rászorít, hogy semmiképp ne tudjam visszaszerezni elbitorolt tagomat. - Chan, így mindenki tudni fogja, hogy meleg vagyok, és hamar apámék fülébe jut, amit meg nem szeretnék!
- Rajtam nem látszik, hogy fiú vagyok-e, vagy lány, bár remélem, hogy van elég férfias testalkatom, de hátha így könnyebb - húzza fel az én fejemre is a kapucnimat, ami javarészt takarja oldalról az arcomat is, és pont ez az az ok, amiért nem szeretem hordani. Nem látok rendesen.
Csendben maradok. Jó érzés hozzáérni, meg kicsit zavarba ejtő is, így viszont közelebb tudhatom magamhoz, ami megéri azt, hogy félredobjam a büszkeségem. Mellesleg, olyan, mint egy nagy gyerek és a legérdektelenebb dolgokról is megkérdezi, hogy micsoda az.
- Egy játszótér - szökik feljebb hangszíne, megpillantva a szegényesen körbevett, kicsiny teret, amin egy hinta, egy mászóka és egy csúszda kapott helyet. Tehát a játszótér megnevezés még viccnek is rossz rá. - Menjünk be! - kezd el húzni felé.
- Minek?
- Mert szeretnék - vonszol át az egykor kapunak kialakított oszlopok közt, majd ott elengedve, bebizonyítja, hogy tényleg egy kölyök.
Míg ő a csúszdát nézegeti, én felmászok a közel három méter magas, kopottas, egykor kék mászókára, aminek van egy nem túl hosszú vízszintes, ugyanígy, vasrudakkal keresztezett része is, ahova kisebb koromban mindig felülve figyeltem a környéket. Csak akkor nagyrészt reggel volt, és nem ekkora nyugalom. Unalmamban leereszkedve két cső közt, csupán a lábammal tartom magam, közben engedve a gravitációnak, ami a ruhámra is érvényes, ezzel felfedve a hasamat.
- Meg fogsz fázni - jelenik meg hirtelen előttem Chanyeol és felágaskodva, nyom a pocimra egy puszit. Megilletődötten figyelem őt, ahogy betűri a felsőmet a nadrágomba, végig lábujjhegyen állva, ami azért kicsit vicces tőle, de sokkal inkább aranyos. Befejezve öltöztetésemet, két forró tenyere közé fogja az arcomat és számra hajolva ízlelgeti finoman ajkaimat. - Szeretlek - mosolyodik el lágyan. - Addig viszont nem megyek el innen, míg ezt csinálod.
- De nem esek le~
- Nem is, mert még előtte leszedlek - sétál mögém, hogy egyik kezével a fejem alá nyúlva tartsa meg azt, másikkal meg a lábaimat húzza.
- Ya, elrontod a szórakozásom! - kapaszkodok erősen, hogy még véletlen se tudja végrehajtani a tervét.
- Majd én szórakoztatlak - súgja mély hangon a fülembe, mitől egy pillanatra zavaromtól lankad a figyelmem és ezt kihasználva ránt rajtam egyet, minek hatására a karjába pottyanok, és kis híján szívrohamot is kapok.
- Koboooooooold! - vergődök hevesen, de ő megindul velem, s úgy tűnik, esze ágában sincs letenni.
- Miért lettem most kobold?
- Eddig is az voltál, de mégse kiabálhatom azt, hogy Chanyeol.
- Milyen figyelmes vagy - dönti enyémnek a homlokát, közben leülve valahova. - Tedd át a lábad - ültet az ölébe.
- Megint mama majmozunk?
- Az mi?
- Semmi - teljesítem kérését és szorosan átölelem, ám mikor mozogni kezd, rögtön rájövök, hogy a hintán vagyunk, ami nagyon nem pad. - Ne, ne csináld!
- Tán félsz? - kuncog egyre feltörő remegésemen. - Nem lesz semmi baj, én vigyázok rád - karol át fél kézzel és úgy folytatja lassan, kis lökésekkel. Egy jó tíz perc, mire teljesen elszédülök és akkor végre sikerül kiimádkozni magunkat innen. Azt hittem, a csúszdát sem úszom meg, de szerencsémre visszaindulunk haza.
Nálunk már alvás előtti szokás lett a filmezés, de már székre tesszük a laptopot, mert képesek vagyunk elaludni mellette, és könnyen leeshet, ha nincs aki eltegye az ágyról. Valójában, csak miattam kell nézni valamit, mert én rossz alvó vagyok, de ő egészen addig fent szokott lenni, míg engem el nem nyom az álom.
- Baek - puszilgatja az arcom minden milliméterét. - Kelj fel, szerelmem.
- Mmmm - húzom feljebb nyűglődve a takarót, de a nyakamnál tovább nem engedi.
- Valaki dudált és nincs itthon senki.
- Ahh, ne már~ - ülök fel. - Maradj bent - mászok ki gyorsan, és a papucsomba bújva útközben megragadok egy pulóvert, ami történetesen nem az enyém, de addig jó, míg lesietek. Az asztalról elvéve a kitett pénzt, leugrálva a lépcsőn, gyorsan a nagy fehér kocsi mögé állok, hol már vár engem a szokásos férfi.
- Szia, Baekhyun, apádék?
- Nem tudom, merre járnak - vallom be, mert nekem senki nem szólt, hogy ma mennek valahova.
- És, mit adhatok?
- Legyen egy szeletelt kenyér, egy kalács, két sajtos kifli és tíz sajtos pogácsa.
Míg a pék előszedi a kért dolgokat, hosszasan kinyújtózkodva vezetem végig a tekintetem a ködös tájon. Szeretem ezt a kissé csípős, borongós időt, de csak mikor nem kell dolgozni.
- Tessék - nyom mindent a kezembe. - És további szép napot.
- Köszönöm, önnek is - indulok vissza, ahol kiskutya módjára vár az ajtóban Chan, hogy elvéve a csomagok felét, a konyhába kísérjen. - Összeütök valami reggelit. Mit ennél? Tojást most tuti nem.
- Polipocska virsliket.
- Mit vagy te, öt éves? Amúgy sincs itthon virsli.
- Akkor menjünk el a boltba.
- De még nagyon korán van~ - pillantok fel az órára, hogy ténylegesen megbizonyosodhassak róla. - Fél nyolc~
- És mikor nyit a közért?
- Hat.
- Akkor mehetünk - fordul meg és ennyivel letudva a dolgot, elkezd készülődni.
Különös tehetsége van arra, hogy olyan dolgokra vegyen rá, amit egyébként egyáltalán nem tennék meg, míg nem muszáj. Ilyen a boltba járás is. Magam miatt nem megyek, csak ha küldenek, vele viszont egészen más.
Alaposan felöltözve, a kocsiból még kiveszi a napszemüveget, ugyanis egy elég sűrű helyre megyünk, ahol bárki felismerheti a kellő fedettség nélkül. Az már lényegtelen, hogy egyáltalán nem süt a Nap, nem nekem ciki.
- Arra - mutat boldogan a sarkon fölfelé.
- Nem mintha tudnák másmerre…
- Nem baj - ugrál előre és hiába dombbal felfelé, ő vígan végigszökell az egész utcát, ezzel több kutyára is a frászt hozva, akik ugatva verik fel a környéket. A kicsiny boltba érve azért már jelentősen visszább vesz a pattogásból és egy kosarat magához véve, egyre több mindent pakol bele.
- Ennyire éhes vagy? - szemlélem a sok gyümölcsöt, felvágottat, nasit és miegymást.
- Nem, de ha már nálatok lebzselek, illik nekem is beszállni.
- Nem, mert vendég vagy, mellesleg, ennyi egy hét alatt nem fogy el otthon.
- Nem baj - válogat tovább.
Hazaérve hat szatyor élelemmel, kezdem azt érezni, hogy árvíz jön, netán földrengés, vagy más természeti katasztrófa, ami bekényszerít minket napokra a házba. Komolyan, még sima vizet is vett!
Megcsinálva neki a reggelit, munkásba öltözünk, hogy leetessünk minden állatot. Chanyeol rengeteget tanult abban a pár hónapban, mióta ismer, ezért a madarakat egyedül is el tudja látni, a nyulakkal együtt, míg enyémek a disznók és a bikák. Szép fokozatosan egyre több segítséget jelent nekem a munkában, amire bár senki nem kérte, szörnyen hálás vagyok érte.
A hajtás meg kifejezetten az erőssége, mióta megrúgott engem az az üsző.
- Nézd, ott vannak az ikrek. Emlékszel még rájuk? - mutatok a két fiatal állatra a karám egyik végében.
- Akkor jöttünk vissza az egyhetes útról, ami előtt megcsókoltalak - réved a távolba, mosolyogva. - Nem hitted el, hogy tényleg képes vagyok rá, aztán meg te ráztál le folyton.
- Ya, beteg voltam!
- Tudom - szontyolodik el hirtelen. - Annyira haza akartam jönni hozzád…
- Ígyis előbb érkeztél. Akkor lett vörös a hajad.
- Bizony. De már nagyon le van nőve, és új szint szeretnék. Szerinted, mi állna jól?
- Az eredeti?
- De színeset szeretnék~. Kék?
- Nem illik hozzád, főleg nem piros után - merengek, vörösen izzó tincseit figyelve.
- Zöld?
- Kizárt. Szőke?
- Jól hangzik. Akkor most kivisszük a bocikat legelni?
- Ühüm.
Anyáék valamikor dél körül értek haza, mint kiderült, marhalevélért voltak, mert holnap visznek két bikát, és el kellett intézni a papírjaikat, amit a saját állatorvosunk nem csinálhat meg.
Mi eddig a jószágokkal foglalkoztunk, de most kikaptam utasításnak, hogy menjünk a tanyára a kis emelővel, és szedjük ki a silózó motorját, hogy meg tudjam nézni, mi van vele. Ehhez Lu kellene, főleg, mert ő ért hozzá, de Chan is több a semminél, ezért összepakolva a szükséges dolgokat, felpattanok a tető nélküli, kicsi traktorba, aminek a két szélén, a kerék felett van vas takarás, így ő még választani is tud, melyik oldalt szeretne utazni.
- Baek…
- Hm? - pillantok rá nagy zötykölődések közepette.
- Már három hónapja imádlak - karolja át a vállam és oldalról szorosan hozzám bújik. - De amúgy tudom, hogy nem most kellene ezzel felhozakodnom, viszont Daenak ma van a szülinapja, és tart egy kisebb bulit a dormba, velünk. Napközben a szüleivel van, aztán csak emiatt felugrik. Ha nincs időnk, nem megyünk, max úgyis találkozok vele jövőhéten…
- Megoldom, Chan.
- Te vagy a legjobb - puszilgat összevissza. - De, ha nem megy, az sem baj.
Egy fél napnyi szerelés és sok telefonos egyeztetést követően, sikerült megcsinálni a motort, amivel bátrabban apám elé álltam, hogy elkérezkedhessek. Igaz, így sem örült annak, hogy mehetnékem van, de legalább ezzel végeztem, és megígértem, hogy holnap végig silózni fogunk Channal, merthogy ez is kétemberes munka, ő meg addig tud mást csinálni.
Gyorsan lezuhanyoztunk, hogy minél előbb mehessünk, s én normális kinézetet varázsolva magamnak, elkezdhettem máson aggódni.
- Én mit adjak neki? - nézek fel kétségbeesetten Chanyeolra.
- Semmit. Neki az is elég, ha ott vagy.
- Jó, de így illetlenség.
- Akkor, mit szólsz ahhoz, hogy én téged adlak neki, és akkor mindkettőnk ajándéka le van tudva - nyitja ki nekem a kocsi ajtaját, mibe komolytalan ötlete hallatán vonakodva szállok be.
- Képes lennél odaadni másnak? - fonom össze karjaimat a mellkasom előtt.
- Soha, senkinek - foglalja el ő is a helyét, és áthajolva felettem, miközben becsatolja az övemet, ad egy puszit a halántékomra.
- Én is így gondoltam - nyúlok a rádióhoz, hogy elindítva azt, hangommal színesítsem az utat. Ugyan, egyáltalán nem panaszkodik miatta, sőt, mindig örül is, de a nagyját elhülyéskedem, mibe olykor ő is beszáll, ha épp olyan zene megy, aminek tudja a szövegét. Nagyon szeretem, hogy vele egy csomó mindent lehet csinálni, és ennyire életvidám, kedves, törődő személyiség. Mindig figyelmes mindenkivel, és ezt egyszer szeretném meghálálni neki.
- Beugrok a boltba, veszek valami piát, amit odaadhatsz neki - parkol le egy üzlet előtt, és felvéve az álcáját, már el is tűnik. Míg bent van, unottan nyomkodom a csatornákat, de végül egy EXO cédét betéve, folytatom a nyekergést, mit egy hatalmas mosollyal fogad, mikor visszaérkezik. - Cukin rappelsz - tesz egy üveget az ölembe és már hajt is tovább.
- Én is attól félek… - nézegetem, amit hozott, de nemigazán tudok rájönni, hogy mi az.
A hatalmas parkolóba érkezve, kissé izgatottan ugrok ki a kocsiból, és várom, hogy Chan is beérjen engem. Míg fel nem érünk, végig toporgok. Kedvelem a srácokat, és jó velük lenni, csak kicsit feszélyező is, hisz ők teljesen más emberek, mint én.
- Lazíts - simít a hátamra és belökve az ajtót, előre enged. Valahonnan zene szól, a konyha irányából csörömpölés és ideoda szaladgál mindenki. - Megjöttünk! - kiáltja el magát a kobold.
- Bacoooon - kiabál nekem “valaki” az étkezőből, de jelenleg nem érek rá, Daet kell megkeresnem.
- Szerinted, hol van?
- Nem tudom - von vállat. - Jongdaeeee~!
- Nálatok ez így megy? - mosolyodok el nem mindennapi keresési módszerükön.
- Sziasztok - jelenik meg fél percen belül az említett, némileg ziláltan és talán idegesen, de ebben nem vagyok annyira biztos.
- Boldog születésnapot - hajolok meg és átnyújtom neki az üveget.
- Ahw, köszönöm - lép hozzám és ölel át, amin eléggé meglepődök, de felébredve belőle, gyorsan viszonzom is.
- Dae… - dörmög mögülem Chanyeol.
- Csak még egy kicsit - szorongatja meg az oldalamat.
- Dae.
- Még~
- Jongdae!
- Jó, jó - kuncog fel és egy csókot nyomva az arcomra, rohan is tovább csinálni, amivel eddig foglalkozott.
- Megkeresem Lulut - igazgatom vissza a hajam és otthagyva a koboldot, beballagok a konyhába.
- Csakhogy végre - fordul felém és még mielőtt bármit reagálhatnék, egy tálat a kezembe nyom. - Ezt keverd össze úgy, hogy ne legyen benne egy darab csomó sem.
- Mit is csinálunk? - tekintek körbe a szerény csapaton, ami Luhanból, Sehunból és Minseokból áll.
- Szerinted, mégis, mit?! Bac-
- Sütit! - ugrik mellém vidáman hyung.
- Tortát - szólal meg a tűzhely mellől a maknae is, de ő úgy áll ott, mintha kötelező lenne. Bár, szerintem, az is, ismerve az én kedves barátomat.
- Kérsz kötényt?
- Olyan ronda barnát, ami rajtatok is van?
- Igen - emel le egyet az ajtó hátulján lévő akasztóról.
- Nem, köszi.
- Pedig de - vágja hozzám, mit Minseok rögtön felad rám.
- Ha nincs választásom, minek kérdezed meg?
- A disznót is megszoktam, hogy akarja-e, hogy levágjam. A választás lehetőségét mindig megadom, ha csak látszatban is.
- Igazán jó fej vagy - nézem át a kitett eszközöket, hogy felvéve a habverőt, nekilássak elvégezni a nekem kiszabott feladatot.
Mikor Chanyeol véletlen betévedt közénk, ugyanerre a sorsra jutott, azt az egy apró dolgot leszámítva, miszerint ő ehhez kifejezetten ért és élvezi, míg én csak követem az utasításokat, mert azok nélkül biztosan el lennék veszve. Mondjuk, így is…
- Ezzel, mit csináljak? - emelem fel a tálat, mibe jelenleg két tojás, némi liszt, meg egy kevés olaj kapott helyet. - Semmit? - kérdem, mikor második percre nem válaszol senki. - Tényleg? - teszek még egy utolsó kísérletet, de nagyon úgy fest, hogy hidegen hagyok mindenkit.
Szép csendesen sikerült megszöknöm a konyhából, és úgy döntöttem, hogy a díszítő Yixing hyung társaságát szívesebben keresem, aki sokkal kevésbé zsarnok, mint Luhan. Ugyan, néha vissza kell kérdeznem, hogy mit mondott, de ezt leszámítva kifejezetten jól kijövünk.
Mikor minden kész, már csak a szórakozás marad hátra, de én, Chanyeol és Luhan elég fáradtak vagyunk, hogy inkább csendesen figyeljük az eseményeket, amihez ezáltal Sehun is csatlakozik. Néha engem is felrángatnak táncolni, de hamar meglógok, főleg, mert Chan megtiltotta, hogy túl sokat igyak, nekem meg amúgy sincsen kedvem semennyit sem.
Eleve későn érkeztünk, éjfélkor viszont már kezdek lemondani róla, hogy mi haza fogunk menni.
- Maradunk? - követem a szendvicsekért igyekvő koboldot.
- Igen, de mindjárt vége, mert Daet hazadobja Minseok hyung, utána ő is megy a saját otthonába. Estére csak Soo, Lay hyung, Hunniék, Jongin és mi maradunk - karol fel egy tálcát, hogy bevigye a tévé előtt gubbasztó kisebb csapatnak.
Összességében egy nagyon élvezetes és szép buli volt, csak Lu jelenléte maradt rejtély számomra, ugyanis, ő mindig itt van, mikor jövünk. Lehet, a tudtomon kívül bandatag lett és a következő klipben már vele is találkozhatunk. Vagy takarító, az valahogy jobban illik hozzá, de még valami szakácsfélének is el tudnám képzelni a mai nap után. A lényeg, hogy később biztosan elkapom őt egy komoly beszélgetésre, mert már nagyon érdekel, mi folyik mögöttem...
Ha szeretnél több dolgot megtudni erről a ficiről, vagy érdekelne másik írásom is, itt tudod követni az éppen futókat és az esedékes információkat: https://www.facebook.com/sinorikiriszkepi/?fref=ts
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése